A Story címlapján látható Marsi Anikó, aki fürdőruhában vállalta be a fotózást a lap kedvéért. Mint azt a műsorvezető meséli, nem szívesen mutogatja ilyen formán magát, ugyanis az elmúlt években komoly gondjai voltak a pluszkilókkal.
Az elmúlt három és fél évben szinte csak felöltözve mentem a Balaton-partra is. Vagy ha futottam, visszafelé bementem fürdőzni a tóba, de úgy, hogy senki ne lássa… Ahogy voltam, a futócuccomban merültem a vízbe. Nem szégyenlős voltam, inkább szégyelltem, hogy meg voltam hízva, szégyelltem a testemet.
Marsi a futásban és a helyes táplálkozásban hisz, amit igyekszik nem félvállról venni. Hozzáteszi, a fotózást nem azért vállalta, mert annyira elégedett volna magával.
Nem azért vállaltam be ezt a fotózást, mert én most annyira odavagyok magamtól. Ahogy megnéztem a képeket, úgy éreztem, talán hiba is volt belemennem, de már nincs visszaút… Én ugyanis soha nem vagyok 100 százalékosan elégedett, főleg, hogy a habitusom nem erre van kitalálva. De mégiscsak örülök neki, hogy nem visszakoztam. Mert büszke vagyok rá, hogy már nem úgy nézek ki, mint karácsonykor. Akkor, ha tehettem volna, magamra zárom a balatonfűzfői házunkat, és onnan vezetek műsort, de csak úgy, hogy nyaktól felfelé látszódom…
The post Marsi Anikó fürdőruhában pózol a Story címlapján first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu