Tizenhárom év után az RTL újra műsorra tűzi a Csillag Születik című tehetségkutatót. A műsor ősszel kerül képernyőre, és már tudvalevő, hogy Istenes Bence és Puskás-Dallos Peti vezetik majd, a zsűriben pedig ByeAlex, Molnár Áron, Köllő Babett és Geszti Péter foglalnak helyet.
A Csillag Születik a mostani nagy visszatérés előtt – 2007 és 2012 kötött – négy évadot élt meg.
Az elsőben Falusi Mariann, Fábry Sándor, Keleti Andrea és Náray Tamás döntöttek a jelentkezők sorsáról, a műsort pedig az Ördög Nóra–Stohl András páros vezette, utóbbiak együtt dolgoztak a második évadban is. A 2009-es második, illetve a 2011-es harmadik évadban Hernádi Judit, Fáy Miklós, Oroszlán Szonja és Szirtes Tamás foglalták el az ítészi székeket, Ördög Nóra mellett pedig Nagy Sándor tűnt fel. A később hosszú szünetre vonuló műsor negyedik évadára már csak Hernádi maradt meg a korábbi csapatból, hozzá csatlakozott Hajós András, Pokorny Lia és Puzsér Róbert, a műsort pedig ekkor Liluval vezette Ördög Nóra.
Mi lett a győztesekkel?
Az első évad nyertese – Fábry nagy pártfogoltja – a mesemondó Utasi Ápri lett, ám a továbbiakban énekesek győzedelmeskedtek: 2009-ben Tabáni István, 2011-ben László Attila, 2012-ben pedig Mészáros János Elek.
Utasiról régóta nem hallani, két évvel ezelőtt annyit árult el, hogy egy szabadkai gyárban dolgozik csoportvezetőként, a mesemondás pedig már nem igazán fér bele a hétköznapjaiba.
Tabáni továbbra is énekléssel foglalkozik, 2022-ben azonban úgy nyilatkozott, szerinte elfelejtette a média, „nem kap már úgy meghívásokat” és nem érti, miért nem hívják a tévébe. Idén májusban a Meglepetés magazinnak adott interjút, melyből kiderült, hogy koncertjei után jellemzően a feleségével és két fiukkal tölti az idejét, nem is kívánkozik a bulvárlapok címlapjaira.
László Attila az év elején mesélt arról, mi történt vele a Csillag Születik óta, amit tizennégy évesen nyert meg. Szülőföldjén, Erdélyben, illetve jelenlegi lakóhelyén, Magyarországon is koncertezik, 12 milliós fődíját pedig a megélhetésükre, a jövőjükre fordították a családjával. Bevallása szerint szerényen éltek és élnek mind a mai napig.
Mészáros János Elek szintén elkerülte a reflektorfényt a győzelmét követően. Februárban a Fókusz stábjával osztotta meg, hogy ma is aktívan koncertezik, ám számára a meghitt, személyes előadások a legfontosabbak: továbbra is templomokban, idősotthonokban szokott énekelni.
A felsorolt neveken túl más tehetségek is bemutatkoztak a műsorban, akik azóta is aktívan jelen vannak a szórakoztatóiparban.
The post Egy egész generációnyi tehetség mutatkozott be a Csillag Születikben, akik később sem tűntek el a süllyesztőben first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu