Kafiya Rea Milla volt Kadarkai Endre Nőszintén című műsorának legutóbbi vendége. Mint ismert, Milla alig tizennégy évesen menekült el Szomáliából egy kényszerházasság elől, édesanyja támogatásával. Több mint egy éven át utazott egyedül különböző menekültcsoportokkal, mígnem 2014 nyarán megérkezett Magyarországra. Mint a beszélgetés során elmondta, senki más nem maradt itt a csoportjából, rajta kívül.
Mindenki továbbment, Svédországba, Németországba, Angliába… Ezért ők nem élnek olyan jó, kiegyensúlyozott életet, mint én. Nekik is megvolt a lehetőségük, hogy olyan életet teremtsenek maguknak, mint amilyet én teremtettem magamnak, de ők máshogy döntöttek.
Milla megtanulta a magyar nyelvet, állampolgárságot szerzett, és modell lett belőle – annak ellenére, hogy ő soha nem tartotta magát különösen szép lánynak.
Mai napig azt gondolom, hogy én egy átlagos lány vagyok. Persze, az segít, hogy a származásom miatt máshogy nézek ki, mint a magyarok. Szomáliában egyáltalán nem tartanak engem szépnek, mert túl vékony, túl sötét, túl magas vagyok. (…) Itt egzotikus és más vagyok, ez igaz, de nem gondolom magamról, hogy szép vagyok
– fogalmazott a modell, aki szülőhazájában folyton megkapta, hogy nem eszik eleget. Ellenben a húga megfelelt az otthoni szépségideálnak.
„A húgom, aki Svédországban van, ő pont olyan szépség, amit a szomáliai emberek szeretnek. Ő nem annyira vékony, mint én, és a bőre is sokkal világosabb – mert Szomáliában a cappuccino-bőrszínt jobban szeretik” – mondta, hozzátéve: Magyarországon sokkal több visszajelzést kap a szépségére.
A modellnek a beszélgetés felvétele óta megszületett első gyermeke, egy kisfiú.
The post Kafi Rea Milla: Szomáliában egyáltalán nem tartanak engem szépnek first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu