A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) megütközéssel fogadta a Sziget szervezőinek állásfoglalását arról, hogy nem látnak kivetnivalót annak a Kneecap zenekarnak a budapesti fellépésében, amelyiknek színpadi produkcióihoz rendre hozzátartoznak az antiszemita, uszító és gyűlöletkeltő elemek – olvasható a Mazsihisz az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A zsidó szervezet rámutatott: a zenekar tagjai többek között színpadról éltetik az Iránhoz kapcsolódó terrorszervezeteket, Izraelt pedig népirtással vádolják, a Kneecap egyik tagja pedig egy betiltott terrorszervezet támogatása miatt áll bíróság előtt Londonban.
A fenti okok miatt a művelt világ koncertszervezői sorra mondják vissza a zenekar tervezett fellépéseit. Ennek az együttesnek a Sziget Fesztivál programjába emelését a szólásszabadság és a kulturális sokszínűség elvével indokolni egyszerűen cinizmus. A Mazsihisz meggyőződése szerint értékrend és értékválasztás kérdése az, hogy a fesztivál szervezői kit engednek fel a színpadra, kinek a produkcióját tartják megfelelőnek arra, hogy annak széleskörű publicitást biztosítsanak
– írják, hozzátéve:
Magyarország kormánya és demokratikus erői is többször hitet tettek az antiszemitizmussal szembeni zéró tolerancia elve mellett. Ezt semmibe venni a szólásszabadság és a kulturális sokszínűség elvére hivatkozva szembemegy Magyarország alapvető értékeivel. Aggasztó és a közösségünket mélységesen sértő. A Mazsihisz elfogadhatatlannak tartja a zenekar fellépését, tiltakozásul egyben bejelenti, hogy amennyiben a fesztivál szervezői nem változtatnak jelenlegi álláspontjukon, eredeti terveivel szemben nem szervez programokat a fesztivál Civil Sziget rendezvényén.
A Mazsihisz mindemellett arra kéri mindazokat a zsidó és nem zsidó szervezeteket, amelyek hozzájuk hasonló megütközéssel fogadják a Sziget szervezőinek kiállását, ne maradjanak némák ebben a helyzetben.
A témában péntek reggel Bóka János Európai Uniós ügyekért felelős miniszter is kifejtette a véleményét, megosztva a Sziget főszervezőjének, Kádár Tamásnak címzett sorait:
The post A Mazsihisz a Kneecap Szigetes fellépéséről: Az antiszemitizmus hirdetése nem a kulturális sokszínűség része first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu