Az Európai Unió Bíróságán (EUB) nemrég született, döntő jelentőségű devizahiteles ítéletre hivatkozva az adósnak adott igazat a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) egy, az MBH Bankkal szembeni perben – értesült a 24.hu.
A PKKB elsőfokú ítélete alapján a deviza alapú kölcsönszerződés érvénytelen, az adós csak a kapott összeggel tartozik, az árfolyam-különbözet összes terhét a banknak kell viselnie, így az adósnak jár vissza pénz.
Az adós – egy inárcsi asszony – 2008-ban vett föl hitelt az MBH Bank jogelődjétől, az Allianz Zrt.-től. Az asszonynak 7 050 000 forint deviza alapú kölcsönt folyósítottak. Az árfolyam-különbözetből fakadó terhekkel megnövelve a törlesztő részleteket 2025 februárjáig fizette; 13 414 511 forintot fizetett vissza a hitelezőnek, vagyis csaknem a dupláját a kapott összegnek.
A hitelügyletet időközben bíróságra vitte az asszony. Ennek eredményeként a bíróság a friss ítéletében azt állapította meg, hogy az árfolyamkockázatról szóló hiányos tájékoztatás miatt a szerződés teljesen érvénytelen – csakúgy, mint az EUB ítéletében szereplő ügyben. A PKKB bírája elrendelte, hogy az MBH Bank (mint az Allianz Zrt. jogutódja) a folyósított összegen túl befizetett 6 414 461 forintot és annak a jegybanki alapkamattal azonos mértékű éves késedelmi kamatát fizesse meg az adósnak.
Az ítélet egyelőre nem jogerős.
A PKKB bírájának, Vass Évának az indoklása szinte teljesen egybecseng Marczingós László ügyvéd érvelésével – ő képviselte a luxembourgi székhelyű bíróság előtt a devizahiteles adósokat.
Marczingós a 24.hu-nak egy hónapja adott interjúban arról beszélt, hogy az EUB egyértelművé tette: a devizahiteles szerződésekbe utólag nem lehet belenyúlni, tartalmilag módosítani azokat – ahogyan azt a kormány tette. A jogász szerint az összes devizahiteles szerződés esetében az egyetlen lehetséges út az eredeti állapot helyreállítása lehet, vagyis az, hogy az adósok a kapott összeggel kötelesek elszámolni, méghozzá az árfolyam-különbözettől, a kamattól és egyéb költségektől mentesen. Az ügyvéd ugyanakkor azt is elmondta, hogy Magyarországon nem alkalmazzák az EUB friss ítéletét, több olyan esetről is hallott, amikor a bíróság megkerülte az uniós döntést.
Marczingós érvelésével hasonlóságot mutat a PKKB bírája által hozott ítélet indoklása.
The post Megvan az első magyar devizahiteles, aki az uniós ítélet alapján nyert idehaza pert first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu