A Nélküled mellett a Beatrice, a Kárpátia, Ákos, illetve a Quimby slágerei is helyet kaptak az állam a ballagóknak szánt daloskönyvében

Thumbnail for 6572741

Meglepő ajándékkal kedveskedik a nyolcadik osztályos magyar diákoknak idén a kormány: június 10-én, Szadán mutatkozott be ugyanis a Magyar Élet – Magyar Ének című kötet, amelyről Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter rántotta le a leplet – vette észre az Index.

A könyvben – amelyhez semmiféle hanghordozó nem tartozik – negyvenkilenc dalt gyűjtöttek össze, így régi népdalok mellett néhány éves vagy évtizedes slágereknek is jutott hely.

A könyv csak június 20-án kerül a diákok kezébe, a lap egyet azonban meg tudott szerezni a péntekig még az iskolák raktárában lapuló példányok közül, így kiderült, hogy a Petőfi Kulturális Ügynökséggel együttműködve létrejött kötet egy Kodály-idézettel nyit, majd Hankó Balázs előszava kerül a diákok elé, benne a következő mondatokkal:

Muzsikálni, énekelni remek dolog – ám ha mindezt társakkal, egy közösség részeként tesszük: az maga a csoda. A közös éneklés titka és varázsa egyszerűségében rajlik: semmi más nem kell hozzá, csak egymás iránti figyelem, szeretet – no és ez kis daloskönyv. Énekelhet együtt bármely formáció: család, osztálytársak, katonatársak, munkatársak, barátok vagy akár egy alkalommal összegyűlt idegen emberek – akik így már nem is idegenek többé… Együtt énekelni semmihez sem fogható élmény! Így van ez, mióta ember él a Földön. […] E kis gyűjteménnyel nemzedékek dalkincseiből nyújtunk át számotokra gondosan válogatott gyöngyszemeket – ha összejöttök, s énekszóval szeretnétek mesélni egymásnak a közösség felemelő erejéről, a világról, érzéseitekről, legyen miből meríteni.

A könyvben szereplő dalok egy részét az Index fel is sorolja, így kiderül, hogy az Ismerős Arcok Nélküled című, nyilvánvalóan elmaradhatatlan slágere mellett a következőknek is jutott hely:

  • Beatrice: Azok a boldog szép napok,
  • Kovács Ákos: Ilyenek voltunk,
  • Kárpátia: Neveket akarok hallani,
  • Várkonyi Mátyás és Miklós Tibor: Könnyű álmot hozzon az éj (ezt Charlie tette ismertté),
  • Kárpátia: Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország,
  • Legyen úgy, mint régen volt,
  • Mikor megyek Galícia felé,
  • Kárpátia: Szél viszi messze a fellegeket,
  • Kárpátia: Ugye gondolsz néha rám,
  • Kárpátia: Valahol tőled távol,
  • Sok számos esztendőket,
  • Quimby: Most múlik pontosan,
  • Lovamat megkötöm (a dallam Bródy János Ha én rózsa volnék című szövegével is ismert),
  • Tavaszi szél vizet áraszt.

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a szerkesztők az egyik tartalomjegyzékben téma szerint is sorba rendezték a dalokat, a fenti lista utolsó három darabja pedig az Udvarlás kategóriába került.

The post A Nélküled mellett a Beatrice, a Kárpátia, Ákos, illetve a Quimby slágerei is helyet kaptak az állam a ballagóknak szánt daloskönyvében first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest