Az oszmán csapatok 1571. április 2-án tőrbe csalták a korabeli végvidék egyik legféltettebb kapitányát, Thury Györgyöt. A kanizsai főkapitány sisakját levéve harcolt, a túlerő azonban legyőzte, a csata helyszínére érkező Zrínyi György már csak a fej nélküli testét találta meg, levágott fejét ugyanis trófeaként Konstantinápolyba vitték. A magyar urak megrendülten értesültek a hírről.

A neves érsek és történetíró, Verancsics Antal szerint „e végekben nem volt más bizodalmunk, mint ez a Thúry György”, míg Skarica Máté „a mi nemzetünknek párját ritkító katonáját” siratta benne. Emléke a következő században is élt, Zrínyi Miklós ezért írhatta, hogy „Jó hire marada Turi kapitánnak”.

Az oszmán vezetők viszont egészen másképp gondolkodtak róla, Szokoli Musztafa szerint „tyrannus és a béke megsértője és megzavarója” volt.

Hol hát az igazság? Ki volt ez a korban ennyire szeretett és gyűlölt, mára viszont jobbára elfeledett végvidéki kapitány?

A neves kapitány felmenői és fiatalkori évei jobbára rejtve maradtak előttünk. Forgách Ferenc történetírótól tudjuk, hogy „szerény családból származott”, mégpedig a Hont vármegyei kisnemesi Thury (Közép/Kis-Thury) nemzetség sarja volt. Thury Gábor és Elefánthy Magdolna házasságából született 1519 körül. Viszonylag későn, csak az 1540-es években tűnt fel először a forrásokban, ekkor Várday Pál esztergomi érsek lovasfőlegényeként Ságon szolgált, majd I. Ferdinánd zsoldjába állt. Már ekkor kitűnt kiváló vívótehetségével, 1551-ben maga a király engedte meg, hogy párbajozzon egy török vitézzel. A várháborúk egyik legnehezebb évét, az 1552-diket is hadakozással töltötte, és a palásti csatában fontos szerepet játszott az itáliai csapatok megmentésében.

Ezt követően a kiépülő végvárvonal fenntartásában kapott szerepet: 1554-től Podmaniczky Rafael (vár)palotai castellanusaként szolgált, majd két év múlva Léva várának élére került, és emellé Bars vármegye főispánságát is megkapta. Mivel azonban 1558-ban a király Eger egykori neves kapitányának, Dobó Istvánnak adományozta Lévát, Thury visszatért Palotára. Itt maradt azután is, hogy királyi kézbe került a vár, és annak élén találta a sorsdöntő 1566-os esztendő is. Amikor meghalt Rafael, a király vette át az erősséget, Thury pedig az uralkodó zsoldjában Palotán maradt egészen 1566-ig.

Nagy vitéz a kis várban

Ezekben az években Palota kis vára nehéz helyzetbe került, ugyanis Székesfehérvár és Veszprém elestét követően a török területek közé ékelődött. Ezért az őrségnek különlegesen tehetséges katonai vezetőre volt szüksége, amit a király Thury személyében meg is talált: az ifjú vitéz nem zárkózott a falak közé, állandó portyákkal szerzett félelmetes hírnevet, és a kémeitől különösen tartottak.

Bécsbe is eljutott Thury híre, Ládonyi Demeter szavai alapján: „fő ember ez Turi Giergi és őfölségeknél a fejedelmeknél is ösmerete vagyon és szeretik”. Mindezt jól mutatja, hogy 1563-ban ott volt az országgyűlésen és Miksa királlyá koronázásán, aki aranysarkantyús vitézzé avatta Thuryt. Ez azonban nem hozott lényegi javulást a végvár és kapitánya életében, így Thury többször felkínálta lemondását. A király végül maradásra bírta, így a nevezetes 1566-os esztendőben az országos hadi események középpontjában találta magát. Egyre látványosabb működését a környékbeli oszmán csapatok növekvő aggállyal szemlélték, ezért Hamza fehérvári bég egy hajmeresztő, szinte mesebeli ötlettel állt elő: álomport szerzett, s egy pribékkel megpróbálta azt a várat védő katonák poharába szóratni, hogy az álomba merült magyar katonák ne tudjanak egy rajtaütés során ellenállni. A kísérlet azonban nem sikerült.

1566-ban Szulejmán szultán Szigetvár ellen készülődött, megérkezése előtt Arszlán budai pasa 8–10 ezer fős seregével ostromolni kezdte Palotát. Thury azonban kicsiny, nagyjából 500 fős csapatával nem hagyta el a várat, és nem is adta meg magát, hanem hősiesen ellenállt, sőt, kitöréseivel komoly károkat okozott az ostromlóknak. Mindeközben a királyi sereg Győr alatt gyülekezett. A táborhelyhez rengeteg fára volt szükség, amit szekerekkel szállíttattak Győrbe. A szekerek által felvert port azonban az oszmánok a felmentő sereg közeledtének vélték, ezt meghallva Arszlán – Forgách Ferenc szavaival élve – „hanyatt-homlok távozott, úgy, hogy Turi Györgynek hagyta az utolsó szekereket és néhány könnyebb ágyút”. A pasa „jutalma” nem maradt el, Szulejmán selyemzsinórral végeztette ki.

Palota megvédése Szigetvár elestének és Zrínyi Miklós hősi halálának évében fontos lélektani fogódzó volt, és Eger 1552-es ostromához hasonlóan a törökökkel szembeni siker reményét mutatta. Thury az ostrom után a mezei hadhoz csatlakozott, ott volt Veszprém és Tata bevételénél, majd ideiglenesen veszprémi főkapitány lett. Az uralkodó ekkor ismét lovaggá ütötte, és aranyláncot akasztatott a vitéz nyakába. I. Miksa véleményét jól tolmácsolják a siratóének következő szavai: „nincs énnekem több Turi György tenáladnál”.

Miközben 1566-ban Palota megmenekült, Szigetvár sorsa megpecsételődött, a vár eleste után Kanizsa központtal álltak neki egy új végvidéki főkapitányság megszervezésének. Ennek egyik első kapitánya Thury György lett, aki 1567-től haláláig kanizsai végvidéki főkapitányaként szolgált. A nagyjából 1000 fős, elsősorban magyar és német haderő állandó élelem- és pénzhiánnyal küzdött, ami miatt Thury folyamatosan ostromolta leveleivel az Udvari Haditanácsot, ugyanakkor az egyre pusztuló kanizsai uradalom erőforrásait is munkába állította, és még sörfőzdét is felállítottak, illetve a zalavári és kapornaki apátságok jövedelmét is Kanizsához rendelték. Thury ugyanakkor a hódoltságból beszedhető jövedelmeket különösen fontosnak vélte, és 1568 tavaszán maga a nagyvezír tiltakozott amiatt, hogy a kapitány hódoltató levelekkel árasztotta el Pécs és Szigetvár vidékét.

Mivel a mocsárban álló Kanizsa vára ekkor még közel sem volt alkalmas a hadügyi forradalom hatására folyamatosan változó hadászati feladatok ellátására, különösen fontos volt annak kibővítése és modernizálása. Ebben két kipróbált itáliai várfundáló mester, Pietro Ferabosco és Sallustio Peruzzi segített, akik a legmodernebb hadászati elképzelések szerint egy ötszög alakú várat terveztek, sarkain új-olasz típusú bástyákkal. A munkálatok azonban hamarosan kifulladtak, a vár még 1600-ra sem készült el. Ekkor kezdődött el Kanizsához hasonlóan a végvidék jobb ellenőrzését szolgáló kisebb erődítmények, palánkvárak, őrtornyok kiépítése.

Párbaj és kopjatörés

Bár ekkor már érvényben volt az 1568-ban megkötött drinápolyi béke, a végvidéken mégis folytonos „kis háború” dúlt, mindennaposak voltak a portyázások, a betörések és a lesvetések. A kapitány otthonosan mozgott ebben a világban, Szokollu Mehmed nagyvezír jól összefoglalja az oszmánok véleményét: „Ez a Thúry György nem maradt nyugton, hanem az egész világ tudja, hogy mindig gonoszságban járt és szokása volt valamelyik úton lesbe állva minden szandsákbéget, ki azon vidékre ment, megtámadni”.

Ennek ellenére jellemzően az oszmánok indítottak betöréseket, amiket Thury legtöbbször blokkolni tudott, ezért a törökök

az Kanizsa vizén át nem jöttek, Vitéz Túri Györgytől oly igen féltek. De még sőt a nevétől is rettegtek.

Kardforgató és kopjatörő tudományának híre ekkor már közismert volt, a történetíró Istvánffy Miklós szerint akadt olyan török katona, aki Mezopotámiából jött megvívni vele. Ugyanakkor a mai napig gyakran feltűnik állítólagos 600 párviadalának említése, ez a szám azonban erős költői túlzásnak tekinthető.

Thury működésének hatására a kanizsai főkapitányság határvonala az 1570-es évek elejére megszilárdult, így a vár át tudta venni Szigetvár helyét, s egészen 1600-ig sikeresen védte Zala vármegyét, valamint a mögötte lévő tartományokat. A folyamatos ellátási nehézségek és fizetetlenség ellenére mindezt sikeresen vitte véghez a kapitány, ugyanakkor régóta szálka volt az oszmán hadvezetés szemében. A szultán a leváltását követelte, de a törökök törekvéseit nem koronázta siker, ezért végül drasztikusabb eszközhöz folyamodtak.

Gyászolt az ország

Thury kiiktatására egy nagyszabású hadműveletet eszeltek ki: a fehérvári, a szigeti, a koppányi és a pécsi bég egyesült csapatai 1571. április 2-án Orosztony falu mellett lest állítottak a kanizsai kapitánynak, és a csapdába csalt vitézt meggyilkolták. A helyszínre érkező magyar katonaság már csak Thury testét találta meg, ugyanis Zrínyi Miklóshoz hasonlóan lefejezték, és fejét az oszmán fővárosba vitték. Erről Carolus Rym, I. Miksa konstantinápolyi követének jelentésében olvashatunk: „jelen hónap 10-én őfelsége boldog emlékezetű kanizsai kapitányának, Thury György úrnak a fejét igen sok csapástól megcsonkítva és szétdarabolva, majd összevarrva a közös diván elé hozták 9 másik fejjel együtt, valamint 14 fogollyal, 3 zászlóval és 2 kézidobbal. A pasa Thury fejét kézbe vette, gondosan megtekintette, szakállát megsimogatta, majd meghagyta, hogy Thury György fejét vigyék ki a bűnös foglyokkal együtt a háromevezősoros hajókhoz és tisztességgel temessék el.”

Nem sokkal ezután kiderült, hogy a szultán is magához rendelte a fejet, a követ pedig hasztalan kérte, hogy visszavihesse a hazájába.

A magyar főurakat is letaglózta a hír. Verancsics Antal egyenesen így kommentálta: „Thúry Györgynek és annyi jó vitéznek végzete annál siralmasabb ránk nézve, mivel súlyos idők kezdetén fosztattunk meg tőle. Szinte szemmel látjuk, hogy az Úristen egyetlen oly férfiút sem akar nékünk hagyni, akiben az igazi virtus ragyog.” A bécsi udvar is felháborodott a történteken, a számonkérésre viszont a budai pasa csalárdul csak annyit válaszolt, hogy „Thury úrnak semmiféle tette se tartozik rá, s az méltán bűnhődött, mert a béke pactumai ellenére cselekedett.”

Az orosztonyi események komoly hatással voltak a régió életére, ugyanis több falu meghódolt a törököknek. Korabeli siratóéneke meg is fogalmazta a régió lakóinak általános érzését, mikor azt mondta: „Kár lőn vitéz most itt neked meghalnod”. A dicső katonát nemcsak a végváriak, hanem a családja is siratta. Egyetlen fia, a Bécsben nevelkedő Pál ekkor már halott volt, így örökségét három lánya vitte tovább. Jelleméről árulkodó, hogy élete során nem halmozott fel nagy vagyont, harácsolással még a legkritikusabb kortársai sem vádolták.

A csatatéren maradt testét Zrínyi György Kanizsára vitette, és ott Istvánffy szerint „mint atyjokat s jótevőjöket igaz könnyhullatásokkal siratván az halottat Kanizsán tisztességesen eltemettette vala.” Az elmúlt évszázadokban sikertelenül keresték a végső nyughelyét rejtő, középkori alapítású Szent Miklós-kápolnát, ugyanis, bár sírját később őrhelyként használták, sőt, még Zrínyi Miklós 1664-es ostromakor is feltűnt az alaprajza az ábrázolásokon, a 17. század végére már nem leljük nyomát a forrásokban. Ennek ellenére az idén zajló régészeti feltárásnak hála valószínűleg tisztázhatjuk egykori sírja helyének kérdését.

A cikk szerzője Kanász Viktor történész.

The post Így csalták tőrbe Thury Györgyöt, a legnagyobb bajvívót first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu