A sztároknak és a kevésbé ismert színészeknek is ugyanannyit fizetett az HBO a Fehér Lótuszért

Thumbnail for 6572320

Meglepő tényről számolt be a Vulture magazinnak a Fehér Lótusz legújabb, harmadik évadában is brillírozó Jason Isaacs, aki a lap kérdésére arról mesélt, hogy a forgatásokon a korábbi pletykákkal egybehangzóan valóban mindenkinek ugyanannyit fizettek, legyen szó ismert, vagy épp ismeretlen színészekről.

A cikkből kiderül: mindenkinek egységesen 40 ezer dollárt, azaz mai árfolyamon 14 millió forintot adtak egy epizódért, így az egész évadért 112 millióval gazdagodott az, akinek minden részben volt szerepe.

Ez a szám hollywoodi mércével nagyon alacsonynak számít – tette hozzá Isaacs, aki hozzátette: a színészek általában nem szoktak mesélni a gázsijukról, ezt a jó ideje terjedő pletykát azonban nyugodt szívvel megerősítheti.

Az a helyzet, hogy akár még fizettünk is volna azért, hogy szerepelhessünk a sorozatban. Talán még egy testrészünket is odaadtuk volna

– mondta, majd a riporter arról kérdezte, fairnek érzi-e, hogy ő, illetve Parker Posey is ugyanannyit kapott, mint a filmiparba nemrég érkező Sam Nivola, vagy Sarah Catherine Hook.

A válasz nem maradt el:

Soha nem a pénzért dolgozom. Az emberek azt fogják hinni, hogy óriási halomban áll a pénzem, de sajnos éretlenül a bevételeimhez igazítottam a kiadásaimat, és gyakorlatilag mindent elköltöttem, amit az évek során kerestem.

The post A sztároknak és a kevésbé ismert színészeknek is ugyanannyit fizetett az HBO a Fehér Lótuszért first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest