„Ha hallod, az jó, mert akkor nem rád esett” – tizenkét óra a halálzónában

Thumbnail for 6606645

Azért jön, hogy felszabadítson, és közben kitöri az ablakom, lerombolja a fürdőm?

– teszi fel a kérdéseit Putyin elnök „különleges katonai műveletével” kapcsolatban Válja a kosztyantinyivkai társasháza lépcsőjén üldögélve. „Annak az ürügyén, hogy nácik ellen harcol, ő lett a legnagyobb náci” – teszi hozzá.

A szerző felvétele

A naplementét nézve mellette álldogálnak az egykor 20 lakásos társasház utolsó lakói: Gyima, aki rakodómunkásként dolgozott, amíg volt mit pakolni a városban, meg Tatyána, az egykori – mostanra szétlőtt – iskola portása. Az emeletes házak között játszótér, itt is, mint a városban mindenhol, derékig ér a fű. Nagytestű kóbor kutyák keresgélnek bármit, ami ehető – indokolt tehát a járókelők kezében a hosszú bot, amivel az egyre éhesebb kutyákat távol tartják.

Kosztyantinyivka stratégiai jelentőségű hely: Kramatorszk és Szlovjanszk, Donyeck megye utolsó ukrán kézen lévő nagyvárosai felé vezet rajta keresztül az út. Elemzők szerint a nyári orosz offenzíva egyik fő célpontja lesz, ennek megfelelően Moszkva erői három irányból közelítenek, hogy körbezárják: keletről és délről, Toreck és Csasziv Jár felől – mindkettőben az utolsó utcákat tartják az ukránok –, nyugatról pedig a T0504-es autópálya mentén haladnak a város felé.

Ha a Kosztyantinyivkát keletről és délről védő két város elesik, semmi sem akadályozza meg az oroszokat, hogy északnak fordulva Druzskivkáig előretörve rögtön harapófogóba zárják a várost, megspórolva maguknak egy újabb hosszadalmas és véres városostromot.

A siklóbombák, a rakétatámadások és a dróncsapások veszélye állandó.

Napközben kihaltak az utak, a jelzőlámpák még működnek, de senki nem törődik velük, rendőr sincs, hogy betartassa a szabályokat. Nyaktörő sebességgel száguld át a piroson mindenki, a fürge négykerekű quadtól és a homokjáró „buggytól” kezdve a legnagyobb páncélozott csapatszállító járműig. Mindenki minimalizálni akarja a szabad ég alatt töltött időt.

Válja mondatait hangos dörrenések szakítják meg, a nagymama korát meghazudtoló fürgeséggel ugrik fel a lakótársaival együtt, rögtön a társasház előterében teremnek. Résnyi kémlelőt hagynak csak az ajtón keresztül, hogyha arról van szó, azért lássák a tűzijátékot. Értő füllel állapítják meg a zaj forrását: orosz drónt próbálnak meg lelőni az ukrán katonák sörétes puskával valamelyik közeli utcában.

A korábbiaknál hangosabb dörrenés rázza meg a levegőt:

The post „Ha hallod, az jó, mert akkor nem rád esett” – tizenkét óra a halálzónában first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest