A 32 éves sportoló tavaly januárban, Wengenben bukott nagyot, és esés közben olyan súlyos vállsérülést szenvedett, hogy abból még mindig nem épült fel. Ugyan úgy érezte pár hónap után, hogy már látja a fényt az alagút végén, hiszen a lába és a vállai szépen javult. Aztán utóbbi egyszer csak el kezdett furcsán viselkedni.
Júliusra fáradtnak érezte magát, a vállában is abnormális fájdalmat észlelt, így az Egyesült Államokba utazott egy kezelésre.
„Azt hittem, hogy a fájdalom és a kellemetlen érzés a gyógyulási folyamat része. Aztán kiderült, hogy fertőzés van a vállamban, és mind a szalagok, mind a csontok begyulladtak.
A fertőzés teljesen elharapózott, akkor azt mondták, élet-halál közé kerülhetek, ugyanis vérmérgezést kaptam
– nyilatkozta.
A 21 vk-futamot nyert klasszis elismerte, egy rémálom vette kezdetét, szerencsére jókor volt jó helyen, és a coloradói Vailben található Steadman Klinikán sürgősségi műtétet végeztek el rajta.
„Az Egyesült Államokban az orvosok csak annyit mondtak, nem mehetek sehová, azonnali operációra van szükség. A fertőzés fenyegetően eluralkodott a testemen. De nem is annyira a félelem volt, amit éreztem, sokkal inkább megkönnyebbülést” – tette hozzá.
Úgy véli, szerencséje volt, hogy nem kellett tovább várnia, és félő, tragédiába torkollott volna, ha nem fedezik fel a vérmérgezését, és másnap felszáll a hazatartó repülőre.
Ősszel újabb műtéten esett át, hogy rendbe tegyék a bal vállát, két izomcsoport tapadását is meg kellett lazítani. A sportoló 10 kilót fogyott a műtétet követő kemény antibiotikum-kúra miatt.
Idén télen újra megpróbálkozott a síeléssel, február végén azonban ismét a műtőasztalra került egy innsbrucki klinikán, mert az említett vállizmok hat hónap alatt annyira összehúzódtak, hogy a saját hátából és combjából vett inakkal kellett őket összeilleszteni.
„Rengeteget tanultam a testemről és arról, hogyan reagál” – mondta, és elégedetten jegyezte meg, hogy egy újabb, hosszú antibiotikum-kúra után most újra síel és a norvég válogatottal edz.
A vállam kölcsönvett időn él. Lehet, hogy idősebb koromra ismét javítani kell rajta. De az teljesen varázslatos, hogy újra sícipőt vehetek fel
– vélte.
A lesiklószezon december 5-én kezdődik Beaver Creekben, számára a nagy cél a 2026. február 7-én Bormióban megrendezésre kerülő olimpiai lesiklóviadal.
„Ez lenne a hab a tortán. Ha visszatérek Beaver Creekbe, akkor jöhet az olimpia is. De előbb kvalifikálnom kell magam.”
The post „A fertőzés fenyegetően eluralkodott a testemen” – élethalálharc után ismét olimpiára gondol a rutinos síző first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu