Az 1980-as években Prof. Pawel Valde-Nowak a Dél-Lengyelországban található Oblazowa-barlangban rábukkant egy addig példa nélküli leletre: egy 70 centiméteres, mamutagyarból készült bumerángra, amely az akkori radiokarbonos kormeghatározás szerint 30 ezer évvel azelőttre volt datálható. Egy friss kutatás szerint azonban úgy tűnik, a tárgy jóval régebbi lehet, mind gondolták – írja a Heritage Daily.
A PLOS ONE tudományos folyóiratban megjelent kutatás szerint a Przelom Bialki természetvédelmi területen található barlangban 10 különböző réteget azonosítottak: ezek közül hat a neandervölgyi, négy pedig a modern ember (Homo sapiens) tevékenységéhez volt köthető. A bumerángot a nyolcadik rétegben találták, egy emberi csont mellett, vörösokker-bevonattal – ami a tárgy rituális jelentőségére is utalhat.
A Bolognai Egyetem kutatói azonban úgy találták, hogy a korábbi felmérések, vélhetően modern szennyeződések hatására, pontatlanok voltak.
Az új tanulmányban ezért a tárgyéval azonos rétegben talált állati és emberi csontokra támaszkodtak az okkerbevonat helyett, ezek alapján pedig az eszköz korát 39.280 és 42.290 év közé datálták. A kutatás rámutat, hogy a bumeráng keresztmetszete, ívelt formája és hossza hasonlít az ausztráliai Queenslandben használt nem-visszatérő típusú bumerángokra, ami valószínűleg vadászati vagy ceremoniális célokat szolgált.
A kutatócsoport az új eredmények alapján nem zárja ki, hogy a leletek a Homo sapiens európai megjelenésének legkorábbi bizonyítékai, még azelőttről, hogy a neandervölgyiek kihaltak volna. A tudósok eddig ugyanis úgy vélték, hogy a Homo sapiens csak körülbelül 35 ezer évvel ezelőtt érte el Dél-Lengyelországot, jóval a neandervölgyiek eltűnése után, viszont az új eredmények miatt ezt most sokan megkérdőjelezték.
The post Átírhatja a Homo sapiens történetét egy 42 ezer éves bumeráng first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu