Lia még életében nem látott ilyen nőt. Vékony ajka koromfekete rúzzsal szív alakúra volt kifestve, rövid haja élénkvörösen csillogott, az arca viaszfehér, porcelánszínű testén pedig mindössze egy cobolybundát viselt, amelybe a nyakánál egy aprócska majom kapaszkodott. Berlinben mindenki tudta, hogy az ezüstbross, amit a prémbe tűzve a szíve fölött hord, kokainnal van megtöltve. Ő volt Anita Berber, a pucér táncosnő, akire a bulvárlapok a kicsapongás hercegnője címet ragasztották. Lia azonban nem Anita meztelenségén (és nem is a majmon) döbbent meg.
Volt alkalma megtapasztalni, hogy a hús gyönyöre az egyik legkelendőbb cikk a német metropoliszban.
Azon a provokatív erőn és pimasz magabiztosságon csodálkozott, ahogy Anita az emberek előtt viselte ruhátlan testét. Mert Berber művésznővel gyakran lehetett találkozni az előkelő szállodák süppedős fotelú előtereiben, a különös fényű bárokban, zajos kabarékban, szivarfüstös kaszinóban. Kísértett mindenhol, ahol ittak, szórakoztak, vacsoráztak, vagy csak úgy üldögéltek és szórták a pénzt az emberek. Előfordult, hogy mindenki megrökönyödésére egy kávézóban a nyílt színen fecskendezte combjába a bódító morfiumot. Vagy éppen Berlin legelőkelőbb éttermébe sétált be mezítelenül, csak egy prémbe burkolózva, majommal a vállán.
Lia néhány alkalommal már összefutott a hírhedt táncosnővel Richard Oswald filmműhelyében, de ilyenkor egy röpke köszönéssel elmentek egymás mellett, mert mindketten csak a saját jelenetükkel foglalkoztak. (Oswald különösen kedvelte Anita exhibicionizmusát, ezért számos főszerepet osztott rá. A közönség már 1919-ben láthatta a Nyolcvan nap alatt a föld körül, a Más, mint a többiek vagy éppen a Prostitúció című filmben.)
Aztán Lia elvesztette szem elől Anita Berbert. Építgette a saját karrierjét, a kokainfüggő hercegnőről és botrányairól pedig csak az újságokban olvasott.
Mi az a Matiné?
Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.
A Matiné eddigi termését itt találni.
Egy júliusi napon Amália úgy érezte, hogy hiába kapta meg az Ilona című film főszerepét (melynek Joe May volt a producere, és Robert Dinesen rendezte), és hiába igyekezett a forgatáson pontosan megjelenni, sokat aludni, légzőgyakorlatokat végezni és minden rendezői utasítást betartani, bőre alá megint bekúszott a keserű láz, és egyre gyakrabban fojtogatta a sírás. Fáradt bábuként, kissé túlzott mimikával színészkedett a kamerák előtt, a főszerepből adódó kiváltságos helyzete ellenére szürkének és üresnek érezte a napjait. Pedig a hortobágyi pusztán játszódó szerelmi drámában együtt forgathatott a Nemzeti Színház karizmatikus művészével, Somlay Artúrral. A mély hangú Somlay (báró Ernő von Mezy szerepében) eszébe juttatta Budapestet és a kislányait. Így nem csoda, hogy a honvággyal karöltve beköltözött szívébe a szomorúság. Ráadásul még Louis Jankénak is vissza kellett térnie Norvégiába, miután pár nappal ezelőtt komoly arccal megkérte a kezét. Amália gondolkodási időt kért.
A forgatás szünetében egyedül volt, jéghideg kézzel, magányosan öltözködött. Ekkor szólította meg Max, a negyven év körüli segédrendező.
− Lia drága, ne legyen már ilyen kedvetlen! Még a játékán is látszik, hogy valamiért emészti magát. Próbáljon meg kicsit lazítani és feledni mindazt, ami bántja. Ha megengedi, ma este elviszem pár különleges helyre és megmutatom magának Berlin rejtett arcát. Ne feledje, egy életünk van! Kár lenne búslakodásra pazarolni.
Lia egy kicsit habozott, aztán igent mondott.
A lemenő nap fényében kart karba öltve sétáltak az Unter den Linden sugárúton egészen az operaházig, majd elkanyarodtak a Potsdamer Platz felé, ahol Max felhívta azon kávézókra és borozókra a figyelmét, ahol még külön ölelkezőfülke is van.
Amikor elfáradtak, megittak egy pohár rajnai bort a Weinhaus Rheingoldban, ettek egy adag bockwurstot mustárral, és megcsodálták a borozó kagylókkal és fekete drágakövekkel díszített falait. Ekkor már Liának is egész jó kedve kerekedett, de mivel kora este volt, és a mulatók, bárok még zárva tartottak, Max elvitte őt a Sportpalotába, ahol Berlin népe éppen bokszlázban égett. A kesztyűs verekedés, avagy az ökölvívás még a háborúban fertőzte meg a német férfiakat. Ezt a sportágat az angol hadifogságba esett katonák vitték haza Németországba. Lia az egészből mindössze annyit érzékelt, hogy több mint tízezer ember egy irányba néz, torkaszakadtából üvölt, miközben a ringben két rövidnadrágos ember teljes erőből püföli egymást. A közönség a mérkőzés alatt alaposan leizzadt, és az ideges szurkolóknak egyre vörösebb lett a fejük. Hol úgy tűnt, hogy a hórihorgas német, hol pedig úgy, hogy a zömök, tüskehajú olasz fiú nyeri meg a meccset. Liának egy idő után elege lett a kiabáló és fasírtot harapdáló tömegből (bár érdekes módon kibillentette fásultságából a szurkolók hevülete), úgyhogy Max megragadta a kezét, és el sem engedte egészen addig, amíg elértek Charlottenburg kerületéig. Ez a negyed ebben az időben kiérdemelte az Európa legnagyobb kávéháza címet.
− Itt nemcsak táncolnak és meztelenkednek, hanem irodalmi estek és politikai, művészi kabarék is szórakoztatják a nagyérdeműt – mesélte Max. − A Wilde Bühne kabarét például Trude Hesterberg énekes színésznő alapította. Nemrég feltűnt itt egy ifjú szociáldemokrata író, valami Breier vagy Brecht, aki az alagsorban előadta pacifista művét, a Halott katona balladáját. Egész egyszerűen kifütyülték. Pedig a fickó átkozottul tehetséges.
Liának ekkor eszébe jutottak a kórházi élményei, amikor Kassán ápolónőként dolgozott a sebesült katonák mellett. Arra gondolt, hogy ő bizony nem fütyülné ki ezt a Brechtet, vagy Breiert. Még akkor sem, ha feleannyira tehetséges, mint ahogy azt Max állítja.
Végül ahogy leszállt az éjszaka, mégsem a politikai kabaré, hanem az expresszionista táncművészet mellett döntöttek. Max állította, hogy tud egy olyan exkluzív helyet, ahol Liának valódi művészi élményben lesz része.
Amikor Lia megkérdezte, vajon mi lehet az oka annak, hogy manapság mindenki Berlinbe jön és a város éjszakai bugyraiban keresi a felfokozott kéjt és az erotikus izgalmat, Max némi gondolkodás után megpróbálta felvázolni Berlin erotikus térképét.
− Talán azért, mert itt is egyre nő a nyomor és a munkanélküliség, ezért egy vekni kenyérért vagy egy fej fonnyadt káposztáért bármilyen szexuális szolgáltatás kapható. Az emberek pedig enni, szeretkezni és dorbézolni akarnak. El akarják felejteni a háborús pusztítást, de félnek a jövőbe nézni. Mert a bőrükön érzik, hogy ezek után bármi megtörténhet velük. Jöhet egy totális gazdasági válság, majd egy újabb háború. Ezen pedig sem az erkölcsös életmód, sem pedig az imádság nem segít. Elég csak az utcán, a lokálokban, vagy a tánctermekben körülnézni.
Kövéren világított a hold, a felajzott bogarak az utcai lámpák köré gyűltek. Max pedig folytatta az idegenvezetést.
Megmutatta Liának a rózsaszín lámpás házat, a Mimóza bárt. Elmondta, hogy ide zarándokolnak szerelemért a transzvesztiták.
A Toppkellerben viszont férfias külsejű nők gyülekeznek, nadrágban és bubifrizurában ropják a táncot, monoklit viselnek és lovaglópálcát tartanak a kezükben. Ezek az „úrnők” igazán nem szorulnak gyámolításra. Művészkörökben szeretőként mind a férfiak, mind a hölgyek körében roppant népszerűek. Egyébként a hivatásos domináns hölgyek a Wittenbergplatzon árulják bájaikat, megismerni őket piros vagy zöld lakkcsizmájukról. (A színek a dominák szakterületére utalnak.)
De pénzért vagy egy tucat tojásért azok is találhatnak lelkes szeretőt, akik várandós hölgyekkel lépnének szorosabb kapcsolatba. (A terhes örömlányokat itt csak Münziknek becézik.)
És sok olyan úriember is csavarog Berlinben, aki a testi hibás lányokkal szereti a szerelmi játékot. A sánta, púpos vagy féllábú prostituáltak nem messze, az Oranienburger Strassén fogadják a kuncsaftokat. És akkor még nem említette a műkedvelő örömlányokat, akik között hadiözvegy (aki nemcsak magát, hanem a lányát is áruba bocsájtja), munkáját elvesztő titkárnő és elszegényedett cukrászkisasszony is található. Ők talán még zongoráznak is csipketerítővel díszített otthonukban, majd egy mazurka vagy egy menüett után fognak hozzá, hogy alázatosan kielégítsék a vendégüket.
Lia hirtelen elszégyellte magát, amiért neki jólelkű, gazdag kérője és még irigyelt filmes munkája is van. A várandós örömlányokról pedig eszébe jutott, hogy bizony ő is nagyokat hancúrozott Zoltánnal a széles tölgyfaágyon (egyszer még az erdei bokrok között is), amikor nagy pocakja volt Kisilonkával vagy később Dudussal, és egyáltalán nem tartották be Fischer doktor szigorú utasítását, miszerint az utolsó három hónapban tartózkodjanak a házasélettől.
Így keveredtek el Peter Sachse mulatójához, a Fehér Egér kabaréba. Az első név, amelyet Lia észrevett a bejárati ajtó plakátján, Anita Berber volt.
Csodálkozva nézett körül a zajos, pezsgőillatú mulatóban.
A férfiak és a nők elegáns ruhában kacarásztak az aprócska asztaloknál, kortyolgatták az italukat és szinte mindenki kis fekete álarcot viselt.
− Ez azért van, mert nemcsak gazdag kereskedők, sikeres bokszolók és alvilági figurák látogatják ezt az éjszakai klubot, hanem neves közéleti személyiségek, magas rangú hivatalnokok, politikusok és bankárok is. Az álarc mögé bújva ők is zavartalanul átadhatják magukat a szórakozásnak, nem kell attól tartaniuk, hogy valaki váratlanul leleplezi őket ezen az erkölcstelennek tartott helyen. Az inkognitó az egyik legfőbb vonzereje a Fehér Egérnek. Mert bár csak a szemedet takarja el az álarc, mégis megadja azt az illúziót, hogy láthatatlan vagy. És ezzel az apró trükkel megszabadulhatsz attól a személytől, aki gúzsba köti a mindennapjaidat – magyarázta Max, miközben elővett a zsebéből egy fekete bársony álarcot, és Lia kezébe nyomta.
Maxnak akadt itt egy régi barátja, ő szerzett nekik asztalt, különben be sem léphettek volna a bárba, mert mint kiderült, már napokkal korábban lefoglalták mind a kilencvennyolc férőhelyet.
Néhány perc múlva már tányércsörömpölés, női sikkantások, durva tréfálkozás és hangoskodás töltötte be a termet. Liának épp kezdett megfájdulni a feje, az apró erek csak úgy lüktettek a halántékán, amikor felgördült a függöny, és a színpadon elkezdődött a végítélet. Ettől kezdve már nem hallotta sem a hangzavart, sem az ittas vendégek kiabálását, mert megbabonázva figyelte a színpadot, rajta pedig Anita Berbert és tizenéves táncosait.
Az áttetsző fátylakba és ágyékkötőkbe öltöztetett testek olyasmiket jelenítettek meg a Fehér Egér közönsége előtt, amiket ez idáig kabarészínpadon még senki sem táncolt el: ellenállhatatlan halálvágyat, öngyilkosságot, szifiliszt, kétségbeesett orgazmust, ópiumos álmot, morfiumos rabságot, szülést, betegséget, hullát a boncasztalon vagy éppen lázas tüdőbajt.
Az apokaliptikus víziók hátborzongató koreográfiával, lüktető mozdulatokkal elevenedtek meg a színpadon. Anita pedig gyönyörű volt, kifinomult mozgása, lélegzetvételének drámai ritmusa és a megszállottsága kivételes tehetségről árulkodott. Mozgásának erotikája azonban annyira a halálhoz kötődött, hogy táncában a kéjes izgalom helyett minden pillanatban volt valami baljóslatúan végzetes.
Lia életében először most látott aktokra komponált expresszionista táncelőadást. De még mielőtt kifejezhette volna meglepetését és elragadtatását, észrevette, hogy a közönség továbbra is feltűnően hangosan beszélget, vagy éppen teli szájjal röhög, és ahelyett, hogy elcsendesülve figyelnék az előadást, a táncosokat mustrálgatják, otromba megjegyzéseket tesznek és a fellépők lába közé kukucskálnak. Valószínűleg ezt vette észre Anita Berber is, mert egy hirtelen elhatározással átlépett a korláton, amely elválasztotta a színpadot a közönségtől.
A következő pillanatban pedig az egyik hangoskodó társaság asztalára ugrott. Ott felkapott egy üveg vörösbort, beleivott, majd szemen köpte vele a vendégeket, mire hatalmas felháborodás, sikoltozás és ordítozás tört ki, ráadásul a felfordulás hevében Anita még egy pezsgősüveget is összetört egy kopaszodó üzletember fején.
− Mentsük meg Anitát! – suttogta izgatottan Lia Maxnak, aki azonnal akcióba lépett.
− Engedjenek oda! Szanitéc voltam a háborúban. Megnézem a sebet!
Max egyik kezével utat tört magának a tömegben a kopasz úrhoz, a másik kezével meg hátrarántotta Anitát, akinek a kezét Lia elkapta, és azonnal magával húzta a lányt a sarokba, majd miután ráadta Max kalapját és a saját nyári köpenyét, a hátsó kijáraton kiszaladt vele az utcára.
Ott levette a cipőjét, és a két nő mezítláb futott végig a Friedrichstrassén. Aztán ahogy kifulladtak, gurgulázó nevetésbe kezdtek, majd úgy döntöttek, nem hívnak taxit, inkább elsétálnak a szállodához, ahol Anita egy egész lakosztályt bérelt.
− Egészen biztos, hogy ezek után kirúgnak a mulatóból – szólalt meg Anita. – Már nem ez az első balhém a Fehér Egérben. Pedig hozzászokhattak, hogy ha bedühödök, nemcsak a kokainhoz nyúlok, hanem pálinkát is köpök a publikumra. Nem tehetek róla, annyira irritál a pénzéhes pofájuk, hogy ilyenkor az sem érdekel, ha rendőrt hívnak rám. És lefogadom, hogy majdnem mindenki az én produkcióm miatt jön a kabaréba. Persze az egészből semmit sem értenek, csak a pucér seggemet bámulják! Amúgy már a színpadról megismertelek, láttalak A hindu síremlékben is. Hogy érzed magad? Meg vagy elégedve a szerepeiddel?
Hűvös volt a hajnal, Lia a bőrén érezte, hogy Anita vékony teste mennyire forró. Séta közben csodálattal simult a „romlottság papnőjéhez”, mert felismerte, hogy törékenysége ellenére nagyobb erő rejlik benne, mint az ő teltebb idomaiban. Megpróbálta pár mondatban felvázolni a helyzetét. Hogy bizony elég hullámzó a kedélye, mert évekkel ezelőtt a színészetért hagyta el a családját, a köztiszteletnek örvendő, türelmes férjét és a kisgyerekeit, és egyelőre semmi remény nincs arra, hogy viszontlássa őket és a hazáját, Magyarországot. A férfiak pedig hiába követnek el miatta öngyilkosságot, és hiába kérik meg a kezét, nem biztos, hogy rájuk merné bízni az életét. Mert mi van, ha nem engedik szerepelni? Ő pedig nem tudna nyugodtan otthon ülni. Szeretne végre valami komoly film- vagy színpadi szerepet kapni. Valami olyat, ahol drámai hősnő lehet, olyat, amely mély érzelmeket vált ki az emberekből. De a kabarék és a filmszínházak műsorát látva, úgy tűnik, erre van a legkevesebb igény.
Szenzáció, furcsaság, szex. Csak erre vesznek jegyet az emberek.
Miközben a macskaköves utcákon csavarogtak, Anita láthatóan megnyugodott. Elkerekedett szemmel, érdeklődve hallgatta Liát. Már majdnem a szállodához értek, amikor elhaladt mellettük egy sápadt, komor arcú férfi, aki látványosan felhajtotta zakója gallérját.
− Köszönjük, ebből nem kérünk! − közölte Anita, és sietősen arrébb húzta Liát. − Ezek az utcai kereskedők nagyon rossz minőségű kokaint árulnak. Sokszor burgonyalisztet vagy meszet kevernek a drága porba, pedig a kokó magában is elég mérgező. És persze ópiumgolyót se fogadj el itt senkitől, bármilyen olcsón is kínálják a sötét kapualjakban. Viszont ha feljössz hozzám, megkóstolhatsz valami extra finomságot. – Kisvártatva hozzátette: − Amiért olyan kedves voltál, és megmentettél a faszfejektől.
Lia úgy követte Anita Berbert, mint akit megbabonáztak.
Pár szóban közben Anita is elmesélte, hogyan lett belőle meztelen táncosnő.
Hogy az apja Félix Berber, igazi művészember, a lipcsei városi zenekar első hegedűse volt, az anyja viszont a könnyebb műfajban kamatoztatta zenei tehetségét, kabarékban énekelt és táncolt. El is váltak, amikor Anita négyéves volt. Őt leginkább a nagymamája nevelte fel Drezdában és már tizennégy évesen ritmikus gimnasztikát, zenét és táncot tanult Émile Jaques-Dalcroze iskolájában, majd Berlinben Rita Sacchettónál balettozott. Aztán már senki sem állíthatta meg: tizenhat évesen kabarétáncosként lépett fel először, húszévesen pedig meztelenül állt a közönség elé. Imádja a testét, szerinte egy előadóművésznek az a legerősebb kifejezőeszköze. Persze a kőszínházakban hallani sem akarnak róla, egyszerűen kiközösítik, pedig egyszer majd a világot jelentő deszkákon is bekövetkezik a forradalom. És már most dübörög a filmipar, Lia ne csüggedjen, mert a vetítővászon bűvöli el legjobban az embereket. Egyébként ő is folyamatosan filmezik, amióta Oswald felfedezte. Itt van például ez a Fritz Lang, holnap éppen hozzá megy valami kis szerepre, most készül a Dr. Mabuse: A szerencsejátékos című mozgókép. De az igazság az, hogy csak az élő színpadi tánc teszi elviselhetővé az életét. Ezért kokszol folyton.
Mert nem lehet az embernek permanens orgazmusa.
És valahogy ki kell fejezni azt, ami máshogy el nem mondható.
A szállodában, Lia már úgy érezte, mindjárt leragad a szeme, Anita viszont teljesen felélénkült. Megetette gyümölccsel a makogó kismajmot, töltött Liának egy keleti fűszerezésű abszintot, majd teleengedte a fürdőkádat. Lia arra eszmélt, hogy együtt ülnek a kádban, és Anita tengeri szivaccsal simogatja a mellét. Kellemes érzés járta át a testét, boldogan hagyta, hogy Anita megcsókolja.
− Várj, mindjárt visszajövök − mondta a vörös hajú táncosnő, és pár perc múlva megjelent egy nagy porcelántállal, amelyben kloroform és éter keveréke volt. A tálat letette egy hokedlira, majd egy szál fehér rózsával dudorászva megkeverte benne a folyadékot. Aztán visszaült a kádba, és elkezdte megenni a rózsaszirmokat.
Lia nem emlékezett rá, mennyi „részeg” szirmot evett meg Anita kezéből, csak arra, hogy édesen keserűek voltak.
Aztán mély kábulatba zuhant.
Székely Ilona: Szilánkos álmok – Putty Lia, a némafilmsztár élete
Athenaeum, 2025
The post A hely, ahol vekni kenyérért, fej fonnyadt káposztáért bármilyen szexuális szolgáltatás kapható first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu