Megjelent a Magyar Közlönyben a törvény, amely lehetővé teszi a magyar állampolgárság felfüggesztését. Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírta a a kétharmados többséggel elfogadott jogszabályt, az tíz nap múlva lép hatályba. A törvény alapján az állam – végső eszközként – határozott időre felfüggesztheti azok állampolgárságát, akik más állam állampolgárságával is rendelkeznek, magyar állampolgárságuk az ország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára veszélyt jelent.
A nemzeti szuverenitás védelme érdekében ez akár 10 évre is szólhat olyan kettős állampolgárok esetében, akik nem az Európai Gazdasági Térség országainak, vagyis az EU, Norvégia, Svájc, Izland és Liechtenstein állampolgárait). A törvény szerint az állampolgárság felfüggesztését indokolhatja, ha valaki idegen hatalom vagy szervezet képviseletében, megbízásából vagy érdekében Magyarország szuverenitását, alkotmányos rendjét vagy nemzetbiztonságát sértő tevékenységet végez, súlyosan veszélyezteti a közrendet, közbiztonságot, az alkotmányos rendet.
A magyar állampolgárság felfüggesztését megalapozó okkal érintett személlyel összefüggésben bárki bejelentést tehet,
arról a kormány kijelölt minisztere dönt.
A törvény szerint az állampolgárság felfüggesztése előtt mérlegelni kell az érintett Magyarországhoz fűződő tényleges kapcsolatait, az egyéni és családi életre gyakorolt hatásokat, a veszélyt jelentő magatartás óta eltelt időt, az érintett élethelyzetét. Az állampolgárság felfüggesztéséről szóló határozatot meg kell jelentetni a Magyar Közlöny mellékletében, a Hivatalos Értesítőben. A miniszter határozata ellen, a véglegessé válásától számított 30 napon belül, keresetlevél nyújtható be, amit a Kúria közigazgatási perben bírál el.
Az állampolgárság kérelemre visszaállítható annál, aki „a felfüggesztés hatálya alatt hitelt érdemlően bizonyítja, hogy a magyar állampolgárságának visszaállítása Magyarország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára nem jelent veszélyt”.
Ha a felfüggesztéssel érintett személyt kiutasítják, és a kiutasításról rendelkező határozat véglegessé válását követően önként nem hagyja el Magyarország területét vagy oda jogellenesen visszatér, a felfüggesztéssel érintett személyt az idegenrendészeti hatósághoz elő kell állítani, idegenrendészeti őrizetét el kell rendelni, és a kitoloncolást 72 órán belül végre kell hajtani. A kitoloncolás elrendeléséről és az idegenrendészeti őrizetről az idegenrendészeti hatóság végzésben rendelkezik, az idegenrendészeti őrizet ellen kifogásnak nincs helye.
A törvényt az készítette elő, amikor az Alaptörvény 15. módosításával a kétharmados többség úgy döntött, hogy „az ember férfi vagy nő lehet” és születéssel keletkezett vagy jogszerűen szerzett magyar állampolgárságától senkit nem lehet megfosztani, de „a más állam állampolgárságával is rendelkező magyar állampolgár állampolgársága sarkalatos törvényben meghatározottak szerint határozott időre felfüggeszthető”.
Korábban Sulyok Tamás lánya és veje is aláírta azt az állásfoglalást, amit nemzetközi jogászok adtak ki azért, hogy kiálljanak a Nemzetközi Büntetőbíróság mellett és tiltakozzanak az állampolgárság felfüggesztése ellen. Utóbbit lapunknak adott interjújában egyikük, Lattmann Tamás jogi nonszensznek (ilyet ugyanis a nemzetközi jog sem ismer) és baromságnak nevezte.
The post Állampolgárság felfüggesztése: élesítették a kettős állampolgárokra veszélyes törvényt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu