Márciusban Újdörögdön, egy kormányzati tisztviselők részére szervezett, papíron önkéntes katonai kiképzés során felrobbant egy kézigránát egy kormánytisztviselő kezében, aminek következtében mindkét kezét elvesztette. A korábban a Miniszterelnökségen dolgozó nőt Orbán Viktor hősnek nevezte a parlamentben, később pedig közölték, hogy személyre szabott kormányrendelettel igyekszik a kormány javítani a 29 éves nő életminőségén. Ennek részét képezi
- hősi egészségkárosodási ellátás,
- hősi kiegészítő rokkantsági támogatás,
- lakás élethosszig tartó, ingyenes biztosítása,
- valamint élete végéig térítésmentesen igénybe vehető egészségügyi szolgáltatás biztosítása.
A HVG arra hívta most fel a figyelmet, hogy ugyan a kormány honlapján május 14-én már megjelent egy rendelettervezet, ami létrehozná a „kormányzati igazgatási hősi juttatás” kategóriáját, előrelépés azóta sem történt az ügyben. A társadalmi vitára nyitva álló nyolc nap május 22-én lejárt, a kormányrendeletet viszont azóta sem hirdették ki a Magyar Közlönyben, így az hatályba sem léphetett.
A lap megkereste a tervezetet előkészítő Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy a késlekedés okáról érdeklődjön. A következő választ kapták:
A kormány szándéka, hogy a juttatást adómentessé tegye, ennek megfelelően a kormányrendelet kihirdetését megelőzi az adótörvény módosítása, ezt a parlament ma (szerdán) szavazta meg. A rendelet tehát hamarosan kihirdethető.
A juttatás adómentessé tételéről a kormány nem dönthet rendelet formájába, az csak az adótörvényben szabályozható. Az ennek módosítását célzó javaslatcsomagot már egy nappal a szóban forgó rendelettervezet előtt benyújtotta a kormány, május 13-án, ám ebben nem esett szó a kormányzati igazgatási hősi juttatás. A problémát később orvosolták a Törvényalkotási Bizottság által elfogadott egységes javaslatának köszönhetően, amire szerdán az országgylés is rábólintott, így elviekben minden akadály elhárult a kormányrendelet kihirdetése elől.
Az újdörögdi balesettel kapcsolatban tegnap arról számoltunk be, hogy továbbra sincs felelőse a tragédiának. Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese szerint még mindig felderítési szakaszban van az ügy.
The post Eltelt közel három hónap, de továbbra sem veheti igénybe a neki megítélt juttatásokat az újdörögdi gránátbalesetben megsérült tisztviselő first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu