Csikós Zsóka parádés verseny után megnyerte vasárnap a kajak egyesek 500 méteres versenyét a racicei kajak-kenu Európa-bajnokságon.
A szolnokiak 24 éves versenyzője – aki az U23-as korosztályban vb-t is nyert ebben a számban – idén robbant be a hazai felnőtt élmezőnybe úgy, hogy
a szezon elején még a maratoni versenyekre és a Világjátékokra készült, de aztán a válogató megnyerése után a gyorsasági szakágra váltott.
Szombaton remek győzelmet aratott 1000 méteren, és 500 méteren is reálisnak tűnt, hogy megcélozza a dobogót, írja tudósításában az MTI. A döntőben óvatosan kezdett, tisztes távolból követte az erősen rajtoló Anna Pulawskát, féltávnál azonban már a harmadik helyen lapátolt lengyel riválisa és a szerb Milica Novakovic mögött. A második 250 méteren Csikós erőteljes húzásokkal jött fel ellenfeleire, előbb Novakovicot, majd a fáradni látszó Pulawskát is megelőzte és az utolsó ötven méteren már ő vezetett. A lendülete kitartott a célig, így parádés győzelmet aratva a második aranyérmét szerezte Csehországban.
Csikós Zsóka a könnyeivel küszködött a dobogón.
Rengeteg érzés kavarog bennem. Nagyon örülök, hogy nyerni tudtam. Nagyon szerettem volna és nagy dolog, hogy sikerült, az időm is jó volt
– mondta az eredményhirdetés után a győztes.
„Amikor ezer méteren kihajtom magam, nem igazán tudok aludni, most is így volt, hat óra alvás után jöttem ki a pályára. Ezzel együtt mindenkinek azt mondtam, hogy ma harapni fogok és szerintem ez sikerült is. Próbáltam ismét csak magamra fókuszálni, tudtam, hogy a lengyel és szerb lány nagyon be fog kezdeni, mert ők kétszázasok. Érzem, hogy most jobban fókuszálok, mint az előző években és ezt tudom kamatoztatni a pályán is. Az elmúlt években megtanultam kizárni a külső körülményeket.”
Csikós később 5000 méteren is vízre száll még. „Szeretek ötezren menni és hosszabb távokat, szeretnék ott is nyerni” – jelentette ki.
Opavszky Réka ezüstérmet szerzett a kenu egyesek 500 méteres döntőjében. Az Újpesti TE Eb-újonc, 21 éves versenyzője – aki az U23-as korosztályban kétszeres világbajnok ebben a számban – jól kezdett a fináléban, a világbajnok ukrán Ludmila Luzannal és a tavaly harmadik spanyol Maria Corberával hamar kiváltak a mezőnyből. Kétszázötven méternél is ez volt a sorrend, aztán a magyar kenus nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt és elment spanyol riválisa mellett. Az élen Luzan bírta a saját maga által diktált óriási tempót, Opavszky őt már nem tudta beérni, de a második helye nem forgott veszélyben, így a vegyes négyessel elért szombati második helye után ismét dobogóra állhatott.
Előzetesen egy kamikazepályát szerettem volna jönni, az első háromszázat nagyon keményen meg akartam nyomni.
Aztán a futam közben úgy alakult, hogy inkább taktikát váltva próbáltam ott maradni az ukrán és a spanyol lánnyal. A végén pedig indítottam egyet már korábban, mint kétszáz méter, mert éreztem, hogy a spanyol lány fogható. Kicsit erőre is kaptam, amikor láttam, hogy nem tudja visszaverni a támadásomat” – mondta az MTI-nek.

A címvédőként indult Kiss Ágnes, Nagy Bianka kenu kettes bronzérmet szerzett vasárnap 500 méteren.
A tokiói olimpián negyedik, világbajnok Csizmadia Kolos K-1 200 méteren próbált minél jobb helyezést elérni, de végül hajszállal lemaradt a dobogóról. A finálé nagyon szoros versenyt hozott, amelynek a végén a szerb Strahinja Dragosavljevic, a portugál Messias Baptista és a spanyol Carlos Arevalo szerezte meg az első három helyet, az MVM Szegedi VSE 29 éves világbajnoka pedig
17 ezredmásodperccel lemaradva az éremről negyedik lett.
The post Parádés Eb-aranyat nyert az idén berobbanó magyar kajakos first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport