Zalatnay Sarolta: A szívem mélyén vágyom arra, hogy egy helyes pasi átöleljen

Thumbnail for 6610255

Zalatnay Sarolta az nlc-nek adott interjút, melyben egyebek mellett arról mesélt, hatvan éve van színpadon, de egyelőre nem tervezi, hogy lassítana. Ennek okairól is beszélt a 77 éves énekesnő:

Egyfelől hatvanezer forint a nyugdíjam, ami a tárnoki házam rezsijére sem elég, tehát ha úgy vesszük, muszáj dolgoznom. Másfelől imádom amit csinálok, nem kényszerből teszem. Jókat szoktam derülni, amikor meghívnak a szépkorúak rendezvényeire és az ott jelenlévő nyugdíjasok megkérdezik tőlem, mit keresek köztük. Erre mindig azt válaszom: »Lányok, hát már én is szépkorú lettem! Miért ne lehetnék itt?” Valahogy a közönségnek fel sem tűnik, hogy az idő felettem is múlik…

Magánéletéről is elárult néhány dolgot, például hogy jelenleg van-e társa.

Jó lenne tartozni valakihez, de nem erőltetem a randizást. A szívem mélyén persze vágyom arra, hogy egy helyes pasi átöleljen… De tudom, hogy az én koromban társat találni nem olyan egyszerű. Szerencsére nem vagyok magányos.

Most egy vizslával és hat cicával osztja meg az otthonát. Mint mondja, a négylábúak mellett sosem unatkozik, és barátai is szép számmal vannak, akikkel gyakran összejár, alkalmanként együtt teniszeznek. Emellett 36 éves lovához is rendszeresen kijár a lovardába, ott is klassz emberekkel ismerkedett meg.

Nem vagyok művésznő típus, könnyen kötök ismeretségeket, szeretek beszélgetni és kíváncsi vagyok mások véleményére. Gyakran csodálkoznak is rajtam. »Jé, te ilyen közvetlen csaj vagy!” – mondják, akik először találkoznak velem.

Arról, hogy miért ilyen alacsony a nyugdíja, tavaly nyilatkozott:

Kapcsolódó
Zalatnay Sarolta: 60 ezer a nyugdíjam, ha nincs havonta négy fellépésem, nem tudok megélni

Előadói jogdíjakból is kap valamennyit, de nem eleget, meséli.

The post Zalatnay Sarolta: A szívem mélyén vágyom arra, hogy egy helyes pasi átöleljen first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest