A Pécsi Tudományegyetem (PTE) kutatói új tanulmányukban annak jártak utána, hogy milyen pszichológiai tényezők húzódnak meg a női orgazmusszínlelés mögött. Az International Journal of Sexual Health szaklapban megjelent, több mint 400 magyar nő részvételével végzett kutatásból kiderült, hogy az orgazmus színlelése nem egyetlen, egységes jelenség, hanem különböző belső indítékok és kapcsolati helyzetek mentén jelenik meg.
Sok válaszadó például azért tett úgy, mintha eljutott volna a csúcsra, mert meg akarta óvni partnere érzéseit, el akarta kerülni a feszültséget vagy gyorsan túl akart lenni az együttléten. Más esetekben a színlelés a kapcsolat fenntartását szolgálta – különösen akkor, ha egy nő nehezen boldogult saját érzéseinek felismerésével vagy kezelésével.
Azt találtuk, hogy azok a nők, akik nehezen szabályozzák az érzelmeiket, például nehezen tudják kifejezni a saját igényeiket vagy határaikat, gyakrabban színlelnek orgazmust. Ez különösen igaz azokra, akik a szexet gyakran feszültségoldásra vagy az elutasítástól való félelem enyhítésére használják
– mondta Prof. Dr. Meskó Norbert, a kutatás vezetője.
A megkérdezett nők nem egységes okból színleltek orgazmust. A válaszok alapján négy jellegzetes indítéktípus körvonalazódott: voltak, akik azért tettettek kielégülést, hogy elkerüljék a partner megbántását és fenntartsák az öröm illúzióját; mások a kapcsolat megerősítésére vagy az intimitás pótlására használták a színlelést, például akkor, amikor érzelmileg távol érezték magukat partnerüktől.
Egyes nők pedig úgy nyilatkoztak, hogy az orgazmus színlelése segítette őket abban, hogy nőiesebbnek, kívánatosabbnak vagy kompetensebbnek érezzék magukat a szexben. Ezek az indítékok eltérő érzelmi mintázatokat tükröznek és más-más pszichológiai működésmódra utalnak – az önvédelem, a kapcsolati stabilitás vagy épp az önértékelés fenntartásának szándékára.
Csányi Edit, a PTE Pszichológia Doktori Iskola hallgatója szerint a kielégülést színlelő nők nem színészkednek, hanem alkalmazkodni próbálnak egy adott helyzethez, egy kapcsolat dinamikájához vagy saját érzelmi állapotukhoz. A tanulmány újabb lépést jelent a női szexualitás pszichológiai megértésében, az eredmények pedig hozzájárulhatnak a nyíltabb, empatikusabb párkapcsolati kommunikációhoz.
The post Magyar kutatók megfejtették, miért színlel orgazmust sok nő first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu