Azon már túl van a hokiválogatott, hogy csodára legyen szüksége, de bravúr mindenképp kell majd a vébén

Koszticsák Szilárd / MTI

Szongothra érdemes külön is kitérni, ő 76 év után a legfiatalabb játékos lesz a vébék történetében, 16 éves, 11 hónapos és 2 napos lesz a németek elleni nyitómeccs napján.

A sportág statisztikáival is foglalkozó puckempire oldal kimutatása alapján az 1949-es vb-n a norvég Leif Solheim 16 éves, 6 hónapos és 29 napos volt.

A finn KooKoo-ban játszó Szongoth már tavaly nyáron felhívta magára a figyelmet, előbb egy ukránok elleni felkészülési meccsen, majd a kazahok elleni olimpiai selejtezőn is betalált, és azóta is voltak már góljai a felnőttválogatottban. Ebben a szezonban már az ifjúsági (U18) és a junior (U20) divízió I/A vb-t is megjárta.

A modern kori jégkorongban a magyar válogatottnak még nem sikerült kiharcolnia a bennmaradást. Sőt, oda is csak most jutottunk el először, hogy rögtön sikerült visszajutni a legjobbak közé – és azt se hallgassuk el, hogy a magyar hoki az elmúlt években profitált abból, hogy az oroszok és a fehéroroszok, két magasabban rangsorolt válogatott nem vehetett részt a világbajnokságokon az ukrajnai háború kitörése óta.

A romániai kiesés rámutatott a magyar bázisú Erste Liga erejére, és azt is ki kell mondani, hogy Magyarországon jelenleg nyolc felnőttcsapat működik, azaz nem túl kecsegtető az életpályamodell a fiatal magyar hokisok számára, nagy is a lemorzsolódás már a profi karrier kezdete előtt. Mégis,

a bennmaradás kiharcolása talán már nem lenne csodakategória, de bravúr mindenképp – főleg a hiányzóinkat figyelembe véve.

A nemzetközi szövetség a szokásos vb előtti erősorrendjében az utolsó előtti helyre tette a magyar csapatot, ami kiesést jelentene. A honlapjukon pedig ezt írták a mieinkről:

„A magyar szurkolók dobolása és kántálása egy félelmetes középkori sereg hangját idézi, amely ostromra készül. A valóság azonban az, hogy Magyarország számára nehézkes lesz a támadás” – írták, és megjegyezték, extra nehéz dolgunk lesz, amin elsősorban a kiemelkedő kapusteljesítmény segíthet.

A csapat szerdán utazott Dániába, de akkor még csak a silkeborgi szállását foglalta el. Csütörtökön megejtette a kötelező csapatfotózást is, majd délután következett az első helyszíni jegesedzés, amit pénteken egy újabb foglalkozás követett, szombaton 16.20-tól pedig jön a németek elleni nyitómeccs. A folytatás sem ígérkezik könnyebbnek: vasárnap az amerikaiak, jövő hét kedden a kazahok, csütörtökön a címvédő csehek, pénteken a rendező dánok, vasárnap a svájciak, a május 19-i csoportzáráson pedig a norvégok lesznek az ellenfelek.

A nyolcas utolsó helyezettje kiesik és jövőre a divízió I/A-ban szerepel, míg az első négy a negyeddöntőbe jut.

A magyar válogatott kerete

kapusok: Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg, norvég), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19), Vay Ádám (HK Poprad, szlovák)

hátvédek: Garát Zsombor (Nottingham Panthers, brit), Hadobás Zétény (Iowa Heartlanders, amerikai/ECHL), Horváth Milán (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Nilsson Henrik (Kalmar HC, svéd), Ortenszky Tamás (EHC Winterthur, svájci), Szabó Bence (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Szathmáry Simon (DVTK Jegesmedvék), Tornyai Gábor (UTE)

csatárok: Ambrus Gergő (Hydro Fehérvár AV19), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Galló Vilmos (KooKoo, finn), Hári János (Hydro Fehérvár AV19), Horváth Bence (Jukurit, finn), Laskawy Ferenc (UTE), Mihalik András (DEAC), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Nagy Krisztián (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Németh Kristóf (Hydro Fehérvár AV19), Papp Kristóf (Iowa Heartlanders, amerikai), Szongoth Domán (KooKoo, finn), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Vincze Péter (Gyergyói HK)

Kapcsolódó

Bő egy évvel ezelőtt az is felfigyelhetett a magyar jégkorong-válogatottra, aki nem követi annyira a sportág történéseit: egy Románia elleni történelmi vereséget követően Galló Vilmos bohócnak nevezte az akkori szövetségi kapitányt, Don MacAdamet. Elég drasztikus képet festett akkor a hokis helyzet, azonban a keretet összekovácsolták a történtek, olyannyira, hogy a divízió I/A-s világbajnokság végén feljutást ünnepelhetett a csapat, 2008, 2015 és 2022 után ismét a legjobbak közé került.

Azóta sok változás történt a magyar jégkorongban, új elnöke van a szövetségnek (Kolbenheyer Zsuzsanna), illetve MacAdam is távozott, a szövetségi kapitányi poszton az a Majoross Gergely követte, aki játékosként részese volt a 2008-as szapporói csodának, edzőként pedig az elmúlt években dolgozott a szlovák élvonalban, valamint a német másodosztályban is, azaz igen komoly tapasztalatot szerzett.

Majoross nemrég a Telexnek nyilatkozott, ahol azt mondta, számára nem az a cél, hogy idén bennmaradjon a magyar válogatott az A csoportban. Ő sokkal komolyabb célokat fogalmazott meg: abban gondolkodik, hogy idővel eljusson a csapat arra a szintre, hogy a negyeddöntőbe jutásért csatázik.

Itt évtizedes távlatról beszélek, de nem érdemes lejjebb adni.

Ehhez pedig a szilárd alapokat valamikor le kell rakni, miközben folyamatosan pezsgésben van a sportág. Ez az, ami engem vezérel, nevezhetjük küldetésnek is. Ettől még a jelenlegi csapatnak egységesnek és odaadónak kell lennie, mert a magyar hokiválogatott sehová sem megy feltett kézzel, még ha meg is van olykor a tudáskülönbség a nevesebb ellenfelek javára. Alapelv, hogy senki ne féljen a hibától; az a hiba, ha nem ad ki mindent magából” – nyilatkozott rendkívül előretekintően Majoross, aki a harmincas évek óta az első hazai szövetségi kapitány lesz, aki a válogatottat elitvébén irányíthatja.

Magyarország úgy utazhat a dániai csoportmeccsekre, hogy a reálisan nézve két csapat ellen lehet esélye a győzelemre, de még ellenük is bravúr lenne a győzelem: a megfelelő pillanatban kell a legjobb játékot mutatni, csak úgy érhető el a bennmaradás.

Ez a két rivális a kazah és a norvég csapat, de velük kapcsolatban is meg kell jegyezni, hogy tétmeccsen régen győztük le őket. Hogy éppen milyen formát mutatnak, az a vb előrehaladtával mutatkozik majd meg, Norvégiával az utolsó meccset vívjuk, addigra már kellőképpen letisztul a kép.

Koszticsák Szilárd / MTI

Combos felkészülésen van túl a magyar válogatott, amely már március végén elkezdte az alapozást, majd nyolc felkészülési mérkőzést is játszott – csak összehasonlításképp, Kanada beérte kettővel a vb előtt, de ők annyira űrszinten vannak ebben a sportágban, olyan magas szintű az utánpótlásképzés, hogy szinte nem is kell közös gyakorlás, hogy a játékosai tudják, kinek mi a dolga.

A mieink ellenben kényszerhelyzetbe kerültek a világbajnokság előtt, a keret játékosainak nagy része márciusra befejezte a klubszezont, amiben az is benne volt, hogy a magyar bázisú bajnokságot a divízió I/A-s világbajnoksághoz is kellett igazítani, ahol az erdélyi hokisokra építő Románia volt a házigazda. Sokatmondó, hogy a lényegében Erste Liga-válogatottnak is beillő, a bajnokság élcsapatiból építkező romániai csapat (csak egy játékos nem a Brassó, Csíkszereda, Gyergyó hármasból érkezett) végül csak egy pontot szerzett a sepsiszentgyörgyi tornán és tükörsimán kiesett, noha egy éve még Magyarország ellen is nyerni tudott a világ második vonalában és esélye volt arra is, hogy az elitbe jusson. A magyar keretbe nyolcan érkeztek az Erste Ligából.

A felkészülési meccseink nem igazán adnak támpontot, mert bár nyolcszor is jégre lépett a válogatottunk (öt győzelem, három vereség a mérleg), és megmérkőztünk elitvébés riválisokkal is, ám ezen országokban sokszor még zajlottak a bajnokságok, sok esetben olyan csapattal érkeztek, ahol aztán kicserélődtek a játékosok. A csoportrivális norvégok, akik ellen könnyen a bennmaradásról döntő meccset játszhatjuk, például a kapusaikat is lecserélték az egymás elleni mérkőzések óta és vagy három sor összetétele változott meg – előnyére.

Az elmúlt hetek persze a magyar keret összeszokását is szolgálták, ez a családias légkör mindenképpen a csapat előnyére válhat, ennek köszönhetően lehet esély megcsípni a középmezőny alját. E mellett több minden nehezíti azonban Majoross Gergely és a szakmai stáb dolgát.

Az előjelek ugyanis nem tűnnek kedvezőek.

Az utolsó két felkészülési meccsen, amikor már szinte éles csapatokkal találkoztunk, Szlovénia és Kanada ellen sem játszottunk jól, és ezt a kapitány is elismerte. Olykor-olykor volt csak elfogadható a játékunk, és azt sem szabad elfelejteni, hogy öt-hat markáns játékos hiányzik most ebből a csapatból, egy kifejezetten ütős sor gyakorlatilag: Bartalis István, Nemes Márton, Sebők Balázs, Sofron István, Stipsicz Bence és Varga Balázs sérülés, betegség, mentális problémák vagy tanulmányi okok miatt hiányzik a válogatottból.

Így összesen hét vb-újonccal vágunk neki a világbajnokságnak – a hátvédeknél a honosított Szathmáry Simon (DVTK Jegesmedvék) és az újpesti Tornyai Gábor, a támadóknál a fehérvári Ambrus Gergő, a Finnországban légiós Horváth Bence és Szongoth Domán, az újpesti Laskawy Ferenc, a debreceni Mihalik András lesznek azok, akik az elitben lépnek először jégre világbajnokságon.

Koszticsák Szilárd / MTI

Szongothra érdemes külön is kitérni, ő 76 év után a legfiatalabb játékos lesz a vébék történetében, 16 éves, 11 hónapos és 2 napos lesz a németek elleni nyitómeccs napján.

A sportág statisztikáival is foglalkozó puckempire oldal kimutatása alapján az 1949-es vb-n a norvég Leif Solheim 16 éves, 6 hónapos és 29 napos volt.

A finn KooKoo-ban játszó Szongoth már tavaly nyáron felhívta magára a figyelmet, előbb egy ukránok elleni felkészülési meccsen, majd a kazahok elleni olimpiai selejtezőn is betalált, és azóta is voltak már góljai a felnőttválogatottban. Ebben a szezonban már az ifjúsági (U18) és a junior (U20) divízió I/A vb-t is megjárta.

A modern kori jégkorongban a magyar válogatottnak még nem sikerült kiharcolnia a bennmaradást. Sőt, oda is csak most jutottunk el először, hogy rögtön sikerült visszajutni a legjobbak közé – és azt se hallgassuk el, hogy a magyar hoki az elmúlt években profitált abból, hogy az oroszok és a fehéroroszok, két magasabban rangsorolt válogatott nem vehetett részt a világbajnokságokon az ukrajnai háború kitörése óta.

A romániai kiesés rámutatott a magyar bázisú Erste Liga erejére, és azt is ki kell mondani, hogy Magyarországon jelenleg nyolc felnőttcsapat működik, azaz nem túl kecsegtető az életpályamodell a fiatal magyar hokisok számára, nagy is a lemorzsolódás már a profi karrier kezdete előtt. Mégis,

a bennmaradás kiharcolása talán már nem lenne csodakategória, de bravúr mindenképp – főleg a hiányzóinkat figyelembe véve.

A nemzetközi szövetség a szokásos vb előtti erősorrendjében az utolsó előtti helyre tette a magyar csapatot, ami kiesést jelentene. A honlapjukon pedig ezt írták a mieinkről:

„A magyar szurkolók dobolása és kántálása egy félelmetes középkori sereg hangját idézi, amely ostromra készül. A valóság azonban az, hogy Magyarország számára nehézkes lesz a támadás” – írták, és megjegyezték, extra nehéz dolgunk lesz, amin elsősorban a kiemelkedő kapusteljesítmény segíthet.

A csapat szerdán utazott Dániába, de akkor még csak a silkeborgi szállását foglalta el. Csütörtökön megejtette a kötelező csapatfotózást is, majd délután következett az első helyszíni jegesedzés, amit pénteken egy újabb foglalkozás követett, szombaton 16.20-tól pedig jön a németek elleni nyitómeccs. A folytatás sem ígérkezik könnyebbnek: vasárnap az amerikaiak, jövő hét kedden a kazahok, csütörtökön a címvédő csehek, pénteken a rendező dánok, vasárnap a svájciak, a május 19-i csoportzáráson pedig a norvégok lesznek az ellenfelek.

A nyolcas utolsó helyezettje kiesik és jövőre a divízió I/A-ban szerepel, míg az első négy a negyeddöntőbe jut.

A magyar válogatott kerete

kapusok: Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg, norvég), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19), Vay Ádám (HK Poprad, szlovák)

hátvédek: Garát Zsombor (Nottingham Panthers, brit), Hadobás Zétény (Iowa Heartlanders, amerikai/ECHL), Horváth Milán (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Nilsson Henrik (Kalmar HC, svéd), Ortenszky Tamás (EHC Winterthur, svájci), Szabó Bence (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Szathmáry Simon (DVTK Jegesmedvék), Tornyai Gábor (UTE)

csatárok: Ambrus Gergő (Hydro Fehérvár AV19), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Galló Vilmos (KooKoo, finn), Hári János (Hydro Fehérvár AV19), Horváth Bence (Jukurit, finn), Laskawy Ferenc (UTE), Mihalik András (DEAC), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Nagy Krisztián (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Németh Kristóf (Hydro Fehérvár AV19), Papp Kristóf (Iowa Heartlanders, amerikai), Szongoth Domán (KooKoo, finn), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Vincze Péter (Gyergyói HK)

Kapcsolódó
Hiába éneklik majd a szurkolók a magyar himnuszt, hokisainknak be kell menniük az öltözőbe

Kizárólag a győztes csapat privilégiuma, hogy a jégen hallgathassa meg nemzeti dalát.

The post Azon már túl van a hokiválogatott, hogy csodára legyen szüksége, de bravúr mindenképp kell majd a vébén first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest