Ha valakinek kétsége lett volna afelől, hogy melyik a legerősebb kézilabda-bajnokság a világon, elég rápillantania az európai kupasorozatok négyes döntőire. Az Európa Ligában a francia Montpellier mellett a THW Kiel, az MT Melsungen és a győztes Flensburg szerepelt a legjobbak között, míg a Bajnokok Ligájában – a spanyol Barcát és a francia Nantes csapatát felülmúlva – a Füchse Berlin, illetve az SC Magdeburg játszotta a finálét.
Nem véletlen, hogy a Barca edzője, a korábban Hannoverben négy évet lehúzó Carlos Ortega egy német mondattal jellemezte a kialakult helyzetet: „Es gibt nur eine Bundesliga”, azaz „Csak egy Bundesliga van”.
A korábbi veszprémi mester azt is hozzátette, hogy a katalánok igazából egy egyenlőtlen verseny áldozatai lettek, hiszen, amíg a német klubok minden hétvégén kemény meccseket játszanak, addig ez a spanyol ligában cseppet sincs így. Persze, csúsztatás is van benne, hiszen a Barca a legutóbbi hét alkalommal csak eljutott a Final Fourig, háromszor pedig meg is nyerte a Bajnokok Ligáját.
Az viszont tény, hogy a friss Bundesliga-győztes Füchse Berlin, illetve az immáron ötszörös BL-győztes Magdeburg tökélyre vitte a Bundesliga dominanciáját. Ehhez jött a helyszíni érdeklődés, a szurkolók, a színvonal – minden, ami a sportág igazi reklámjának bizonyult.
Az elmúlt években a Bundesliga még azoknak a spanyoloknak és franciáknak is célállomás lett, akik az adókedvezmények miatt ritkán költöztek Németországba. Így történhet, hogy a barcelonai Aitor Arino a Füchse játékosa lesz, míg a Nantes fiatal sztárjának, Aymeric Minne-nek többek között a Flensburg is udvarol.
A kézilabda Bundesliga több területen is professzionálisabbá vált, Robert Schulze és Tobias Tönnies játékvezetőket már régóta Európa egyik legjobb párosának tartják, míg a kispadokon olyan friss és fiatal arcok hódítanak, mint a BL-döntő két mestere, a 43 éves Bennet Wiegert (Magdeburg) és a mindössze 31 éves Jaron Siewert (Füchse Berlin).
Aki a Szeged ellen mutatkozott be
Amikor 2013. február 24-én a Pick Szeged ellen, éppen egy Bajnokok Ligája-mérkőzésen bemutatkozhatott a Füchse Berlin csapatában, Jaron Siewert volt a német főváros egyik legboldogabb embere.

Az 1994. január 31-én született irányítót korosztálya egyik nagy tehetségének tartották, 19 éves korára már négy német bajnoki címet nyert az U18-as és az U19-es csapatokkal, 2012-ben pedig U18-as Európa-bajnok lett a korosztályos válogatottal. Minden feltétel adott és ideális volt egy komolyabb profi karrierhez.
The post „Nem a legfiatalabb, hanem a legfiatalabb sikeres edző akarok lenni!” – sztrókból felépülve faragott Európa-hírű kézicsapatot a berlini mester first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport