„Érdemes mindent fenntartással kezelni, amit a Kehi leír vagy mond” – mondta Magyar Péter a 444 megkeresésére, miután kiderült: a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelentése szerint egyéb luxuskiadások mellett 18 milliós magaságyást és 4 milliós biliárdasztalt rendelt a Honvédelmi Minisztérium cége Ruszin-Szendi Romulusz szolgálati villájába.
A Tisza Párt elnöke a lapnak arról beszélt, a Kehit „a bukott, aljas, korrupt hatalom a saját önös céljaira használja, nem véletlen, hogy épp most veszik elő kreált ügyekben.” Hozzátette, hogy az utóbbi 15 év „elképesztően súlyos kormányzati korrupciós ügyeiben” nem nagyon látott Kehi-jelentéseket akár a kormánynál, akár a kormány alá rendelt állami cégeknél.
Magyar azt mondta, az ingatlan nem Ruszin-Szendi Romulusz villája, az a honvédség vezérkari főnöke számára épült.
Szerintem az vet fel kérdéseket, hogy a jelenlegi vezérkari főnök miért nem ott lakik, miért nem tesz semmit a kormány, hogy a villa ne álljon üresen, és ne bukjon minden hónapban több tízmillió forintot a költségvetés
– fogalmazott. (Mint a 444 emlékeztet: Böröndi Gábor állítólag túlságosan fényűzőnek találta.)
Magyar azt állítja, nem Ruszin-Szendi Romulusz írt alá, a villában minden a miniszer és az államtitkár jóváhagyásával történt. Aláhúzta azt is, Ruszin-Szendi tagadja, hogy kért volna ilyen luxusdolgokat, de szerinte a politikai és jogi felelősség a lényeg, az általa kaszinóminiszternek nevezett Szalay-Bobrovniczky Kristóf pedig szerinte így saját magát jelentette fel a Kehinél.
Magyar azt mondta, ha addig nem, akkor a kormányváltás után a független hatóságok le fogják folytatni az eljárást ebben az ügyben, illetve sok más túlárazás ügyében is, hiszen ott van például Áder János köztársasági elnök villája, amit állítólag 2 milliárdért újítottak fel.
Megkérdezték Magyartól azt is, hogy ha Ruszin-Szendi valóban kért ilyen beruházásokat, nem tartja-e ezt aggályosnak. Erre úgy felelt: nem szokott hipotetikus dolgokról beszélni, de állítása szerint az állami villákban ennél sokkal extrábbakat találni, amit nem tart jónak.
A legfontosabb ebben a történetben a Kehi nevetséges és szánalmas lejáratási kísérlete mellett, amit Rogán Antal vagy éppen Orbán Viktor személyesen rendelt meg, az az, hogy ez a villa továbbra is a magyar állam tulajdonában van. A fürdőruhákról nem tudok nyilatkozni, de gondolom azok is ott maradtak
– jelentette ki.
A Kehi azt állapította meg, hogy sérült a közpénzekkel való felelős gazdálkodás alapelve az ügyben, viszont a jelentésben, amely fotókat és tételes kiadási listát is tartalmaz, nincs utalás arra, hogy az állami tulajdonú cég miért teljesítette ezeket a kéréseket, és miért állta a költségeket, így a masszázsmedencét 7,6 millió forintért, a szaunát 6,7 millióért, kemencét és grillsütőt 6,5 millióért.
Ruszin-Szendi is azt hangsúlyozta korábban, hogy nem ő rendelte meg a villát (amelyet a leváltása után nem vásárolt meg), hanem a Honvédelmi Minisztérium cége.
Az ügyben azután kezdődött vizsgálat, hogy Ruszin-Szendi a Tisza Párt szakértőjeként tűnt fel – hasonlóan az állami pénzből végrehajtott zsírleszívásához, amelyet a Kehi egy hete megismert jelentése szerint a Honvédkórház állt.
Kitértek az interjúban arra is, hogy a Telex információi szerint a Matolcsy-kör Gál András ügyvéden keresztül megpróbálta megkörnyékezni a Tisza Pártot, de végül nem járt sikerrel, illetve volt egy másik kapcsolatfelvételi kísérlet is a pártvezetéssel, ami el sem jutott Magyar Péterhez. Magyar úgy válaszolt, „sajnos az egy normális dolog, hogy ha látják ezek az oligarchák és a hozzájuk köthető pénzügyi körök, hogy a rendszerváltás egyre közeledik, akkor hajlamosak a kaszinóban a fekete mellett a pirosra is tenni. A Tiszánál ezzel nem járnak sikerrel, nálunk egy nagyon erős erkölcsi határ van.”
Magyar közölte, Gál Andrásnak nincs formális köze a Tiszához, semmilyen pozíciót nem tölt be, de az első pillanattól velük van, miután a bicskei áldozatok többségének ő a jogi képviselője, és sok olyan ügyre van rálátása, ami fontos lesz.
The post Magyar Péter: Szalay-Bobrovniczky Kristóf saját magát jelentette fel a Kehinél first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu