2025. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat – jelentette a KSH. (Májusban még csak 4,4 százalékon állt a mutató.)
Ezen belül az élelmiszerek ára 6,2 százalékkal nőtt (májusban még csak 5,9 százalékkal), a vendéglátási szolgáltatások nélkül számítva pedig 4,9 százalékkal. Az élelmiszereken belül
- a tojás ára 26,0 százalékkal,
- a liszté 24,4,
- az étolajé 22,2,
- a kávéé 20,3,
- a csokoládé és kakaóé 19,6,
- a gyümölcs- és zöldségléé 14,1,
- a büféáruké 10,4,
- a péksüteményeké 8,1,
- a tejé 7,3, az alkoholmentes üdítőitaloké 7,1 százalékkal emelkedett.
Voltak viszont árcsökkenések is a termékcsoporton belül – a margarin ára 31,2, a tejtermékeké 7,2, a párizsié, kolbászé 6,9, a sertéshúsé 2,0 százalékkal mérséklődött.
A háztartási energiáért 8,6 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan a KSH szerint, ezen belül a vezetékes gáz 18,4, a palackos gáz 5,8 százalékkal drágult.
A szeszes italok, dohányáruk ára 6,3 százalékkal emelkedett, ezen belül a dohányáruké 7,0 százalékkal.
A szolgáltatások 5,4 százalékkal drágultak, ezen belül a postai szolgáltatások 11,3, a testápolási szolgáltatások 10,1, a lakásjavítás és -karbantartás 9,8, a járműjavítás és -karbantartás 9,6, a lakbér 9,4, az üdülési szolgáltatások 7,8 százalékkal.
A tartós fogyasztási cikkek ára 2,6 százalékkal emelkedett, ezen belül az ékszerek 23,8, a szobabútorok 4,6, az új személygépkocsik 3,7, a használt személygépkocsik 1,0 százalékkal többe kerültek. A járműüzemanyagok ára 1,0 százalékkal mérséklődött, a gyógyszer, gyógyáruk 5,5 százalékkal drágultak.
Az éves maginfláció 4,4 százalékos volt, míg a nyugdíjas fogyasztói árindex 4,7 százalékos.
1 hónap alatt
2025. májushoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 0,1 százalékkal nőtt (a vendéglátási szolgáltatások nélkül számítva 0,2 százalékkal mérséklődtek). Az étolaj 2,4, a tojás 1,8, a margarin és az alkoholmentes üdítőitalok 1,2–1,2, a csokoládé, kakaó 1,0, a párizsi, kolbász és a kenyér 0,7–0,7, a sajt 0,6 százalékkal kevesebbe került. A termékcsoporton belül a péksütemények 1,4, a baromfihús 1,1, a szalámi, szárazkolbász, sonka 0,9, a száraztészta 0,7, a büféáruk 0,6 százalékkal drágultak. A legnagyobb mértékben a háztartási energia drágult a KSH szerint, 0,7 százalékkal, ezen belül a vezetékes gázért 1,4 százalékkal többet, a palackos gázért 0,5 százalékkal kevesebbet kellett fizetni (magyarázat a tájékoztatóban). A szolgáltatások ára átlagosan 0,6 százalékkal emelkedett, ezen belül az üdülési szolgáltatások 3,7, a sport-, múzeumi belépők 2,3, a helyi tömegközlekedés 1,1 százalékkal drágultak. A járműüzemanyagok ára 0,5, a gyógyszer, gyógyáruké 0,2 százalékkal nőtt.
A havi maginfláció és nyugdíjas fogyasztói árindex egyaránt 0,1% volt.
Mint pár napja írtuk, a március közepén bevezetett árrésstop ellenére áremelkedések is voltak az élelmiszereknél. Az árrésstop miatt egyébként kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen.
Elemzői vélemény
Az előzetes várakozásunknak (4,6%) megfelelő éves adat az átlagos havi szezonalitást hozta. Az inflációs célsávból nagymértékben kilépő hazai mutató miatt továbbra is indokolt az óvatos monetáris politika. Pozitív fejlemény ugyanakkor, hogy az év hátralévő részére már csökkenő inflációval számolunk, és az év utolsó hónapjaiban újra a célsávon belülre kerülhet a pénzromlás éves üteme. A forint árfolyamának stabilitása mellett ez a forgatókönyv újra felszínre hozhatja a kamatvágások újraindításának kérdését az utolsó negyedévben – kommentált az Amundi alapkezelő befektetési igazgatója, Kiss Péter.
The post Tovább emelkedett az infláció, az árrésstop mellett is first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu