Stohl András nemrég az Instagram-oldalán tudatta követőivel, hogy harmadik feleségével, Stohl Vicával véget ért a kapcsolatuk. A műsorvezető kérésére teljes egészében közöljük a szakítást bejelentő posztjának szövegét.
„Új fejezet kezdődik az életünkben, immár külön. Hosszú idő volt, mire eljutottunk a döntésig, de közös egyetértésben mondjuk ki mind a ketten, hogy elválunk. Nem így terveztük és még, ha a döntés közös is, az elválás akkor is nehéz. Viszont a szeretet nem múlt el közöttünk, csak átalakult, lezárul egy életszakasz, amiben mi egy párként szerepelünk, de minden más szerepünkben továbbra is békében és szeretetben együtt működve élünk. Eddig is egy nagy és boldog mozaikcsalád voltunk, és ezután is azok leszünk, ezen a kettőnk párkapcsolati minősége nem változtat. Együtt folytatjuk tovább az életünket egy családként, de külön párként. Nem tervezünk erről többet mondani, hanem szeretnénk a családi életünket zavartalanul élni tovább”
– fogalmazott bejegyzésében Stohl.
Stohl András és Stohl Vica 2020 nyarán házasodtak össze, közös kislányuk, Bella Julianna két évvel az esküvőjük után született. A műsorvezetőről legutóbb akkor írtunk, amikor elmondta, miben különbözik számára a nagypapaság az apaságtól – legkisebb gyereke és az unokája ugyanis egyidősek.
The post Válik Stohl András és felesége, Vica first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu