A világ legtöbb hatalommal bíró embere azon töpreng, felrobbantson-e egy hegyet belülről Iránban.

Irán tanult Irak esetéből, ahol a ’80-as években az izraeli légierő önvédelmi jelleggel lebombázott egy reaktort. A félszigeten, ahol a zsidó államot megtűrő, azzal fű alatt boltoló, illetve azt elpusztítani vágyó országok, rezsimek (a halmazokból többet is lehet választani egyszerre) váltják egymást, senki sem azért hadonászik az uránnal, mert nem volna hova napelemet tenni.

Az irániak a maguk urándúsítóját egy hegy mélyébe vájták. Az amerikai 13 és fél tonnás GBU-57 A/B Massive Ordnance Penetrator – micsoda egy név! – bombát eddig csak kísérletképpen vetették be, állítólag éppen a fordói dúsító mása ellen, tesztként, sikerrel. A lényege, hogy miután a GPS célra vezeti, először a földbe fúródik, csak azután robban, ott, ahol kell. És ha utána dobnak még néhányat a nem túl számos testvérei közül, annál biztosabb, hogy a célpontot múlt időben lehet emlegetni, még ha 61 méter mélyre fúrták is a dolomitban.

Talán megteszem, talán nem. Senki sem tudja, mit fogok tenni

– mondta Donald Trump szerdán újságíróknak arról, hogy ez-e a terve. Definíció szerint a „senki” őt magát is kizárja. De ez legalább egy egyenes mondat, ellentétben azokkal, amelyekben Trump hol „mi”, hol „ők” alapon beszél Izrael aktuális iráni tetteiről.

Hogy mi lesz a perzsa országban, miután a fegyverek kizárják annak lehetőségét, hogy mostanában atombombája legyen? (Mert ki fogják, különben az egésznek semmi értelme stratégiai szempontból, csak annyi taktikai haszna, hogy Benjamin Netanjahu a cselekvés látszatával őrzi a hatalmát.) Erről Papp Atilla írt.

Ha már a cselekvés látszatánál tartunk, ilyen a Pride ügye is, avagy a téma, ahol egyedül az önfeledten homofób Lázár Jánosnak komfortos beleállnia a narratívába. Mindenki máson kicsit remeg a zakó, miközben elmondja, hogyan romlik el végérvényesen gyermekeink élete attól, hogy férfiak egy lakáson kívül megfogják egymás kezét.

Akár lesz Pride, akár nem; akár békén hagyják, akár szétverik; akár elengedik, akár az én családom, beleértve az ötéves tagját, zsebel be három darab 200 ezer forintos csekket, az van, hogy a saját reménytelenségéről minden erővel figyelmet terelni akaró hatalom máris elérte a célját: hogy ne tehessék szabad emberek szabadon, amit szeretnének.

Szégyen.

Szégyen, hogy már a nevét is füllenteni kell: hogy véletlenül fordul – nahát – a büszke Budapest angolul Budapest Pride-ra. Szégyen, hogy önkormányzativá kell tenni, hogy pillanatnyi tudásunk szerint elméletileg megtörténhessen. Szégyen, hogy vigyázni kell arra, hogy nehogy drag queenek táncoljanak kamionokon, mert akkor valamelyik homofób beszélő fej, aki amúgy a megyében nem járt volna, készít egy képet és igaza lesz.

A Pride lényege, hogy féktelenül szabad. A turisztikai, startup- és gyógyszerészeti nagyhatalom Magyarországon miért ne férne el? Ja, ott elférne.

Kár, hogy helyette az az ország létezik, ami Bulgáriával verseng, hogy aszerint, éppen hogyan tekerik a szorzókat, ki lesz a világ legjobb helyén, az EU-n belül, rákészülve, nekifutásból, kétharmaddal, stratégiailag, rendeletekkel a legcsóróbb.

Így kezdődik ma reggel kiküldött heti hírlevelünk, a 24/7, amelyben ezután még elmélyülős és szórakoztató olvasmányokat, videókat és podcastokat ajánlunk hétvégére válogatva, továbbá összegyűjtjük a hét sorozat- és filmkritikáit is a hátradőlős kikapcsolódáshoz. Itt iratkozhatsz fel, ha jövő héten már te is kéred!

The post 24/7: A hegyeket lelövik, ugye? Avagy szavak a szégyenről first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu