Az RTL kedd este sajtótájékoztatót tartott, aminek alkalmával bejelentették, mely hírességek szállnak ringbe a Sztárbox idei évadában. Mint kiderült, az idei évadban négy kategóriában indulnak majd a versenyzők, az ellenfeleket pedig már párba is állították a szerkesztők.
Férfi könnyűsúly-mezőnyben
- Miller Dávid és Richter József,
- Molnár Tamás és Zdroba Patrik,
- Fenyő Iván és Ördög Tibor Csipa,
- valamint Meszes Balázs és ifj. Schobert Norbert mérik majd össze az erejüket.
Női könnyűsúly kategóriában
- Kulcsár Edina és Laky Zsuzsi,
- Bernáth Odett és Kocsis Alexandra,
- Balogh Edina és Molnár Janka Sára,
- illetve Gáspár Evelin és Szorcsik Viki csapnak majd össze.
Férfi nehézsúly-mezőnyben
- PSG Ogli és Molnár Gusztáv,
- Kembe Sorel és Dudás Miki,
- Radics Peti és Lakatos Laci,
- továbbá Sidlovics Gábor Sidi és Noé Viktor lépnek majd a ringbe.
Férfi középsúly kategóriában pedig
- Ambrus Attila és Sziklai Mátyás, azaz BSW Matyi,
- Kamarás Iván és Lotfi Begi,
- Pápai Joci és Kocsis Dénes,
- illetve Bódi Bence és G.w.M is megmérkőznek majd egymással.
A felsorolt nevek közül vannak, akik nem először készülnek a Sztárboxra: ifj. Schobert Norbert a műsor 2023-as évadában már szerepelt, akkor Istenes Bence győzte le, Pápai Joci és Miller Dávid pedig komoly sérülések miatt voltak kénytelenek visszalépni a versenytől a tavalyi évadban, előbbi úgy, hogy nem is volt lehetősége ringbe lépni ellenfele ellen a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban.
A bokszverseny 2025-ös évadában egyébként változás lesz a műsorvezetők személyét tekintve: az elmúlt két évben Csobot Adél, Héder Barna és Szujó Zoltán látták el ezt a feladatot, hozzájuk csatlakozott 2024-ben Szépréthy Roland kommentátorként, illetve ő felelt a műsor social felületeiért, az idei évadban azonban Héder távozik a műsorból, helyét Ember Márk veszi majd át.
The post Kulcsár Edina, G.w.M és Radics Peti is kesztyűt húznak a Sztárbox idei évadában first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu