Könnycsepp, mosoly, mélység, magasság. Többnyire ezek a szavak jutnak eszembe, ha az Everness Fesztiválról van szó. Ide általában azok jönnek, akiket foglalkoztat az önismeret, a tudatosság és szeretnék a régi nézeteiket újracserélni, fejlődni. A rendezvény idei tematikája is ez volt: paradigmaváltás. Itt senki nem ítélkezik, nem érdekli, milyen ruhában vagy, ahogy az sem, a hétköznapokban mi a beosztásod. Már 12 éve annak, hogy létezik a fesztivál – én harmadszor jártam ott –, amelynek célja, hogy kiegyensúlyozottabb, boldogabb társadalom legyünk – lássuk be, lesz még munka sokáig. Ahogy az utóbbi években is, idén is a siófoki-sóstó camping szolgált helyszínül június végén.

Rutinróka

Negyvenéves koromra érett meg bennem a gondolat, hogy szeretném jobban megismerni saját magamat. Éreztem, hogy kísérnek a gyerekkori traumák, de valahogy sosem tudtam megragadni igazán az érzést, és azt sem, mit kezdjek vele. Ahogy többen, én is úgy gondoltam, csak nekem lehet ilyen problémám. Nem tűnt feltétlenül jó ötletnek, hogy akkor én most egy matraccal és hátizsákkal egy hétre sátorba költözzek. De az volt, idén is.

A fővárosból, ha épp közlekedik a vonat, másfél óra alatt eljuthatunk Siófók-Sóstóra, ahol aztán vagy sétálunk egy kilométert, vagy megvárhatjuk a fesztiválbuszt is, ami a kempingbe fuvaroz. A vállalkozó kedvűek persze autóval, lakókocsival jönnek, bepakolva a fél házat és kiállva a hosszú sort az M7-sen, amit hónapok óta újítanak és hát sose fogom megérteni, miért tud megállni a komplett társaság egy sávelhúzás miatt. Nyilván én is ezt választottam, még mindig jobb, mintha negyven fokban a vasúti kocsiban ragadok, vagy útközben a sínek mellett a pusztában gyalogolok, ha esetleg egy felsővezeték megadja magát, ahogy az már minden héten többször előfordul. Azzal nyugtatom magam, ha odaérek, úgyis magam mögött hagyom ezt a kis zsörtölődést.

Őrült melegben érkezem, és velem együtt sokan mások is az ország minden területéről. Muszáj nyitásra, mert már rutinróka vagyok, tisztában vagyok vele, hogy sietnem kell, ha a sátramat egy árnyékot adó fa alá és zuhanyzóhoz közel akarom felállítani. Akik fesztiválozni járnak, tudják, hogy ez igazán fontos szempont, bár a 35 fokban a lakhelyem így is szaunává változik és talán még egy tojás is megsül benne napközben. Körbenézve mindig meglep, hogy mások sokkal felkészültebbek: nem vicc, van olyan, akinek egy 220 literes hűtőszekrény van a sátrában. Na meg persze sokan érkeznek családostul. Jön a pár hónapos baba, jön a kutya, jön a nagyi, kell az ellátmány. Este asztán előkerülnek a tábori tűzhelyek is, rotyog a vacsora, folyik a sör vagy épp melegszik a tej.

Örökölt sorsok

Nehéz lenne az egy hét alatt 300 programot leírni, részt venni is csak a töredékén tudtam, a legsúlyosabb élmény ezek közül egy családtörténet volt.

The post Sírás, nevetés, tánc és örökölt sorsok – ilyennek láttuk az Everness fesztivált first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu