Egészen lenyűgöző az a tudományos fejlődéstörténet, amely révén az emberiség a lapos, a világ középpontját jelentő Föld gondolatától eljutott a fizikai szabályokkal teli, komplex univerzumig, ahol bolygónk csupán egyetlen porszem. A kollektív tudás fajunk történetében sosem volt még ennyire kiterjedt, ám részben pont emiatt mintha elbizakodottá is váltunk volna: elhisszük, hogy ismerjük a Földet, a Naprendszert, a Tejútrendszert, a világegyetemet, helyünket a nagy egészben, aztán rendre jön az újabb szenzációs felfedezés, felborítva az addigi elképzeléseinket.

Csillagunk környezetét például egészen sokáig zárt, önálló egységként képzeltük el, amelyben a Nap, a bolygók, a törpebolygók, a holdak, az aszteroidák, az üstökösök és egyéb objektumok zavartalan harmóniában keringenek. A távolabbi megfigyelések, a más rendszerekben észlelt, látszólag idegen eredetű bolygók és a csillagközi térbe kilökődött égitestek ugyanakkor sok tudósban gyanút keltettek.

Egyre több kutatóban fogalmazódott meg a kérdés:

• miért lenne a Naprendszer izolált, ha az univerzumra egyébként állandó összekapcsolódások, interakciók jellemzőek;
• miért ne fordulhatnának meg idegen eredetű objektumok nálunk, ha máshol ez bizonyítottan megtörténik.

Az utóbbi évek eredményei egyértelmű választ adnak: környezetünk igenis nyitott, és a jelek szerint egyáltalán nem ritka, hogy csillagközi vándorok jelenjenek meg rendszerünkben. A vonatkozó felfedezések azonban mintha csak újabb kérdéseket vetnének fel a világegyetemben betöltött helyünkről, az űr természetéről, az esetleges földön kívüli életről, sőt akár saját eredetünkről is.

Három látogató

2017 októberében forradalmi felfedezés született a hawaii Pan-STARRS teleszkóp segítségével, miután a kutatók egy igen furcsán mozgó objektumot észleltek. A későbbi elemzések megerősítették, hogy az égitest egy idegen csillagrendszerből érkezett.

Ezzel az utóbb 1I/ʻOumuamuának elnevezett égitest lett az első bizonyítottan idegen eredetű objektum a Naprendszerben.

Maga a megnevezés hawaiiul durván annyit tesz, felderítő, a messziségből először érkező hírvivő. Hogy az ʻOumuamua pontosan milyen típusú objektum volt, az a kevés adat és a sajátos tulajdonságok miatt máig erősen vitatott.

Nem egészen két évvel később, 2019 augusztusában aztán Gennagyij Vlagyimirovics Boriszov krími amatőr csillagász újabb izgalmas égitestre bukkant, amelynek idegen eredetét ugyancsak igazolni tudták. A 2I/Borisov esetében már jóval egyszerűbb a helyzet: csillagközi üstökösről volt szó.

Az újabb észlelésre aztán egészen sokat, majdnem hat évet kellett várni, 2025. július 1-én a chilei ATLAS állomás egy kötetlen, hiperbolikus pályán mozgó égitestet detektált. A 3I/ATLAS a feltételezés szerint szintén üstökös, amely egy távoli csillagrendszerből szökött el.

Mindhárom objektumra igaz, hogy pontos eredetük tisztázatlan – persze hipotézisek szép számmal léteznek a származásra vonatkozóan. További hasonlóság a látogató mivolt: az ʻOumuamua és a Borisov már elhagyta rendszerünket, és idővel az ATLAS is távozni fog.

Nem vagyunk különlegesek

A három csillagközi vándor végérvényesen megdöntötte izolációnkkal kapcsolatos elméletünket: a világegyetem, a galaxis nem egymástól elzárt rendszerek gyűjteménye, hanem egy dinamikus, összekapcsolódó hálózat, amelyben a csillagrendszerek között folyamatosan vándorol az anyag. A mozgásokért a bolygóformálódás, ütközések, gravitációs hatások és ki tudja, még mi minden lehet felelős.

Érdekes szempont emellett, hogy a felfedezések nem egészen egy évtizeden belül történtek. Vonatkozó technológiánk még gyerekcipőben jár, egyelőre nincs dedikált műszer a kutatásra, az észlelések tehát leginkább szerencse alapúak. A Naprendszeren átvonuló idegen objektumok száma tehát megdöbbentően magas lehet, egyes becslések alapján 100 méternél nagyobb átmérőjű égitestekből évente akár tíz is érkezhet, az ennél kisebbek száma pedig több tízezres lehet.

A következő feladat tehát a kapcsolódó technológiák fejlesztése. Ugyan kifejezetten távoli cél, de a távcsövek mellett esetleg olyan űrszondákat is érdemes lenne létrehozni, amelyek képesek felkeresni, befogni, mintázni ezeket a látogatókat.

Mindez egyelőre inkább sci-fi kategória, jelenleg a stabilan a rendszerben lévő aszteroidák elérése sem egyszerű, komoly tervezést és befektetést igényel. Eddig csupán három kisbolygóból, a 25143 Itokawából, az 162173 Ryuguból és az 101955 Bennuból sikerült közvetlenül anyagot elhozni, egy csillagközi objektum esetén a kihívás még nagyobb, a minta viszont még értékesebb lenne.

A kozmikus vándorokkal kapcsolatban ugyanis rengeteg még a megválaszolatlan kérdés, amin részben ezek az anyagok segíthetnének.

Ami immár bizonyos:

a Naprendszer abban az értelemben nem különleges, hogy a kiterjedt galaktikus ökoszisztéma egyetlen kis egysége csupán, amely a többi alkotóelemhez hasonlóan nyitott a környezetére.

A csillagrendszerek közötti határok nem gátak, sokkal inkább olyan hidak vagy kikötők, amelyek lehetőséget teremtenek a természet – és talán a civilizációk – alkotta objektumok utazására.

Vagy mégis?

Az ATLAS környékén egyelőre sok a bizonytalanság, a Borisovról viszont megállapítható, hogy sok szempontból emlékeztet rendszerünk üstököseire:

• a Nap közelébe érve jellegzetes kómája és csóvája alakult ki;
• üstököstől elvárhatóan viselkedve folyamatosan port és gázt bocsátott ki;
• emellett pedig sok helyi üstököshöz hasonlóan vízgőzt, szén-monoxidot és cianidot tartalmazott.

Igaz, bizonyos egyediségeket is mutatott, szén-monoxid tartalma például a vízhez viszonyítva a szokásosnál magasabb volt, elhaladása során pedig kisebb szemcséket lövellt ki. Ezek azt sejtetik, hogy a Naprendszerre kevésbé jellemző környezetben, struktúrával született meg.

Az ʻOumuamua esetében viszont jószerivel csak furcsaságokról beszélhetünk, az elérhető adatok alapján egészen különleges objektumról van szó,

alternatív magyarázatként Naprendszerünk égitestei számítanak egyedinek az ʻOumuamuák tengerében.

Ismét érdemes kiemelni, hogy a mérések meglehetősen hiányosak, az elérhető információk tükrében ugyanakkor megállapítható:

• az objektum a Napot megközelítve felgyorsult, ám az üstökösöktől eltérően nem bocsátott ki anyagot, sebességváltozása ezért igencsak rejtélyes;
• érdekes, hosszúkás vagy lapos formájúnak tűnt;
• szabályosabb forgás helyett mintha bukdácsolt volna;
• felülete pedig szokatlanul sok fényt vert vissza.

Ezek alapján merőben eltér az ismert üstökösöktől és kisbolygóktól, vonásaira ezért számos, esetenként egészen extrém magyarázat született. Ötletként felmerült többek között, hogy az ʻOumuamua egy űrbéli jéghegy, egy exoblygó nitrogénben gazdag töredéke, esetleg valamiféle ismeretlen, porózus objektumtípus. Furcsa alakja még Domokos Gábor, a gömböc felfedezőjének érdeklődését is felkeltette.

A legszélsőségesebb elmélet azonban nem természetes eredettel számol. Ezen álláspont legfőbb népszerűsítője Avi Loeb, a Harvard Egyetem egykor megbecsült, napjainkban egyre többet kritizált csillagásza.

Idegenek hírnöke?

Loeb elképzeléseivel korábban több cikkben is foglalkoztunk, és két, vonatkozó ismeretterjesztő kötete kapcsán interjút is készítettünk vele – ezek itt és itt érhetők el. Hipotézisének lényege a következő: az ʻOumuamua speciális tulajdonságaihoz azért nem találunk naprendszerbeli természetes párhuzamot, mert mesterséges objektumról van szó, ezek a furcsaságok, így a lapított forma, a szokatlan gyorsulás és a visszaverődés pedig megmagyarázhatóak egy hatalmas napvitorlával.

A sugárzást vitorlaként hasznosító meghajtási rendszer ötlete már az 1980-as években felmerült, 2010-ben pedig a japán IKAROS révén először indult el olyan szonda, amelynek ez lett az elsődleges meghajtási technológiája. Loeb maga is a megközelítés szószólója, kollégáival a legközelebbi idegen csillagrendszerbe, az Alfa Centauriba éppen napvitorlákkal ellátott űreszközöket küldene.

Loeb szerint miként a Voyager-1 és a Voyager-2 révén az emberiség, úgy más fejlett civilizáció is elindíthatott szondákat a csillagközi térbe – hogy maga a civilizáció létezik-e még egyáltalán, az más kérdés.

Elképzelhető, hogy az ʻOumuamua éppen egy ilyen szerkezet volt.

A kutató érvelése alapján önteltség lenne azt hinni, hogy egyedül vagyunk az univerzumban, és hogy más – létező vagy már kihalt – intelligens fajokat ne foglalkoztatna az űrkutatás. A szakértő szerint a Naprendszerben számos idegen, mesterséges objektum megfordulhat, sőt néhány akár a Földre is elérhet, a bizonyítékokat pedig kötelességünk lenne felkeresni. Noha Loebnek már jelöltje is van becsapódó csillagközi objektumra, egyes kutatók mérési hibát sejtenek a háttérben.

A szakember gondolatait szakmai körökben általánosságban rengeteg bírálat érte, meglátásait megalapozatlannak, spekulatívnak és szenzációhajhásznak nevezték, és agresszív kommunikációs stílusa, az akadémiai gyakorlattól eltérő publikációs módszerei is rendre célponttá tették. Az egyik elterjedt, inkább filozófiai, semmint csillagászati ellenérv alapján arrogánsabb dolog idegen életet feltételezni, mint azt gondolni, hogy minden, a természet alkotta égitestet ismer az emberiség.

Mit tanítanak nekünk a csillagközi látogatók?

Az ʻOumuamua rég továbbállt, lehetetlen, hogy megmagyarázzuk rejtélyét, igaz, később előkerülhetnek még hasonló objektumok, amelyek hozzájárulhatnak a titok megfejtéséhez. A csillagközi látogató, illetve két eddigi társa ennek ellenére sok mindenre megtanított minket, és akár eredetünk megértéséhez is hozzájárulhatnak.

Észlelésük megerősíti, hogy az idegen csillagrendszerekben a miénkhez hasonlóan sokféle égitest keletkezhet, belsejükből pedig szintén távozhat anyag. Szimulációk alapján a fiatal Naprendszer formálódása során szintén rengeteg üstököst és aszteroidát bocsátott ki.

További tanulság, hogy más rendszerek is képesek szerves anyagokban gazdag objektumokat létrehozni, valamint hogy az általunk ismert élet egyes nyersanyagai, például a víz és a szén, gyakori lehet a galaxisban. Ez alapján nem kizárható, hogy más rendszerekben is adottak a feltételek a különféle létformák számára.

Ezen a ponton érdemes beemelni a pánspermia elméletét,

amely alapján az élet vagy legalábbis annak magvai a világegyetemben mindenütt fellelhetőek.

Ezek természetes és mesterséges úton is terjedhetnek, a Földre pedig az első organizmusok vagy azok kémiai alapjai becsapódó aszterodákkal, esetleg űreszközökkel jöhettek el. Bár az eddigi csillagközi vándorok ezt a hipotézist önmagukban nem bizonyítják, azt megerősítették, hogy az anyag igenis képes rendszerek között utazni.

A kutatók abban bízhatnak, hogy a technológia fejlődésének és a tudatosabb keresésnek köszönhetően egyre több és több idegen objektumot detektálhatnak majd a Naprendszerben, ezek pedig egyre pontosabb képet festenek majd a távoli világokról, illetve arról, hogy mi pontosan hol is helyezkedünk el a nagy egészben.

The post Egyre biztosabb: idegen objektumokkal van tele a Naprendszer first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu