Szijjártó: Ez volt az utóbbi évek legjelentősebb evakuációs művelete

Thumbnail for 6571590

Az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs művelete került biztonságos szakaszba, a kormány 87 magyar és egy amerikai állampolgárt szállított haza a Közel-Keletről – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI tudósítása szerint.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a közel-keleti háború nyomán egyre súlyosabb a biztonsági helyzet, egyre nagyobb területen zajlanak harcok, ami miatt sajnos egyre több magyar ember kerül veszélybe és szeretné elhagyni a térséget.

Természetesen, ahogy az lenni szokott, mindenkinek segítünk. Most azonban az evakuációs műveletek nehezebbek és összetettebbek, mint bármikor korábban, hiszen mind az izraeli, mind az iráni légtér le van zárva, ezért mindazokat a magyarokat, akik Izraelből kérték a kimenekítésüket, először autóbusszal el kellett vinnünk az izraeli-egyiptomi határhoz, onnan pedig autóbusszal lehet lejuttatni őket Sharm el-Sheik repülőterére, ahova már a Magyar Honvédség gépe ment értük

– tudatta a tárcavezető. Hozzátette: „Jó hír, hogy a repülőgép felszállt Sharm el-Sheikből, így az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs művelete került már biztonságos szakaszba. Összesen 88 embert hozunk haza, 87 magyar és egy amerikai állampolgár alkotják az evakuációs kontingenst.”

Szijjártó Péter köszönetet mondott a műveletben részt vevő diplomatáknak, hogy az akciót ilyen fegyelmezetten és ilyen jól, eredményesen végre tudták hajtani a rendkívüli nehézségek dacára. „Tehát összesen 88 ember, köztük 87 magyar és egy amerikai állampolgár most már biztonságban van” – erősítette meg. (MTI)

The post Szijjártó: Ez volt az utóbbi évek legjelentősebb evakuációs művelete first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest