85 éves a kézilabdaguru, aki annyira nyerni akart, hogy a pályára lépve tarolta le az ellenfél játékosát

Thumbnail for 6616172

„Örülök, hogy reggelente itt-ott fáj egy-egy izom, különben fel sem ébrednék. De 85 évesen rendben van egy kis testi fájdalom. Boldog vagyok. hogy még mindig azt csinálhatom, amit szeretek, és úgy, ahogy akarom” – nyilatkozta az ORF-nek az 1940. július 11-én született szakember.

Prokop az edzői pályafutását az 1964-es olimpián kezdte, ahol Liese Sykora edzőjeként dolgozott. A sportolónő – akit később feleségül vett – a nyugatnémet Ingrid Mickler-Berger mögött, és a magyar Kovács Annamária előtt ezüstérmet nyert ötpróbában.

Votava / brandstaetter images via Getty Images Liese Sykora és Gunnar Prokop

Atlétákból kézis bajnokcsapat

1972-ben az LAC Raiffeisen Energie atlétái Gunnar Prokop edző irányításával elkezdtek kézilabdázni.

Eredetileg kosárlabdázni szerettünk volna. De Liese a kézilabdát részesítette előnyben, mert már játszott a tullni középiskolában. Így kezdődött az egész, tulajdonképpen csak kiegészítő játékként. Hamarosan viszont valami nagyobbá fejlődött

– mondta Prokop.

A sokoldalú Liese Prokop mellett ott volta a csapatban Eva Janko és Helga Seyfried gerelyhajító, Truxi Suchanek távolugró, Anni Stöckl-Sykora és Erika Simon sprinter, Ulla Urbaniak-Bucher magasugró, illetve Maria Sykora középtávfutó is.

„Hetente egyszer edzettünk háromnegyed órát. Ez elég volt ahhoz, hogy három évvel később osztrák bajnokok legyünk” – magyarázta a sikertörténet kezdeteit.

Néhány éven belül a csapat egyetlen pontveszteség nélkül feljutott az Osztrák Nemzeti Ligába, ahol 1976-ban a második lett az Admira Landhaus mögött.

Egy évvel később a csapat átnevezte magát Hypobank Südstadtra, és nyerte első bajnoki címét. Innentől kezdve 42 egymást követő szezonban a legjobbnak bizonyult, és 31-szer elhódította az 1989-90-ben először kiírt Osztrák Kupát is.

„Nem voltam morgós és veszekedős, ezt teljesen másképp látom. Egyszerűen következetes voltam, és végigvittem, amit kitűztem magam elé. És egy dolgot tisztáznunk kell: ha nem dolgozol, nem fogsz sikerrel járni” – mondta.

Magyarokkal a csúcsra

A Hypo 1989-ben nyerte meg először a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, majd 2000-ig további hét BEK-győzelem következett.

A legjobb játékosokat és edzőket csábította el, ott kézilabdázott egy időben Ausra Fridrikas, Jasna Kolar-Merdan, Tanja Logvin és Mia Hermansson Högdahl is. De magyarokban sem volt hiány, többet között megfordult a Hypóban Gódorné Nagy Marianna, Rácz Mariann, Elekes Csilla, Németh Helga, Tóth Tímea, Kirsner Erika és Balogh Beatrix is.

R. Jäger / APA-PictureDesk / APA-PictureDesk via AFP Gunnar Prokop és Jasna Kolar-Merdan az 1989-es, első BEK-győzelemkor

Edzőként Vinko Kandija, Arne Högdahl, Ryan Zinglersen és Morten Soubak mellett olyan magyarok dolgoztak a bécsieknél, mint Laurencz László, Csík János, Vass Sándor, Kovács László, Gyurka János és Németh András, illetve a jelenlegi szakvezető, Kovács Ferenc.

Prokopot túlzottan impulzívnak tartották, akitől a színpadiasság sem állt távol. 1994 májusában a Vasas csarnokában elterült a padlón, állítva, fejbe dobták a lelátóról – bár ennek semmi nyoma nem volt. 1999 tavaszán a dunaújvárosi BEK-elődöntőn a Dunaferr-elnök Szabó Józsefnek ugrott egy megjegyzés miatt.

De a csúcsot mégiscsak a 2009. október 29-i, Hypo-Metz Bajnokok Ligája -mérkőzésen produkálta, ahol 27-27-es állásnál – belépve a pályára – a támadásba lendülő szélsőt, Svetlana Ognjenovicot egyszerűen leütközte.

Az EHF akkor keményen lesújtott, Prokopot három évre eltiltotta minden nemzetközi versenytől, és 45 ezer eurós pénzbírságra kötelezte (ezt később egy évre, és 10 ezer euróra csökkentette). Prokop bocsánatot kért a Metz csapatától, majd lemondott edzői posztjáról.

Teljesen ostoba és idióta cselekedet volt részemről. Utána bocsánatot kértem. Néha előfordul, hogy ostoba dolgokat tesz az ember az életben

– emlékezett vissza Prokop.

Aki nem tud azonosulni a középszerűséggel

„1972-ben alapítottam a klubot, és 38 éven át sikeresen vezettem. Manapság egy topklub vezetésével kapcsolatos elképzeléseim már nem egyeztethetők össze a jelenlegi vezetőségével. Nehéz szívvel hoztam meg a döntést, ám akik ismernek, tudják, hogy nem tudok azonosulni a középszerűséggel” – tette hozzá.

A Hypo 2017 áprilisában egy góllal kikapott a kupadöntőben az MGA Fiverstől, így először maradt le egy lehetséges duplázásról. A 2017-18-as szezon negyeddöntőjében elszenvedett kupakesés után a 2018-19-es bajnoki címet is át kellett adnia a WAT Atzgersdorfnak.

Prokop azóta nem látott Hypo-meccset, még a televízióban sem.

„A Südstadt manapság egy átlagos sportgimnázium, ez nagyon fáj nekem” – mondta.

De a sport továbbra is társa. Már 26-szor mászta meg kerékpárral a Grossglocknert, amelyben még egy súlyos síbalesete (amelyben mindkét lábát eltörte) sem tudta megállítani.

A célom az, hogy 90 évesen is megmásszam a Grossglocknert, 100 évesen pedig elkezdek golfozni

– mondta öt éve a 80. születésnapján.

The post 85 éves a kézilabdaguru, aki annyira nyerni akart, hogy a pályára lépve tarolta le az ellenfél játékosát first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest