A lakosok javaslat alapján 2025-ben a II. kerület díszpolgára Koncz Zsuzsa Liszt Ferenc-, Kossuth- és Prima Primissima díjas előadóművész, posztumusz díszpolgár Baló György Balázs Béla-díjas, Pulitzer-emlékdíjas és Prima Primissima díjas újságíró – közölte Őrsi Gergely, a kerület polgármestere a Facebookon.
„Elismerésül a magyar kulturális élet kiemelkedő alakjának, aki több évtizedes pályája során bebizonyította, hogy a könnyűzene lehet komoly műfaj. Őszinte köszönettel a több száz dalért, amelyet generációk dúdolnak, idéznek, és amelyeknek nem csupán dallama ragad meg fülünkben, de üzenetük is velünk marad sokszor évtizedeken át.
Tisztelettel a bátor közéleti szereplőnek, aki számára a hitelesség elengedhetetlenül fontos, és aki énekesként a hétköznapi élet eseményei és a lelkünket mélyen megérintő érzelmek mellett fontos társadalmi kérdésekkel is foglalkozik”
– írta Koncz Zsuzsáról a polgármester.
Őrsi Gergely méltatta Baló Györgyöt is, aki „ a magyar média meghatározó kül- és belpolitikai műsorainak vezetője és házigazdája volt közel öt évtizedes pályafutása során”.
„Elismerésül a hazai tévés és írott sajtó jelentős alakjának, aki a Magyar Televízió olyan legendás műsorainak készítésében működött közre, mint például a Stúdió, a Hírháttér, a Napzárta, A Hét, majd Az Este és A Szólás Szabadsága, végül élete utolsó éveiben az RTL Klub égisze alatt a Magyarul Balóval című közéleti-politikai műsorát vezette.
Bár leginkább szerkesztőnek tartotta magát, úgy gondolta, hogy műsorvezetőként a kérdéseivel tud legjobban hatni – nem az volt számára fontos, amit ő mondott, hanem az, amit neki mondtak. Baló György egész életművével a tények világára alapozó, objektív igazságot kereső, értékteremtő és körültekintő újságírást képviselte a sokszor felszínes és valótlan médiatartalom-gyártás világában
– írta a polgármester.
Őrsi Gergely szintén bejelentette, hogy az önkormányzat II. Kerületért Emlékérmet adományozott a Rózsadomb Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek, amely ”másfél évtizede a II. kerületet és annak lakosságát nap mint nap önkéntesen szolgálja, sokszor embert próbáló körülmények között”.
Az önkormányzat szintén II. Kerületért Emlékérmet adományozott Dr. Darvas Ágnes szociológusnak, társadalomkutatónak és egyetemi oktatónak, akinek neve „évtizedek óta összeforrt a szociális munka, a gyermekvédelem és az emberi jogok ügyével” – közölte Őrsi Gergely.
The post Koncz Zsuzsa II. kerület díszpolgára lett, Baló György posztumusz kapta meg az elismerést first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu