Király Linda a testi-lelki megújulása miatt nem tudja meglátogatni Amerikában élő szerelmét

Thumbnail for 6615803

Tavaly nyáron jött össze újra az első szerelmével Király Linda. Az amerikai zenei producer, Simon akkor hosszabb időt töltött Magyarországon, de miután lejárt a vízuma, hazautazott az Egyesült Államokba. Azóta párkapcsolatban élnek. Minden nap beszélnek, de idén nyáron nem fognak találkozni.

„Egyelőre még nem tudom, mikor tudunk újra találkozni” – árulta el a Borsnak Király Linda, aki az elmúlt időszakban életmódváltására fókuszált, és ennek következtében immár 30 kilótól szabadult meg.

Simon megértette, hogy most nekem az életmódváltáson van a fő fókuszom, hogy magamat rendbe tegyem teljesen, testileg-lelkileg is. Nem tudom meddig, de én most nem tudok elindulni Amerikába, mert folyamatosan dolgozom magamon. Szerencsére nagyon megértő most is, mint mindig, de ebben az időszakban egyébként ő sem érne rá. Napról napra megyünk, és aztán meglátjuk, hogyan tovább! A távkapcsolat nehéz, de tudja, hogy most ez a fő cél, meg is érti, mert ő látott engem túlsúllyal, tudja, hogy tinikorom óta ezzel küzdök. De most nemcsak a külsőség a lényeg, hanem az, én hogy vagyok magammal, hogy jóban legyek önmagammal. Látja ő is a változást, ami nemcsak a fogyás, hanem a lelki gyógyulás!

– fejtette ki Király, aki bár örül, hogy rengetegen megdicsérik, ő még nem hisz a tükörnek.

„Nagy segítség, hogy sokan támogatnak ezen az úton, Simon is büszke rám! Én még nem hiszek a tükörnek. Anyu mondta múltkor a vásárláskor, amikor automatikusan a nagy méret után nyúltam, hogy már nem az kell. De ahogy gyógyulok testileg-lelkileg, lassan én is látom már a szememmel a fogyást!”

The post Király Linda a testi-lelki megújulása miatt nem tudja meglátogatni Amerikában élő szerelmét first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest