Lehet mert a mi gyerekünk nem ilyen és nem vagyok »intézeti nevelő” nem szoktam hozzá, hogy egy 16 éves 5 centiről az arcomba kiabálja, hogy »Te, faszszopó!”
mondta a Telexnek Várnai András, akit azért fosztottak meg az alpolgármesteri jogköreitől Zuglóban, mert pofon vágott egy 16 éves fiút.
Várnai, aki sajnálja, hogy elvesztette a türelmét, szülői kísérőként vett részt egy osztálykiránduláson, ahol állítása szerint egy őt és a fiát „a legszélsőségesebben becsületsértő jelzőkkel illető, fenyegető”, nála magasabb nagykamasznak, „egy kontrollt vesztett fiatalkorúnak kellett határt szabni”.
A politikus a Telexnek küldött két névtelen szülői levelet is, amelyben azt írták, hogy Várnai nem provokálta a gyereket, a fiú viszont alpári, pökhendi stílusban szidta az alpolgármestert és a fiát, mert nem volt kedve lejönni a hegyről.
Várnai megjegyezte, hogy a saját 15 éves fiát sosem ütötte meg, és nem tartja a verést vagy a pofont elfogadható módszernek. Úgy véli, az, hogy Rózsa András lemondásra szólította fel, aránytalan, hiszen nincs is az üggyel kapcsolatban lezárt vizsgálati eredmény.
A politikus még annyit elmondott, hogy megkereste a diák szülőjét és bocsánatot kért, de igazán egy, az osztály előtti kölcsönös bocsánatkérésnek örült volna. A cikk hozzáteszi, hogy a mostani ügytől függetlenül a fiú elhagyja az iskolát.
The post A zuglói alpolgármester szerint „faszszopózva” üvöltött közvetlen közelről az arcába a kamasz fiú, akit aztán pofon vágott first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu