Nem Magyar Péter, hanem a közhangulat az ellenfelünk – mondta több interjúban is Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. Ebbéli állítását szépen alátámasztja a Dorko nevű ruhamárka marketingakciója, amely egyúttal újra megüzeni: a fogyasztói kapitalizmus és a figyelemgazdaság mindig a győztesek támogatója.
Gondolom, nem gyalog. Ez volt a felirata annak a pólóképnek, amelyet a Dorko megosztott június 13-án, a posztban kommentelésre is kérték a követőket, akik pár cipőket nyerhettek a játékon. A poszt kapott 6700 lájkot, volt rajta több mint kétezer hozzászólás, valamint majd háromszáz megosztás. Az ezt megelőző és követő posztokon húsztól kilencvenig terjednek a lájkok, komment nemigen látható. Azaz a Dorko Mészáros Lőrinc elhíresült összegzésére épített marketingakciójával több embert ért el, mint egyéb megoldásaival, még ha az elérés jelentős része nyilván a közéleti konnotáció miatt valósult is meg.
De miért érdekes mindez a Fidesz támogatottsága, a NER ellenállóképessége szempontjából?
Természetesen nem arra kell gondolni, hogy a Dorko posztja miatt változnak a választói preferenciák, hanem inkább arra, milyen piaci helyzetre reagál, akár tudat alatt is, a magyar futballválogatottat is szponzoráló márka, amikor ehhez az eszközhöz nyúl.
The post Pető Péter: Mit jelent a Fidesznek, ha üzleti siker lehet nem NER-esnek lenni? first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu