Jakupcsek Gabriella: Ahol ott a politika, az ember könnyen válik akaratán kívül eszközzé

Thumbnail for 6500694

Jakupcsek Gabriellát szombat délelőtt Havas Dóra gasztroműsorában láthatják a nézők a TV Paprikán, ahol társműsorvezető lesz. Az adás felvétele után a Blikk beszélgetett a műsorvezető-írónővel, akit arról is kérdeztek, mennyire számít, ki a vendéglátója, és hova hívják szerepelni.

Abszolút számít. Ezt a műsort a volt kollégáim készítik, külön öröm volt találkozni Radnai Péterrel, vagy akár a rendezővel és a szerkesztőkkel újra. Ha csak látogatni jöttem volna, az is boldogság lenne. Dórával egyébként még sohasem találkoztam ilyen szituációban, korábban mindig ő volt az én vendégem. Épp ezért ez egy nagyon izgalmas dolog nekem, szeretem az ilyen helyzeteket

– magyarázta Jakupcsek, aki azt is elárulta, van-e olyan kérés, amit nem vállal, és hol húzza meg azt a bizonyos határt.

Vannak olyan dolgok, amelyeknek időben kell megérkezniük az ember életébe, és tudni kell, hogy azoknak valóban ott van-e a helyük akkor. Másrészt nyilván nagyon fontos az is, hogy kik a partnerek.

Mint mondja, részben a hitele miatt is, illetve az is fontos, hogy érdekelje, akivel ott van.

Nekem sokkal inkább számít az, hogy milyen értéket és kit tisztelhetek benne, ez az alapvető kérdésem. Látnom kell, hogy a másik ember számomra mitől lehet érdekes. Nekem fontos, hogy jól érezzem magam egy közegben, illetve amit már mondtam, hogy egy adott dolognak jó időben kell megtörténnie. Én azt látom, hogy nagyon sokan későn kapnak olyan megkeresést, amit a koruk, a stílusuk, vagy a felkészültségük miatt aztán nem biztos, hogy jókor vállalnak el. Vannak műsorok, amikre én is azt mondom, ó, de jó lett volna néhány évvel ezelőtt – akkor még belevágtam volna. De ami elmúlt, elmúlt.

A beszélgetés során szóba került, hogy Jakupcsek olyasmit sem vállal, aminél felmerül a politika. Múlt hónapban például lemondta egy női konferencián való szereplését, mert egy aktív politikust – Magyar Pétert – is meghívták a tudta nélkül. Azt mondja, a politika egy nagyon erős határ.

Mert ahol ott a politika, az ember könnyen válik akaratán kívül eszközzé egy-egy politikus kezében. Innentől pedig megállíthatatlan a címkézés, a megbélyegzés. Felfokozott időszakban ez gyűlölködést, fenyegetéseket jelent. Ettől függetlenül én még magánemberként felelősséggel várok egy változást, de ezt nekünk is meg kell tenni magunkban. Nem fordulhatunk egymás ellen, nem láthatunk egymásban azonnal ellenséget, nem sorolhatjuk be a másikat rögtön ide vagy oda. Mert nem ez számít. Nagyon szeretek kiállni ügyek mentén, de nem szeretem magam eszköznek érezni. Ettől eddig is távol tartottam magam, az elmúlt 15 évben is, és most is szeretném magam ahhoz tartani, hogy bár a nagyon fontos társadalmi kérdéseket minél szélesebb körben jó megvitatni, a pártpolitika beszűkít, leegyszerűsít. Ez nem az én terepem.

A műsorvezető korábban a #Bochkorban jelentette ki, hogy a TV2-n újraindult Napló vezetését sem vállalná, amit szakmai-erkölcsi kérdésnek nevezett a stúdióban.

Ezt is mindenki maga dönti el. Legyen a szabadságunkban az is benne, hogy valaki mondhasson nemet olyan dolgokra, amelyek nem biztos, hogy a hitvallásával összeegyeztethetők.

Az interjú alkalmával szóba került Jakupcsek nemrég megosztott Facebook-bejegyzése is, melyben a régi MTV-székház elhagyatott épületéről nosztalgiázott. A bejegyzésben egyebek mellett azt írta, „a páternoszter remekül szimbolizálja a körforgást, és hogy a mi szakmánk is valahol itt tart ma: hol fent, hol lent”. A téma kapcsán arról kérdezték, szerinte most éppen hol van a szakma.

Ahogy írtam, hol fent, hol lent. Nagyon sok tehetséges ember van, és nagyon megosztó, ki mikor jut lehetőséghez, ráadásul szerintem sokkal színesebb a mi szakmánk, mint ahány műfajt most megjelenít. Nagyon szeretném ezt megint egy virágzó műfajú szakmaként látni, hogy ne csak a politika és a primer szórakoztatás legyen terítéken, hanem például a magazinműsorok is, amelyekben rengeteg érdekességet, értékes embert meg lehet mutatni. Valahogy az értékek mentén kellene haladnia a televíziózásnak, amire a pályafutásom kezdetén egyébként ez volt a jellemző, mert akkor az volt a dolga, hogy ismereteket terjesszen.

Hozzátette, hogy azóta az internet nyilván sok mindent levett a tévé válláról, de a civilséget, és hogy a civilekkel együtt a tehetségük is képernyőre kerüljön, azt nem.

Havas Dóra műsora például pont ilyen. Rá kellett csodálkoznom, hogy miközben a felvétel alatt olyan dolgokról beszélgetünk, amikről mindenki szeret, mert a gasztronómia az érzékszerveinken keresztül hat, tehetséges fiatalemberek ülnek a stúdióban, akik valamit létrehoznak, akár egy vállalkozást, vagy épp a kultúrát menedzselik. Épp azt mondtam a főszerkesztőnek, hogy ugyan egy gasztroműsorról van szó, érdemes elgondolkodni azon, hogy pont itt jelennek meg olyan emberek, akiknek sokkal nagyobb publicitást lenne érdemes adni.

Ami az utolsó saját műsorát, a 2022-ben véget ért Jakupcsek Pluszt illeti, a műsorvezető azt mondja, csodás széria volt, de „annak ott volt a vége”. A talkshow, mint műfaj hiányzik neki, és úgy véli, az egész országnak is.

Mert pont emiatt a civil emberek most nincsenek jelen a televízióban. És én ezért a könyveimben kiállok – ezért is kezdtem el írni, mert úgy érzem, hogy a civil emberek csak akkor kerülnek be a televízióba, ha elüti őket a mozdony, és bemondják a hírekben, ezen kívül nem igazán. Márpedig, ha abból indulunk ki, hogy az életünk nagy része egy szolgálat, a televízió leginkább azzal szolgál, hogy jó vagy rossz példákat mutat, vagy éppen tájékoztatja az embereket. Én ebben nagyon hiszek.

Jakupcseknek az elmúlt években két könyve is megjelent, és hamarosan debütál a harmadik, a Jóanyád! című is. Az írásra – akárcsak a tévézésére és az előadásaira – egyfajta hangszerként tekint.

Azt mondja, érkeznek hozzá tévés megkeresések is, „de fontos átgondolni, hogy egy adott műsorban mi lenne érdekes a számára”.

Olyan műfaj, amit még nem csináltam, nem nagyon van, persze nagyon szívesen visszatérek olyan típusú műsorokhoz, amilyeneket korábban már vittem, de nem mindegy, ki kér fel, mire, és milyen közegben, illetve, hogy kikkel kellene együtt dolgoznom, hogy jól érezzem magam benne. Én már nem építek karriert, az életemnek abban a részében vagyok, amelyben elsősorban a tudásomat szeretném kamatoztatni, lehetőleg úgy, hogy örömet okozzon. Mivel több hangszerem is van, az elmondottakon túl nagy elvárásaim nincsenek.

A teljes interjút ide kattintva lehet elolvasni.

Kapcsolódó
Jakupcsek Gabriella lemondta egy női konferencián való szereplését, mert Magyar Pétert is meghívták

A műsorvezető azt írta, egy politikaivá váló rendezvény nem az ő terepe.

The post Jakupcsek Gabriella: Ahol ott a politika, az ember könnyen válik akaratán kívül eszközzé first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest