A Blikknek adott hosszabb interjút Mészáros Árpád Zsolt, melyben szakmai és magánéleti dolgairól egyaránt mesélt. Egyebek mellett elmondta, tavaly tavasszal az Operettszínház rákényszerítette, hogy 23 év után elhagyja a társulatot, ami eleinte nagyon megviselte, mostanra azonban felszabadult és csak az előnyeit látja a dolognak.
Azóta a MÁZS – Őszintén produkcióval és az egyéb dolgaimmal az ötszörösét keresem annak, amit a színházban, miközben negyed annyit dolgozom, negyed annyi stresszel
– fogalmazott a színész.
Gyerekeivel és exeivel való jó viszonyáról is beszélt, valamint azt is felidézte, amikor 22 éves korában rákbeteg lett. Legidősebb fia, Mészáros Bende akkor még csak kisbaba volt.
Ahogy megszületett Bendegúz, pár hónapig láttam, mint csecsemő, aztán jött a daganatos betegségem. Akkor azzal foglalkoztam, hogy egyáltalán életeben tudjak maradni. Utána jött a rehabilitáció, három-négy éves koráig kimaradtam abból a szakaszból, amiből most nem maradok ki, a nap 24 órájában, kivéve ha munkám van, Ámorkával vagyok
– mondta legkisebb, kétéves fiáról.
Arra a kérdésre, mennyire tart attól, hogy újra kijön daganatos betegsége, Mészáros így felelt:
Nem, ha tartanék, előjönne. Nem vagyok oltásellenes, se pro, se kontra, nem akarok senkit befolyásolni, de amióta megkaptam a Covid-oltást, másképp viselkedik a szervezetem, sokkal betegesebb vagyok. Emiatt is vannak mélypontok, így ötven felett. Amikor ez fáj vagy az fáj, akkor elgondolkozom, hogy ez most vajon mi lehet. De próbálok nem foglalkozni vele, mert hiszem, hogy meg van írva minden az életünkben.
Felelevenítette azt is, amikor annak idején Verebes István azt mondta neki: „te 22 év alatt megéltél már annyit, mint más száz év alatt, úgyhogy úgysem mész el, túléled, mint a macska”.
Igen, volt, hogy két végén égettem a gyertyát, voltak zűrös időszakok az életemben, hazudik, aki azt mondja, hogy neki nincs, de azt szeretném bebizonyítani, hogy igenis, lehet mosolyogva, poénkodva élni a komolyság mellett is
– vonta le a tanulságot Mészáros Árpád Zsolt.
The post Mészáros Árpád Zsolt: Nem vagyok oltásellenes, de amióta megkaptam a Covid-oltást, sokkal betegesebb vagyok first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu