Jogellenesen rúgta ki a szakszervezeti elnököt az Országos Mentőszolgálat

Thumbnail for 6528767

Jogellenesen rúgta ki a szakszervezeti elnököt az Országos Mentőszolgálat tavaly nyáron, ezt mondta ki a bíróság jogerősen – derült ki az RTL Híradóból.

A csatorna tavaly nyáron adta hírül, hogy egy nagykátai mentőápoló képernyőfotót készített egy beteg esetleírásáról, amelyből kiderült, egy trombózisos beteg három órán át hiába várt a mentőre. Őt és a szakszervezet elnökét, Lengyel Tibort is kirúgták az eset után. Az OMSZ szerint a két dolgozó jogellenesen kezelte az adatokat, amellyel több törvényt is megszegtek, ezért szüntették meg azonnali hatállyal a munkaviszonyukat.

Lengyel bírósághoz fordult, és most jogerősen is kimondták: jogtalanul távolították el. A döntés értelmében rögtön visszavették, sőt, az azóta eltelt időszakot is munkaviszonynak számítják, így most a munkáltatónak ki kell fizetnie az arra az időre vonatkozó béreket és juttatásokat.

Lengyel vissza is tért a nagykátai mentőállomásra, ahol azonnal nem várt problémával szembesült: kiderült, hogy a dolgozók huzamosabb ideje nem kaptak vécépapírt, ezt a dolgozók jelezték, ám nem született megoldás, végül saját maguknak kellett vécépapírt hozniuk. A hiány azonnal megszűnt, amint a közösségi médiában kikerült egy poszt ezzel kapcsolatban, ám az is kiderült, hogy az OMSZ-nél vizsgálják, ki szivárogtatta ki az információt. A csatorna kereste a mentőszolgálatot, ám nem kommentálták az ügyet.

The post Jogellenesen rúgta ki a szakszervezeti elnököt az Országos Mentőszolgálat first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest