Közzétették a rendelettervezetet: 82,7 milliárd forintba kerül a nyugdíjasok őszi élelmiszer-utalványa

Thumbnail for 6611761

Közzétette a kormány a nyugdíjasok őszi élelmiszerutalványáról szóló rendelettervezetét. E szerint október 15-ig kapják meg a 30 ezer forint értékű, papír alapú utalványt, amit december 31-ig használhatnak fel. A kormányzati támogatásban 2,6 millió magyar részesül, és 82,7 milliárd forint megy el a programra – írja a Telex.

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, a jogosultság a korábbi rezsiutalványhoz hasonlóan működik: minden Magyarországon élő és tartózkodó, 2025 júliusában öregségi nyugdíjban vagy más nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember megkapja. Az utalvány például özvegyi vagy szülői nyugdíj esetén is jár.

A most társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint a nyugdíjasok 3 darab 5000 forint, 3 darab 3000 forint, 2 darab 2000 forint és 2 darab 1000 forint címletű utalványt kapnak majd. Ezeket kizárólag hideg élelmiszerre használhatják fel nagyáruházakban, zöldségesnél, hentesnél, pékségben vagy őstermelőknél.

A Magyar Posta feladata lesz az utalványok kézbesítése, és ha valaki nem tudja átvenni, akkor külön formanyomtatványon kell kérelmezni az újabb kiküldést, aminek a határideje 2025. november 14.

Zsigó Róbert május végén jelentette be, hogy a nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt fognak kapni. Elmondása szerint az „indokolatlan áremelések” ellen minden eszközzel fellép a kormány, és az árréscsökkentés mellé a nyugdíjasok külön segítséget kapnak. „Meghallgattuk az idősek visszajelzéseit és az idősek tanácsát is, és úgy döntöttünk, hogy ezt a támogatást utalvány formájában fogjuk odaadni.”

A Fidesz márciusban az áfa-visszatérítést ígérte meg a nyugdíjasoknak, de az nem okozott túl nagy sikert az érintettek körében.

Kapcsolódó
Nagyot ígért Magyar Péter a nyugdíjasoknak, többe kerülhet, mint az áfa-visszatérítés

A választás közeledtével egyre több ígéretet hallhatnak a nyugdíjasok.

The post Közzétették a rendelettervezetet: 82,7 milliárd forintba kerül a nyugdíjasok őszi élelmiszer-utalványa first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest