A Megasztár után Rúzsa Magdi vokalistája lett az élő adások előtt kieső Báló Dóra

Thumbnail for 6610624

A tavalyi Megasztárban Báló Dóra párbajban esett ki, Bánsági Petronellával szemben maradt alul, így nem jutott be a 12 döntős közé. A zsűritagként jelenlévő Rúzsa Magdi azonban felfigyelt a szintén vajdasági származású lány tehetségére, és a műsor utánra munkát ajánlott neki. Erről az énekesnő a Szubjektív című műsorban mesélt bővebben.

Rúzsa elmondta, számára nagyon nehéz volt Bálóék párbaja, ám ebből a nézők nem sokat láthattak, lévén összevágott műsorról van szó.

Nekem olyan érzésem volt, hogy annak a két lánynak a döntőben volt a helye, mind a kettőjüknek. És én akkor nagyon haragudtam, hogy őket összerakták párbajban, mert én tényleg azt láttam, hogy ez a két lány döntős! Nemcsak bejutnak a 12 közé, hanem nekik a top háromban kell küzdeni. Rettentő dühös voltam, hogy ilyen helyzetbe kerültünk, hogy nekem ott döntenem kellett a két favoritom között

– idézte fel Rúzsa, hozzátéve: a továbbjutó Bánsági Petronellát is nagyon jó énekesnőnek tartja, noha a műsor közben kiderült, hogy van még hová fejlődnie.

Dóriért nagyon fájt a szívem, hogy ő ezáltal tulajdonképpen nem lett felfedezett, hanem kiesett a műsorból. És ezt annyira igazságtalannak éreztem akkor, hogy rögtön megkerestem őt, és már akkor felajánlottam neki, hogy ha van kedve jönni tanulni, ha tényleg szeretne énekelni, meg ezt a szakmát jó kezekből tanulgatni, akkor én nagyon szívesen várom a csapatomba. Dóri olyan döntést hozott, aminek én nagyon örültem, és azt mondta, akkor induljunk útnak.

Az énekesnő elmondta, nagyon örül, hogy Báló mellette van, nagyon helyes lánynak tartja, és úgy érzi, nem véletlenül sodorta őt az élet az útjába. „Lehet, hogy nekem ez az egész Megasztár-os kaland miatta kellett, hogy megtörténjen” – tette hozzá.

Báló Dóra májusban lett Rúzsa Magdi csapatának tagja, amiről nemrég Instagramján is posztolt.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Dora Balo (@dorab.music) által megosztott bejegyzés

Rúzsa az idei Megasztárban már nem zsűrizik, az ítészcsapat nagy részét ugyanis lecserélte a TV2. Rájuk:

Kapcsolódó
Megújul a Megasztár zsűrije: Tóth Gabi és Curtis is hetente látható lesz a TV2-n

Távozik Caramel, Rúzsa Magdi, Papp Szabi és Marsalkó Dávid is az ítészek közül.

The post A Megasztár után Rúzsa Magdi vokalistája lett az élő adások előtt kieső Báló Dóra first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest