Nagyon mást gondolnak egyes közszolgáltatásokról a Fidesz és a Tisza Párt szavazói

Thumbnail for 6574045

Jól teljesítő és problémás közszolgáltatások

A Bíró-Nagy András, Csontos Tamás, Molnár Kristóf és Varga Attila által készített, Mérlegen az állam 2025-ben című kutatásban a megkérdezettek 17 közszolgáltatás színvonalát értékelték. A mostani eredmények szerint a legpozitívabban az energiaszolgáltatás, a katasztrófavédelem és tűzoltóság, a szemétszállítás és hulladékgazdálkodás, a vízügy, valamint a szennyvízelvezetés és -tisztítás szerepeltek. Ugyanezek a területek a 2022-ben készült hasonló felmérés során is az élen álltak, bár a sorrendjük változott: az energiaszolgáltatás például az ötödik helyről az elsőre lépett elő. A vízügy a korábbi második hely után most a negyedikre csúszott vissza.

A felsőoktatással a válaszadók harmada elégedett, hasonló arányban pedig elégedetlenek is. A közösségi közlekedésnek a megítélése megosztott: egyharmad pozitív, egyharmad negatív, egyharmad semleges véleményt fogalmazott meg.

Öt területen az elégedetlenek aránya jelentősen meghaladja az elégedettekét: a közmédia, a közoktatás, a szociális ellátórendszer, a közegészségügy és az utak állapota mind negatív megítélés alá esnek, különösen az utóbbi kettő (58 százalékos elégedetlenség). A közoktatás megítélése romlott a legtöbbet a korábbi adatokhoz képest.

A Fidesz-KDNP szavazótáborában általánosan pozitív a közszolgáltatások megítélése, de a közegészségügy és az utak itt is gyengébben szerepelnek. A Tisza Párt támogatói ezzel szemben rendkívül kritikusak: csak hat terület kapott legalább 20 százalékos pozitív értékelést, köztük az energiaszolgáltatás és a honvédelem. A pártnélküliek véleménye köztes: a vízügyi, hulladékgazdálkodási és katasztrófavédelmi szolgáltatásokat jónak tartják, de a közegészségügy és az utak megítélése náluk is negatív.

A gyermekvédelem megítélése különösen megosztó, főként a kegyelmi botrányt követően. Míg a megkérdezettek egyharmada inkább jónak ítéli meg a gyermekvédelem helyzetét, addig 35 százalékuk negatív véleményen van, szintén egyharmaduk szerint se nem jó, se nem rossz az ágazat minősége. A kormánypárti szavazók kétharmada elismerően nyilatkozott a gyermekvédelemről, ezzel szemben a Tisza Párt és a Demokratikus Koalíció szavazóinak abszolút többsége szerint azonnali lépéseket kell tenni a terület fejlesztésére, mivel a minősége inkább rossznak tekinthető. A pártnélküliek 37 százaléka semleges álláspontot képvisel, míg egyharmaduk szerint jó a gyermekvédelem működtetése és 27 százalékuk ezzel ellentétesen vélekedett.

Javult: az állami ügyintézés, a honvédség és az energiaszolgáltatás

A kutatás azt vizsgálta, mely közszolgáltatások színvonala javult vagy romlott a legtöbbet 2010 óta. Egyik terület sem kapott 20 százaléknál nagyobb arányú javulási megítélést, de a legtöbben a közigazgatást és a hivatalos ügyintézést emelték ki (17 százalék). Ezt követte a honvédelem és a katonaság (15 százalék), valamint az energiaszolgáltatás (14 százalék). A legrosszabbul értékelt területek a környezetvédelem, az utak állapota és a közegészségügy voltak.

A honvédelem továbbra is élmezőnyben van, a közigazgatás pedig 2022-höz képest előrelépett. Az energiaszolgáltatás előkelő helyezése újdonság, míg a közegészségügy az utolsó helyre szorult. A kormánypárti szavazók szerint is a közigazgatás javult a legtöbbet, amit a közbiztonság és a közmédia követ. A Tisza Párt szavazóinál a honvédelem végzett az élen, de ott is csupán 14 százalék említette ezt. Ők a közigazgatást és a katasztrófavédelmet sorolták még a javuló területek közé.

A Fidesz és a Tisza Párt szavazói között bizonyos közszolgáltatások megítélésében jelentős különbségek figyelhetők meg.

The post Nagyon mást gondolnak egyes közszolgáltatásokról a Fidesz és a Tisza Párt szavazói first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest