Kövér László: Magyar Péterrel komédia lett a politika

Thumbnail for 6575777

Az állami hírtévé 48 perc című műsorában Kövér László arról beszél, hogy tragikus dolgok történnek a nemzetközi színtéren, és nem tudjuk, hogy a folyamatoknak „hol van a vége”– utalt az ukrajnai háborúra és a közel-keleti konfliktusra. Az állami hírügynökség beszámolója szerint a a fideszes házelnök azt mondta: mindkét háború alapjaiban befolyásolja a nemzetközi környezetet, amelyben Magyarország a jövőjét tervezni tudja.

Úgy látja, hogy ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus; azt a mélypontot, ahova a Tisza Párt és Magyar Péter megjelenésével a magyar belpolitika stílusa jutott, nem tudták volna elképzelni 30 vagy 15 éve. Szerinte a világ jelentős része köszöni szépen, jól van, fejlődik, gyarapodik; a nyugati világ az, amely szellemi és morális válsággal küzd. Kezdenek kimerülni a demokrácia morális tartalékai – jegyezte meg. Kövér László mélypontnak nevezte, hogy egy ellenzéki képviselőcsoport, amely azóta bejelentette, hogy nem indul jövőre a választáson, terrorcselekményt elkövetve próbálta megakadályozni egy törvényjavaslat elfogadását. Ügynökpártnak nevezte a Momentumot,

amelynek már a létrejötte sem belső igényből fakadt, hanem külső megrendelésre.

Szerinte a Momentum tagjainak egyetlen valamire való és maradandó akciója az volt, hogy megfúrták Magyarország olimpiai pályázatát

és átjátszották a rendezés jogát a franciáknak; a destrukción kívül nem volt értelme a létüknek.

Azt ugyanakkor nem zárta ki, hogy a párt néhány politikusának lesz még jövője a „Soros-féle hálózat” valamelyik intézményében vagy a Tisza Párt listáján.

Ez a társaság egy üresfejű bandának tűnt a szememben, akiket külföldről finanszíroznak, és az idő engem igazolt.

Kövér Lászlót meglepte Gyurcsány Ferenc visszavonulása, az még inkább, hogy ezt nem saját maga, hanem Dobrev Klára jelentette be, ami azoknak a találgatásoknak ad alapot, hogy a DK volt elnöke nem autonóm személyisége volt a politikának, sokkal inkább egy háttérhatalom embere. Várakozással figyeli a DK függetlenségi harcát annak igazolására, hogy van baloldal az ellenzéken belül. Szerinte ugyanis a világ átalakult, kétséges, van-e értelme még a jobb- és baloldalról, kereszténydemokráciáról, liberalizmusról, szociáldemokráciáról úgy beszélni, mint 30 éve.

A politika társadalmi alapjai megváltoztak, hiszen azok a társadalmak is átalakultak, amelyeken ezek az ideológiák és pártpolitikai irányzatok létrejöttek. Úgy látja: ami jött helyette, az rosszabb; ma a törésvonal egyik oldalán a nemzetállamok felszámolásában érdekelt globalisták vannak, a másikon a szuverenisták, patrióták, akik úgy gondolják, hogy a nemzeti önazonosság olyan érték, amely nélkül nincsenek élhető emberi közösségek. Szerinte nemzetállam nélkül nincs demokrácia.

Az állami tévében Kövér László azt hangsúlyozta, hogy „a hagyományos média is elindult a jobblétre szenderülés útján”, a politikai kommunikáció áttevődik a világhálóra, ami borzalmas következményekkel jár a tartalomra és a stílusra. A magyar politikai elit szerinte nagyon keveset tett vagy tehetett, hogy ezt a folyamatot lassítsa vagy a veszélyekre felhívja a figyelmet. Európában szekularizáció, vallás- és kultúravesztés zajlik, olyan közösségek szétbomlasztása, amelyek az embert emberré teszik.

Egyes idióták már a biológiai adottságainkat is korlátnak tekintik. Már nem a lelke veszik el Európának, hanem már az esze is, e folyamat vége pedig a totális káosz és szétesés lesz.

Szerinte minden politikus, aki a keresztény tanításra hivatkozik, a maga számára teszi magasra a mércét, mert nagyon könnyen a képmutatás vádjával nézhet szembe, ha botláson kapják. Az is nyilvánvaló, hogy a keresztény politikusok is gyarló emberek, így ha megbotlanak és elesnek, azt el kell fogadni. A különbség ott van, hogy a másik oldalon a mércét magát is tagadják. Fontos, hogy legyenek morális gátak, amelyeket fent kell tartani.

Kövér László elismerésre méltónak nevezte, ahogy az ukránok hősiesen védik hazájukat, abban már kételkedik, van-e ennek értelme, különösen akkor, amikor már Nyugaton is beismerik, ez egy proxyháború. Ukrajna gyorsított uniós csatlakozásáról azt mondta: kötelességük nyilvánvalóvá tenni, az mivel jár a magyar emberekre nézve. A háborút elszenvedő ukrán emberekkel mély emberi szimpátiát érez, szemben az ukrán politikai elittel, mert ők bűnrészesek abban, ami történt. A politikus azt mondta, a Voks 2025 véleménynyilvánító szavazás után a kormánynak határozottan és egyértelműen kell képviselnie azt, amit kétmillió ember kifejezett. A szavazás eredménye kötelezettség és politikai támasz a kormány számára.

A fideszes házelnök a jövő évi országgyűlési választások utáni időszakot a parlamentarizmusra, a demokráciára nézve borúsnak látja, szerinte a parlament mint vitafórum veszít a súlyából. Arra kérdésre, hogy ott lesz-e a politikában, Kövér László azt mondta, nem érzi azt, hogy okvetlenül háttérbe kellene vonulnia és szakítania kellene a közélettel. Hozzátette: ezt eldönteni nem az ő tiszte.

The post Kövér László: Magyar Péterrel komédia lett a politika first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest