Egy Eurostat-adatsor alapján Magyarország – Bulgária mögé szorulva – sereghajtó az Európai Unióban az egy főre jutó tényleges fogyasztást tekintve. A mutató a megvásárolt árukat és szolgáltatásokat méri, kiegyensúlyozva az ország árszínvonalával. A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter erre hivatkozva állította, hogy hazánk az EU legszegényebb országa lett 2024-ben.
Pogátsa Zoltán makroökonómiával foglalkozó szakértő szerint ez a felmérés valóban az egyik legalkalmasabb összehasonlítás arra, hogy milyen az életszínvonal az uniós tagállamokban, azaz mire költik el az emberek a pénzüket. Mint mondta, ez a mutató áll a legközelebb ahhoz, amit egy hétköznapi ember anyagi életminőségeként jellemezhetünk, ugyanis arra ad választ: mennyi pénzt költhetnek el egy hónapban?
Ugyanakkor a közgazdász felhívta a figyelmet arra, hogy lehet nézni azt is, mennyit takarítanak meg a magyarok. A politikusok mindig azt a mutatót igyekeznek hangsúlyozni, amelyik az érdekeiknek leginkább megfelel, és önmagában lehet jó, hogy valaki megtakarít, és akkor nagyobb biztonságban élhet, de az is, ha „fogyaszt”, és lecseréli a tízéves hűtőszekrényét egy újra.

Kiemelte azonban, hogy a rendszerváltáskor Csehországgal volt egy ligában Magyarország, és a második leggazdagabb országnak számított a régióban. A fogyasztás 1989-ben sokkal magasabb szinten állt a térséghez képest, nem szólva arról, hogy Romániában vagy Lengyelországban szinte éheztek az emberek. Azóta eltelt 35 év, és ma már Romániával és Bulgáriával kerültünk egy szintre, sőt a fogyasztási mutató szerint tőlük is lemaradtunk.
Pogátsa mindezért nem csupán a Fideszt teszi felelőssé, szerinte ez az egész rendszerváltás kudarca, mivel
a keleti blokk tetejéről lecsúsztunk a legaljára.
The post Tényleg mi vagyunk a legszegényebbek az EU-ban? first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu