Izgalmas napokat élünk a tőzsdéken, hiszen az iráni-izraeli háború fejleményei is korbácsolják a kedélyeket, de az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások is előtérbe kerültek, miután bár tegnap este szinten tartotta a kamatokat az amerikai jegybank, de a jegybankelnök Jerome Powell beszéde nem sok örömre adott okot – ez alapján ugyanis a kereskedelmi háború és a magasan ragadt bizonytalanság miatt a Fed alacsonyabb növekedéssel és magasabb inflációval számol. Viszont ma fontos makrogazdasági eseményre nem igazán lehet számítani ami befolyásolná a piaci szereplők hangulatát, esetleg az USA-ban érkező, új munkanélküli segélykérelmek száma lehet majd érdekes, hiszen már elkezdődött az emelkedés, ami a gazdaság lassulására utal és ennek jelei már a nem-mezőgazdasági álláshelyek számában is visszatükröződik.
Ami pedig a konkrét mai elmozdulásokat illeti, Ázsiában rossz hangulatú kereskedést láthattunk, Európában pedig kisebb esés látszik.
Tovább az erdeti cikkre:: Portfolio