Nemrég a Nők Lapjának adott interjút Kovács Patrícia, aminek alkalmával elárulta, hogy nemrégiben átesett egy műtéten, egy szűrés alkalmával ugyanis kiderült, hogy a pajzsmirigye nagyon rossz állapotban van.

Végül ki is kellett venni. Jóindulatú, de nagy daganatot találtak. És mégsem félek attól, hogy rákos leszek, vagy hogy hogyan fogok megöregedni. Megteszem, amit kell – elmegyek szűrésre, odafigyelek –, de eldöntöttem: nem félek

– jelentette ki.

Az interjú során szóba került a színésznő két és fél éve tartó kapcsolata is 18 évvel fiatalabb párjával, Medveczky Balázzsal. A téma kapcsán Kovács elmondta, hogy kettejükről korábban megjelent egy cikk, amelyben arról írtak, hogy egy pszichológus szerint milyen jövője lehet egy ilyen kapcsolatnak.

Én ott álltam, és azt kérdeztem: minek? Miért kéne tudni, minek mi a jövője? Én nem akarom úgy élni az életemet, hogy leterheljem egy kapcsolatomat a »holtomiglan-holtodiglannal”. Semmit nem tudhatunk előre, és semmire nincs recept. Miközben még mindig tabutéma, ha a nő idősebb a kapcsolatban. Emiatt aztán mindenkinek megvan a véleménye, amit nem rest kifejteni…

Mint mondja, azért adtak a párjával közösen interjút, mert úgy érezték, ebből elég, de most egy jó ideig biztosan nem fognak újra így tenni.

Kovácsot bevallása szerint már nem akasztja ki, hogy ennyire ráugranak a témára az emberek, és azt sem érzi, hogy bele kéne állnia, hogy zászlóvivője legyen annak, hogy „hahó, emberek a szerelemben nem a kor számít!”.

Meg hogy ne próbáljunk meg mindent mindig dobozokba tenni. Lehetne ebből kampányt csinálni, talkshow-ba járni, beszélni arról, mennyire rossznak tartom, hogy a társadalmunk folyamatosan méreget, és zsűrizi az embereket: ki hogyan él. De nem én leszek az, aki ezt elviszi a vállán. Van gyerek, kutya, éljük az életünket. Semmilyen módon nem bujkálunk. Az sem zavar, ha látszik, idősebb vagyok, mint Balázs. Viszont a rosszindulat és a kommentek azt eredményezték, hogy semmit nem olvastam el abból, amit a legutóbbi interjúnk után írtak. Nincs annyi időm az életemben, hogy ezt megengedjem magamnak – főleg, hogy rosszul essen.

A beszélgetés alkalmával a színésznő a pályakezdő éveiről is mesélt, ugyanis, mint kiderült, annak idején került olyan helyzetbe, hogy olyasmit kértek tőle, amit nem volt hajlandó vállalni.

Még nem voltam főiskolás, csak stúdiós az Új Színházban. Adódott egy darab, amiben csak férfiak szerepeltek, és kiválasztottak engem – én lettem volna az egyetlen női szereplő. Év végén szóltak, hogy nyáron készüljek, mert ez lesz az első bemutató az évadban, és az olvasópróbán találkozunk

– emlékezett vissza a színésznő, akivel ekkor egész nyáron madarat lehetett volna fogatni, az olvasópróbán azonban nagy csalódás érte.

Kiderült, hogy egyetlen mondatom sincs, de cserébe teljesen meztelenül kéne lennem egy jelenetben. Merthogy én vagyok Szép Heléna. Akkor még egy »senki” voltam: se diplomám, se tapasztalatom. Statisztaszerepeket kaptam, és keresetkiegészítésként ruhatáraztam. Ám összeszedtem minden bátorságomat, bementem az igazgatóhoz, és azt mondtam: ezt nem vállalom. Mert az nem szerep, hogy anyaszült meztelenül álljak a színpadon. Ott elhangzottak a klasszikus mondatok: »Aki ezt nem csinálja meg, annak nincs helye a pályán”… Az én válaszom pedig az volt, hogy akkor inkább elmegyek, és másba kezdek, de ezt nem vállalom.

Amikor azt kérdezték tőle, hogy tapasztalatai szerint azóta változott-e ez a férfiak uralta szakmai közeg, a színésznő azt felelte, a korosztályában sokan átélték, milyen az, amikor a férfi színészek-rendezők visszaélnek a helyzetükkel, és ezáltal hogyan lettek ők mint nők sokszor „kulturális közkincsek”.

És akkor még finoman fogalmazok. Ez átszexualizált szituációkhoz, kapcsolatokhoz, jelenetekhez vezetett. Ma már sokkal jobb a helyzet. A környezetemben azt látom, hogy ezek a dolgok szinte teljesen kikoptak. A férfi kollégák ma már átgondolják, milyen következményei lehetnek a viselkedésüknek. A metoo-mozgalomnak – amiben persze megvannak a túlzások és szélsőségek – volt hatása itthon is. A színpadon persze bármit lehet, az egy másik ügy, de a takarásban, ahol nem lát a néző, már nem.

Mint mondja, szerinte ez nagyon jó irány, tisztább a közeg, és nem kell már azon gondolkodni, hogy mit engedjenek meg a „hatalmukkal visszaélő cukros bácsinak”, amit igazán felszabadítónak tart.

A színésznőről legutóbb márciusban írtunk, amikor a Pride betiltásának kapcsán szólalt meg:

The post „Azt mondtam, ezt nem vállalom” – Kovács Patríciától a pályája elején azt várták, hogy anyaszült meztelenül lépjen színpadra first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu