Lewis Liman szövetségi bíró hétfőn elutasította Justin Baldoni 400 dolláros keresetét egykori színésztársa, Blake Lively és annak férje, Ryan Reynolds, valamint a The New York Times ellen. A két színész a Velünk véget ér című filmben szerepelt együtt, amit Baldoni rendezőként is jegyez. Lively egyebek mellett szexuális zaklatással vádolta meg Baldonit (először a The New York Times-ban jelent meg erről anyag), aki később ellenkeresetet nyújtott be, többek mellett zsarolásra és rágalmazásra hivatkozva.
Az AP News tudósítása szerint a New York-i bíró most úgy döntött, Baldoni nem perelheti be Livelyt rágalmazásért, mert a színésznő periratokban szereplő állításai nem minősülnek rágalmazásnak. Liman azt is kimondta, hogy Baldoni azon állítása, miszerint Lively átvette a kreatív irányítást közös filmjük forgatásán a kaliforniai törvények szerint nem számítanak zsarolásnak.
Bár Livelyt a perben azzal vádolták, hogy azzal fenyegetőzött, megtagadja a film promócióját, a filmet készítő Wayfarer stúdió „nem mutatott be olyan bizonyítékot, miszerint Livelynak kötelessége lett volna a film promóciója vagy a marketinganyagok jóváhagyása” – írta Liman.
Baldoni jogi csapata felülvizsgálhatja a keresetet, ha más állításokat akarnak érvényesíteni azzal kapcsolatban, hogy Lively megszegte-e a szerződést, mondta a bíró.
A mai döntés totális győzelem és teljes igazságtétel Blake Lively, valamint azok számára, akiket Justin Baldoni és a Wayfarer belerángatott ebbe a perbe megtorlásként, beleértve Ryan Reynoldsot, Leslie Sloane publicistát és a The New York Timest
– áll Lively ügyvédeinek nyilatkozatában, amiben bejelentették a jogi díjak teljes megfizetését és kártérítést fognak kérni Baldonitól és képviselőitől.
A The New York Times szóvivője azt mondta, hogy „hálásak a bíróságnak, amiért látta, hogy a per az, ami: egy érdemtelen kísérlet a becsületes tudósítás megakadályozására”.
Újságíróink kimentek a terepre, és gondosan, tisztességesen tudósítottak egy közérdeklődésre számot tartó történetről, és a bíróság elismerte, hogy a törvény éppen az ilyen újságírás védelmét szolgálja.
A Blake Lively által indítványozott peres eljárás továbbra is folyamatban van. Ezzel kapcsolatban legutóbb hónap elején írtunk, amikor a színésznő visszavonta néhány vádpontját:
The post A bíró visszadobta Justin Baldoni 400 millió dolláros perét Blake Lively és Ryan Reynolds ellen first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu