Sidlovics Gábor a Tankcsapdáról: Túlzás lenne azt mondani, hogy jó viszonyban maradtunk, de rosszban sem vagyunk

Thumbnail for 6576699

Sidlovics Gábor Sidi márciusban jelentette be a közösségi oldalán, hogy kilép a Tankcsapdából. Utoljára május 2-án lépett fel a zenekarral a Budapest Parkban, amit megelőzően a Tankcsapda tíz zenész nevét hozta nyilvánosságra, akik közül kikerülhet új gitárosuk.

Azóta kiderült, hogy Sidlovics is ringbe lép majd az idei Sztárboxban, Noé Viktor lesz az első ellenfele.

Két nappal azután kaptam meg a felkérést, hogy kiszálltam a zenekarból. Szinte nem is volt időm feleszmélni a történtekből, egyből jött egy új feladat

osztotta meg a story.hu-val a gitáros, aki arról is beszélt, miért döntött úgy 13 év után, hogy otthagyja a zenekart.

Eleinte talán nem is értették a többiek a döntésemet, amit egyébként szakmai és személyes ellentétek miatt hoztam meg. Úgy eltávolodtunk egymástól, hogy az már kontraproduktív volt. Rám nézve legalábbis mindenképpen. Úgy meg nem akartam valamit csinálni, hogy az előtte szó szerint az életem volt. De már nem tudtam volna hittel csinálni. Túlzás lenne azt mondani, hogy jó viszonyban maradtunk, de rosszban sem vagyunk

– fogalmazott Sidi, aki mint mondja, egykori zenésztársaival nem csörögnek össze minden nap, de ha találkoznak, akkor értelmesen, kulturáltan tudnak beszélgetni.

A gitáros a téma kapcsán hozzátette: köszöni szépen, szép volt, jó volt, de számára elég volt ez az időszak.

Az egyik dalszövegünk szerint az egyetlen változatlan az örökös változás. És ez teljesen így van! Néha történnek olyan dolgok, amik sok mindent képesek megváltoztatni, még akkor is, ha hosszú ideig, akár évekig próbálja az ember ignorálni, nem észrevenni. Aztán eljön az a pont, amikor bár reménykedik, hogy nem marad így, de végül úgy marad. Olyankor kell feltenni a kérdést: maradni akar az ember, vagy egy másik utat keres. Én az utóbbi mellett döntöttem. Nagyon nehéz volt ezt meglépni, nem egy nap gondolkodás után határoztam így. Úgy szoktam fogalmazni, hogy le kellett vágnom az egyik karomat ahhoz, hogy a fejem megmaradhasson

– magyarázta.

Kapcsolódó

The post Sidlovics Gábor a Tankcsapdáról: Túlzás lenne azt mondani, hogy jó viszonyban maradtunk, de rosszban sem vagyunk first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest