Földi Juditot, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának DK-s elnökhelyettesét több mezőgazdasági vállalkozó is azzal kereste meg, hogy még nem kapták meg az agrártámogatásokat. Az ellenzéki képviselő emlékeztetett rá, hogy az agrártámogatás az egyetlen olyan uniós forrás, amely folyamatosan érkezik, amelyet nem érint az EU-pénzek felfüggesztése, a kifizetéseket pedig „sokszor mondvacsinált indokkal” tartják vissza. Nagy István agrárminisztert ezért arról kérdezte:
- miért utasítanak el kérelmeket mondvacsinált indokokkal?
- Mikor kapják meg teljes egészében a gazdák a nekik járó agrártámogatásokat?
- Mire költötte a kormány a gazdák támogatására kapott pénzeket?
- Május 31-ig az agrártámogatások hány százaléka, milyen összegben került kifizetésre?
Nagy István erre úgy reagált, hogy az Agrárminisztérium mindent megtesz azért, hogy a gazdálkodók az uniós jogszabályok adta keretek között mielőbb megkapják a támogatásokat. A kifizetések ütemezetten és folyamatosan haladnak, több jogcím esetében gyorsabb volt idén az előrehaladás, mint az előző években.
Ugyanakkor a miniszterhez is eljuthattak panaszok, mert azt írta: a gazdálkodók által tett észrevételek, felvetések figyelembe vételével a kifizető ügynökséggel és a kormányhivatalokkal folyamatosan dolgoznak a támogatási rendszer fejlesztésén és finomhangolásán. A 2024-es egységes kérelemben igényelt támogatásoknál az EU által engedélyezett legmagasabb arányú előleghez juthattak a termelők. Október 16. és május 31. között a közvetlen és átmeneti nemzeti támogatások keretében 531 milliárd forintot fizettek ki, ez 9 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit, így a támogatási keret 97 százalékát már kifizették.
A miniszter szerint a gazdálkodók 96 százaléka teljesen, 3,6 százaléka már részben megkapta a neki járó támogatásokat.
Ezt követően a miniszter hosszan ismertette, mi mindent kell tenni támogatások kifizetéséhez. Azt írta: a támogatási feltételeknek nem megfelelő gazdálkodók nem részesülhetnek támogatásban.
A gazdálkodók pontosan tudják, bogy a támogatás nem alanyi jogon jár, hanem azt a jogszabályban, pályázati felhívásban szerepeltetett feltételek teljesítése esetén kaphatják meg.
A kérdésében megfogalmazott „mondvacsinált indokok” tehát nem léteznek. Természetesen, amennyiben a kedvezményezett vitatja a támogató megállapításait a támogatás feltételeinek teljesitésével kapcsolatban, akkor számára a jogorvoslat lehetőségei biztosítottak, tette hozzá.
Földi Judit ugyanakor előzőleg néhány példát is felsorolt a mondvacsinált okokra. Utasítottak el kérelmet a talajtakarás nem teljesülése miatt, pedig két éve van évelő növény a gyümölcsös sorközében. Azért is, mert a kedvezményezett által igényelt másodvetés/agrotechnikai művelet tényleges időpontja nem került bejelentésre, de a gazda nem igényelt másodvetésre támogatást. Előfordult elutasítás méhekre veszélyes szerek használata miatt, miközben a gazda nem használt semmilyen vegyszert.
Korábban a Népszava írt arról, hogy számos gazdát arról értesített az Agrárminisztérium, hogy a nekik járó agroökológiai program (AÖP) területalapú támogatásának csak egy részét ítélték meg. A lapnak egy gazda elmondta: tőle azért vonták meg a támogatás felét, mert a képeken nem felismerhetően mutatta be azt a gépet, amellyel a gyepterületét lekaszálta.
A Blikk néhány napja a probléma kapcsán megszólaltatta a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) elnökét, aki szerint az itthoni szabályrendszerrel van a gond. Koncz Máté azt mondta: még nem tudják pontosan, hány termelőt érintenek a megvonások, folyamatosan jönnek ki a határozatok. Néhány hete például ötezer határozatról derült ki, hogy hibás egy műholdas átállás miatt. Szerinte hiába megalapozottak a támogatás szakmai szempontjai, a szabályokat egyszerűsíteni kell, amiről egyeztetnek is az Agrárminisztériummal.
The post A kormány elárulta, miért nem kapják meg az uniós pénzt a gazdák first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu