Váncsa István: Mint a szivárvány

Ezt véletlenül tettem a kosárba, mondja a nyugdíjas a pénztárnál, elrakja a lisztet, a cukrot meg a zsírt, az előre csomagolt felvágottat viszont színlelt undorral méregeti. Ilyet? Ő? Soha! – arckifejezése mintha ezt sugallaná, szeméből viszont frusztrációval elegy mohó vágy sugárzik, továbbá felismerése annak a szomorú ténynek, hogy ma megint zsíros kenyér lesz a vacsora. Ez van, noha ő megtesz mindent, ami honunkban, Európa legszegényebb országában megtehető, spórol, fogához veri a garast annak érdekében, hogy havi legalább egy alkalommal ízletes és egészséges, sőt mondhatni fényűző vacsorát, azaz sertéspárizsit fogyaszthasson, de lám, őneki ez se sikerül.

Ez van, ebbe kell beletörődnie.

Helyzete evvel együtt elfogadhatónak látszik, hiszen barátai, ismerősei és rokonai zömmel hasonló helyzetben vannak, sőt azt lehet mondani, hogy a magyar háztartások úgy általában rosszul élnek, sőt nagyon rosszul, mármint az európai háztartások átlagához viszonyítva. Indiához képest már nem annyira, ám könnyen lehetséges, hogy hamarosan ez is változni fog, már amennyiben Nirmala Sitharaman miniszter asszonynak hihetünk. Persze a pénzügyminiszterek hajlamosak arra, hogy összehordjanak hetet-havat, Nirmala Sitharaman viszont részint komoly embernek látszik, részint pedig nem a jövőben megvalósítandó strukturális reformokra hivatkozva ígérget, hanem olyanokra, amelyek már meg is valósultak, és a hatásuk állítólag már most is érezhető.

Valójában persze mi is érzünk valamit, ám annak most még nem mindenki örül igazán. Az Eurostat szerdán közzétette első becslését a magyar háztartások tényleges fogyasztásának 2024-es adatairól, ennek lényege abban áll, hogy 2023-ban még Bulgáriával együtt pironkodtunk a tyúklétra legalsó lépcsőfokán, immár azonban egyedül tölthetjük be ezt a pozíciót, bolgár barátaink ugyanis feljebb léptek. Az utolsó hely tehát mostantól a mienk, berendezhetjük a saját ízlésünk szerint, arról nem is szólva, hogy a jelenlegi konstellációban a legbiztonságosabb is, hiszen innét lezuhanni képtelenség, ugyanis nincs hová.

Bán-Forgács Nóra: Eljegyzés szerelem nélkül

Az MTA-tól elszakított kutatóhálózatot tömörítő HUN-REN vezetése (Irányító Testülete, IT) 2025. június 20-i ülésén döntött arról, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek átadja a humán tudományok portfolióját, a négy kutatóközpontjáról lemond: a jogtudományi, a közgazdaságtudományi, a nyelvtudományi és a bölcsészettudományi központ az ELTE-hez kerül.

A döntést nem indokolták, utóbb Gulyás Balázs HUN-REN elnök egy videóüzenetben kifejezetten kínos sajnálkozásba kezd, amelytől az embernek szekunder szégyenérzete támad, de ezt leszámítva sem az ELTE, sem a HUN-REN nem szolgált magyarázattal a fúzióról. Annyi bizonyos, hogy az HUN-REN IT ülése feszült lehetett, három tag a szavazás után lemondott. Az Akadémia Dolgozók Fóruma azzal vádolja a HUN-REN-t, hogy a határozathozatal eljárásjogi hibákban szenvedett, „gyanús körülmények között” született, és tisztázatlan a nemmel szavazók aránya. Ha történtek is visszaélések az IT ülésén, azt sajnos a jegyzőkönyv kozmetikázásával el lehet majd fedni. Egyes híresztelések szerint az egyik delegált tagot a szavazás közben megfenyegették, de ennek utólagos bizonyítása szinte lehetetlen.

Az ELTE június 23-i szenátusi ülésén nagy többséggel támogatta a fúziót. A szenátusi ülés nem nyilvános, a nagy lelkesedés okát így nem tudhatjuk meg. (Túl azon a sajnálatos körülményen, hogy fontos közpolitikai és tudománypolitikai kérdésekben a Szenátus rendre a mindenkori hatalom érdekeit védi a saját szakmai meggyőződésével szemben.) Sem a Szenátus, sem a HUN-REN vezetésének döntése nem állja ki a nyilvános igazolás tesztjét. Mint tudjuk, a hitelességet, egy hatalmi döntés legitimitását mindig annak a nyilvános igazolása adja. Tehát a HUN-REN úgy mond le húsz kutatóintézetéről és közel 1200 kutatójáról, a hozzájuk tartozó kutatási infrastruktúráról, hogy nem értjük az ok-okozati összefüggéseket. Annak ellenére sem, hogy a munkatársak jelentős többsége a 2025. június 19-én tartott szavazáson, közel 90 százalékban elutasította, hogy az intézményeket az ELTE-hez csatolják. Az sem világos, valóban nincs-e értékük a bölcsész- és társadalomtudományi kutatóintézeteknek, amelyektől ingyen akar szabadulni a HUN-REN.

Borisz Kusnyiruk: Többes állampolgárság Ukrajnában

Az ukrán parlament a napokban elfogadta az állampolgársági törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. A változtatásokkal egyebek közt a többes állampolgárság is törvényessé válik. Bár a törvényt még alá kell írnia a köztársasági elnöknek, nyilvánvaló, hogy számottevő társadalmi ellenállás fogadja majd, és az alkotmánybíróság véleményét is ki kell kérni.

A többes állampolgárság kérdését régóta rendezni kellett volna. A megoldás kulcsfontosságú, főként az ukrán politikai rendszer működése szempontjából. Ráadásul Ukrajna alkotmányának jelenlegi változata ellentmondásokhoz és tisztázatlanságokhoz vezetett a joggyakorlatban. Viták folytak arról, milyen határok között megengedhető a többes állampolgárság.

Figyelembe véve, hogy az ukrán állampolgárok többsége egyáltalán nem olvasta az ország alkotmányát – vagy legföljebb felületesen átfutotta –, a közvéleménynek csak rendkívül homályos képe van az állampolgárság szabályozásáról. Szomorú paradoxon, hogy ez nemcsak az átlagpolgárról mondható el, hanem a parlamenti képviselőkről és a korábbi kormányok tagjairól is, ahogy ezt alkalmam volt sokszor megtapasztalni.

Polgárainak ez a válogatott köre meg van győződve arról, hogy az ukrán alkotmány teljesen kizárja az állampolgárság megszüntetését. Ukrajna alkotmányának 25. paragrafusára hivatkoznak, amely kimondja: „Ukrán állampolgár nem fosztható meg állampolgárságától és az állampolgárság megváltoztatásának jogától. Ukrán állampolgár nem utasítható ki Ukrajna területéről, és nem adható ki más államnak.” Minthogy azonban az ukrán alkotmány megfogalmazásai elég felületesek, a szóban forgó közszereplők elsiklanak az alkotmány 4. paragrafusa fölött, és nem is értik. Az ugyanis így szól: „Ukrajnában csak egyetlen állampolgárság lehetséges. Az ukrán állampolgárság megszerzésének és megszűnésének feltételeit törvény határozza meg.” Vagyis az ukrán alkotmány e kérdést szabályozó rendelkezései mellett léteznek még az ukrán állampolgárságról szóló törvény normái is. Ezekkel az még kevesebben vannak tisztában, mint az alkotmánnyal. Ami természetesen nem meglepő.

Mint láthatjuk, alkotmányunkban különböző kifejezéseket használnak: „állampolgárságtól való megfosztás” és „az állampolgárság megszűnése”. A különbséget önmagában is nehéz megértenie azoknak, akik járatlanok a jogban. A lényeg az, hogy az ukrán állampolgárokat nem lehet megfosztani állampolgárságuktól, de azt meg lehet szüntetni, ha önként más állampolgárságot vesznek föl, vagy ha annak megszerzése során megsértik a jogszabályi követelményeket. Éppen ilyen jogszabálysértések voltak egyébként a magyar állampolgárság megszüntetésének alapjául Miheil Szaakasvili esetében (egykori grúz elnök, aki 2015–16-ban az ukrajnai Odesza megye kormányzója volt). A Legfelsőbb Bíróság akkoriban jogszerűnek ítélte ezt a döntést.

Így eddig a másik állampolgárság önkéntes felvétele az ukrán állampolgárság megszűnését hozta magával. De ez nem történik meg automatikusan. Szükségesek hozzá a másik állampolgárság megszerzését igazoló dokumentumok, az elnöki felügyelet alatt működő állampolgársági bizottság véleménye, majd az elnöki rendelet az ukrán állampolgárság megszüntetéséről. Mindezt önmagában is sokan kritizálták, mivel megnyitotta az utat a visszaélések és a politikailag motivált döntések előtt. Ráadásul már 2022 februárját, a teljes körű orosz inváziót megelőzően rengetegen vette föl más állampolgárságot – százezrek, sőt milliók. Ha meggondoljuk, hányan menekültek el az országból az utóbbi időben, ez a szám csak nőni fog.

Kovács Zoltán: Meztelen királyok

A tévévitának pedig alighanem van hozadéka: Magyar Péternek lassan elő kellene állnia szakpolitikusaival. A Fidesznek azért nem, mert azok már ismertek. Olyanok, amilyenek. A Tisza Pártnak az az indoka, miszerint azért nem nevezi meg a politikusait, mert azonnal „levadásszák” őket, előbb-utóbb tarthatatlanná válik. Egy párt politikai elképzeléseit a nevek mutatják, a személyek jelenítik meg, akár tetszik, akár nem. Hogy milyen tartalmú ágazati politika várható, az az ágazat vezető szakpolitikusaitól függ. Magyar bemutatott egyet, és nem volt meggyőző. Ettől még lehet a későbbiekben sikeres, de most nem volt az. A néző ráadásul igazságtalan, mindig győzelmet vár. A sportban is, a politikában is. Akit le lehet vadászni, nagy valószínűséggel le is vadásszák. Következésképp előbb-utóbb porondra kell küldenie embereit, mert csak akkor derül ki, hogy képesek lehetnek győzni, vagy tényleg levadásszák őket. A pártpolitikai tervekkel ugyanez a helyzet: az nem komoly választási stratégia, hogy először nyerjünk, aztán kidolgozzuk őket. A szlogenek fontosak, ráadásul érezhető a kormányváltó szándék, de Magyar egyedül magában nem nyerhet választást. A szlogen meghatározott arcok, megismert személyek nélkül csak ideig-óráig hat, és ha nincs mögötte sok arc, kevés lesz. A „vége van, miniszterelnök úr” meg a „mi új országot építünk” politikai struktúra nélkül annyit ér, mint a szocialisták 2010-es, 2014-es szlogenje: „fizessenek a gazdagok”. Eszük ágában sem volt. Kétharmad lett belőle, és a gazdagok még gazdagabbak lettek.

The post Tudományos eljegyzés first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu