Az Air India tragikus sorsú 171-es járatával tért volna haza kislányaihoz Arjun Patoliya, aki néhány napja azért utazott Indiába, hogy teljesítse felesége utolsó kívánságát – írja a Daily Mail című brit bulvárlap.
A férfi felesége, Bharatiben hét nappal ezelőtt halt meg Londonban. Végakarata az volt, hogy hamvait a szülőföldjén, egy gujarati faluban szórják a Narmada folyóba. A hinduizmus szerint a Narmada a Gangesz után a második legszentebb folyó. Hinduk millióinak hamvait szórják a India szent folyóiba, mert hitük szerint megtisztítja a lelket és felszabadítja a szellemet.
Miután eleget tett felesége kérésének és elvégzett néhány vallásos rituálét a rokonokkal Arjun Patoliya csütörtökön az Air India 171-es járatával indult vissza Londonba a nyolc- és négyéves kislányaihoz. A gyerekek így néhány napon belül mindkét szülőjüket elveszítették.
Mint korábban írtuk, a Boeing 787 Dreamliner nem sokkal a felszállást követően lezuhant. Egyetlen ember kivételével a gép valamennyi utasa és a személyzet tagjai is meghaltak a szerencsétlenségben. A tragédiának legalább 290 halálos áldozata van.
Az indiai légikatasztrófa túlélőinek és áldozatainak történeteiről ebben a cikkünkben írtunk bővebben:
The post Édesanyjuk utolsó kívánsága miatt árvultak el a kislányok first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu