Nyílt levelet írtak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökségének és a Metropolitan Egyetem (METU) vezetőségének azok a diákok, akik már hónapok óta hiába várnak az ösztöndíjukra.
Amint arról lapunk is beszámolt, az MNB és a METU együttműködésében, az MNB Intézet által szervezett mesterképzés hallgatói eddig havi 250 000 forintos ösztöndíjat kaptak, azonban a mostani félévben ez elmaradt, noha a diákok teljesítették a feltételeket. Érdeklődésükre azt a tájékoztatást kapták, hogy a két fél még nem kötötte meg az új támogatási szerződést, így a METU nem kapott forrást a kifizetésekre, az MNB pedig racionalizálásra hivatkozott. A helyzet 50–60 hallgatót érint, akiknek többsége záróvizsga előtt áll.
Mivel a helyzet azóta sem rendeződött, az MNB Intézet hallgatóinak egy része nyílt levelet írt, amelyben rámutattak arra, hogy az ösztöndíj elmaradása nagyon nehéz helyzetbe hozta a diákokat:
A szak indítói a magas színvonalú oktatáson kívül ösztöndíjprogramot is ígértek a képzés teljes tartama alatt a hallgatóknak, amennyiben teljesítik a feltételeket. Az ígéretet írásban és szóban, számos alkalommal közölték a képzés felelős képviselői. (…) Ez az ösztöndíj több hallgatónak a mindennapi megélhetését, külföldi tanulmányútban és nyári egyetemen való részvételét is jelenti, ugyanis a szakon kérés volt, hogy ne a munkavállalásra, hanem a tudományos eredményességre fókuszáljunk.
A Facebookon is közzétett levélben felhívták a figyelmet arra, hogy az MNB egy június 13-i közleményben arról írt, hogy neki nem kötelessége az adott félévi ösztöndíj forrását az adott félévre kötött támogatói szerződéssel biztosítania, hanem megkérheti a METU-t, hogy az ösztöndíjat az MNB-től kapott korábbi forrásból finanszírozza – hivatkozva a jegybank racionalizálására és a korábbi kiemelt támogatásra.
Ezzel szemben a METU azt állította június 16-án, hogy csak akkor köteles meghirdetni az adott félévre az MNB ösztöndíjpályázatot, ha ennek forrását az MNB az adott félévre kötött támogatói szerződésben biztosítja. A hallgatók rámutatnak, hogy ez a két állítás egyszerre nem lehet igaz.
A válaszra várva hozzátették:
Érthetetlen számunkra, hogy egy magyar felsőoktatási intézmény nem tartja be az ígéretét, félrevezetve ezáltal a jelenlegi és a jövőbeli hallgatókat. Értelmezhetetlen számunkra, hogy az MNB a nevét adta a szakhoz, de a képzés teljes időtartamára meghirdetett ösztöndíjprogram finanszírozását előzetes jelzés nélkül egyik félévről a másikra felmondja. Felfoghatatlan számunkra, hogy az érintett felelősök a diákokon akarnak spórolni, csorbítva ezáltal olyan, egyetemek széles körében vallott értékeket, mint a társadalmi mobilitás elősegítése és a hallgatók tehetségének kibontakoztatása.
The post Nyílt levelet írtak az MNB-nek a jegybank ösztöndíjára hiába váró hallgatók first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu