25 év után kerültek elő a csontjai a fiúnak, akit az apja ölhetett meg

Thumbnail for 6612877

Áttörést ért el a rendőrség annak az ifjabb K. Péternek az ügyében, akinek eltűnését még 2001. február 19-én jelentette be édesanyja a Szombathelyi Rendőrkapitányságon. A bejelentés akkor arról szólt, hogy a fiú 2000 júniusa óta ismeretlen helyen tartózkodik, életjelet nem ad magáról. Mivel a rendőrök gyanúsnak ítélték az eltűnést, számtalan tanút kihallgattak, de miden erőfeszítésük eredménytelen maradt, egészen mostanáig.

A rendőrség közleménye szerint felmerült, hogy a fiút 2000 nyarán a saját apja ölhette meg, majd a házukkal szemben a Perint patak partján elásta. Az apa azóta már nem él. A rendőrök, mint írták, a elmúlt évek során a patakpart talajszerkezetét számos alkalommal átvizsgálták, hol kézi, hol gépi erővel, de a holttest továbbra sem került elő.

Az áttörést idén június 19-én egy újabb próbálkozás hozta meg, miután a szombathelyi Savaria Múzeum régészeti osztályvezetőjét és a Magyarságkutató Intézet igazságügyi antropológus szakértőgyakornokát is bevonták a keresésbe a nyomozók.

A munkagép a beszámoló szerint az ásás során emberi maradványokat fordított ki a földből, mellette műanyagzsák foszlányait is megtaláltak. Az igazságügyi orvosszakértő a helyszínen megállapította, hogy a kifordított csontok emberi eredetűek, feltételezhetően felnőttől származnak és több mint 20 éve kerülhettek a föld alá. A csontokon látható fizikai sérülések voltak.

A kirendelt igazságügyi genetikai szakértő megállapította, hogy az emberi maradványok valóban K. Pétertől származnak.

The post 25 év után kerültek elő a csontjai a fiúnak, akit az apja ölhetett meg first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest