Lázár Varga Juditról: Tehetség ide, vagy oda, megbocsáthatatlanul súlyosat hibázott

Thumbnail for 6614206

Varga Judit óriásit hibázott és hatalmasat bukott. Reméljük, hogy nem bukunk mindannyian vele

– mondta Lázár János a Magyar Hangnak hangsúlyozva, hogy a Fidesz számára vízválasztó volt a kegyelmi botrány.

A közlekedési miniszter hosszú interjút adott a lapnak, mert értékelte a kitartásukat: a Lázár-fórumok után két interjúra szánta rá magát, az egyiket a Demokratának, a másikat a fideszes rendezvényekről rendszeresen kitiltott Magyar Hangnak adta. Kiemelte, neki felhatalmazása van arra, hogy bárkinek bármiről nyilatkozzon, így nem volt szüksége a propagandaminiszter, Rogán Antal jóváhagyására.

Arra a kérdésre, miért volt szükség a Lázárinfó mint utcafórum életre hívására, azt mondta, nem Magyar Péter miatt.

Ha a Fidesz választást akar nyerni 2026-ban, akkor a politikai közösségünknek ideje ismételten megdolgoznia a választók bizalmáért. Stratégiai döntést hoztunk tehát, az ötlet tőlem származik, a miniszterelnöknek pedig megtetszett. Kockázatos műfaj, de én mindig annak voltam a híve, hogy a politikai közösség vagy a kormány igenis alakítson ki közvetlen kapcsolatot a választókkal.

A Fidesz helyzetével kapcsolatban közölte: a párt történetében is vízválasztó volt, amiben én a lehetőséget látom a megújulásra. „Véget ért a kényelmesség korszaka, ismét meg kell dolgozunk a választói bizalomért. Ám ez a hiba felkínálta a lehetőséget egy új politikai mozgalom kibontakozására is, amely a Fidesz kihívója lesz 2026-ban. Nem lennék azoknak a helyében, akik a kegyelmi ügy részesei voltak. Azt hiszem, ők nem alszanak nyugodtan ma sem, de nagyon nyugtalanok lesznek a jövő évi választás éjszakáján is.”

Lázár most sem kímélte az egykori igazságügyi minisztert, Varga Juditot, akiről Orbán Viktor nemrég azt mondta, miniszterelnöki képességekkel rendelkezik.

Varga Judit óriásit hibázott és hatalmasat bukott. Reméljük, hogy nem bukunk mindannyian vele. Kár, hogy az ő karrierjének ilyen csúnyán lett vége, és még nagyobb kár, hogy ebből egy másik politikai karrier szökött szárba. A legnagyobb kár pedig az lesz, ha emiatt elveszítjük a választást. Ez egy olyan súlyos hiba volt, ami a mi politikai közösségünkben megbocsáthatatlan. Tehetség ide, tehetség oda.

A fórumok slágertémájáról a luxizásról is kérdezték, de az Orbán-család gazdagságáról keveset mondott.

Tiborcz István luxizik, amikor Ferrarit villant?
– Nem tapasztalom. Építésügyi miniszterként kapcsolatban állunk, hiszen Tiborcz fontos szereplője az ingatlanpiacnak, és azt látom, hogy ő inkább befektet. Persze a Ferrari lehet, hogy sok ember szemét szúrja, lehet arról vitatkozni, hogy kell-e ez.

És Orbán Ráhel, aki egy-egy megjelenése esetén annyi értékes ruhát, ékszert visel, mint egy vidéki garzon ára?
– Nem tudom megítélni. De még egyszer hangsúlyozom, azoknak mind van törlesztenivalójuk a haza felé, akik az elmúlt 35 évben lehetőséget kaptak a felemelkedésre.

Lázár az Ukrajnával szemben indult kormányzati kampány magyarázataként azt állította, hogy az ukránok nyilvánvalóan befolyásolni akarják a magyar közvéleményt. Azt mondta, nincs felhatalmazása arra, hogy államtitokról tájékoztatást adjon, de azért hozzáette „konkrét tudomásom van róla, hogy az ukrán szolgálat lejárató kampányt szervezett Orbán Viktor személye ellen a magyar sajtóban”. „Pénzügyekkel, gazdasági jellegű ügyekkel.”

Az elismerte, hogy orosz részről is felmerülhet a magyar közélet befolyásolása, mert „minden nagyhatalom részéről felmerül, mind próbálkozik”.

Az ukrán ambíciók azért érdekesebbek, mert nekik áll szándékukban belépni az Európai Unióba, de a mi vétónk ezt ellehetetleníti

– mondta a miniszter

The post Lázár Varga Juditról: Tehetség ide, vagy oda, megbocsáthatatlanul súlyosat hibázott first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest